Az angyalok mosolya

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2014. december 03. szerda

Néhány éve kénytelen voltam lejegyezni ezt a történetet, mert attól féltem, hogy elhalványulnak a részletek. Szerettem volna megosztani másokkal, de nekem is erőt adott, amikor újra és újra elolvastam. Többször megtapasztaltam már az életemben a fátyolon túli világ megnyilatkozását, de ilyen gyengéd, szeretetteljes és együttérző módon talán még nem. Karácsonyi jókívánságok helyett útjára bocsátom itt is, hátha eljut olyanokhoz, akiknek éppen most erre van szükségük.

Az a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Reggeli után a válltáskámba csúsztattam egy kisméretű Bibliát és egy könyvet. Ráhel és Illés a hátsó ülésen nagyokat kacagtak az előző este kitalált szóvicceken, miközben begördültünk az iskola épülete elé. A szerkesztőségben a szokásos kávéval kezdtem, majd megnyitottam a frissen érkezett, olvasatlan leveleket. A gyártásvezető egy spirálfüzettel a kezében írta ki a faliújságra a napi forgatásokat. Lassan mindenki beszállingózott, beindult az élet.

Gyakran az utolsó pillanatban érkeztek meghívók, vagy telefonok a napi eseményekről. Megszoktam már, így nem is lepődtem meg, amikor a délelőtt folyamán jött egy váratlan riasztás. Néha a mentősök életéhez hasonlítottam ezt a munkát. Vannak helyzetek, amikor gyorsan kell kiérkezni a helyszínre és egy-két perc késés is végzetes lehet, hiszen egy operatőr rémálma, hogy lemarad a legjobb képekről. Akkor éppen egy százéves néni köszöntésére indultunk, akit a megyei közgyűlés elnöke látogatott meg.

A köszöntések közben pezsgő és sütemény került az asztalra. Igyekeztem szép és megható képeket készíteni az esti híradóba. Mindenki hozott magával valamilyen ajándékot. Az újságíró kollégák mikrofonnal és jegyzetfüzettel a kezükben vártak a sorukra. Hirtelen arra gondoltam, milyen jó lenne valami jelképes kis ajándékot adni. Váratlanul megszólalt bennem a már jól ismert, csendes kis hang: „Add oda a rózsafüzéredet!” Megdermedtem a gondolattól és vitatkozni kezdtem, mert nem akartam megválni tőle.

Néhány pillanatig tartott csak ez a belső párbeszéd, mert az utolsó szó jogán ezt hallottam: „Ne azt ami a zsebedben van, hanem a másikat, amit a táskádban hordasz!” Elszégyelltem magam, hiszen ez eszembe se jutott. Letettem a kamerát és kiszaladtam az autóhoz. A táskámban valóban ott lapult egy másik. Kicsit bátortalanul kérdeztem meg a nénit: „Elfogad tőlem egy szerény ajándékot?” Közben pironkodva rejtettem tenyerembe az olvasót, mert nem tudhattam milyen hatással lesz a körülöttem állókra.

A néni szemlátomást meglepődött, amikor az ágyához léptem és lassan nyitottam szét az ujjaimat, mintha kismadarat tartottam volna a kezemben. A madárka azonnal fészekre talált. Akkor tudtam csak meg, hogy a néni minden nap a katolikus rádióval együtt imádkozta a rózsafüzért. Előző nap azonban elszakadt a kezében és már nem tudta használni. Még egy nap sem telt el, amikor beállított egy vadidegen férfi az otthonába és a kezébe csúsztatott egy újat. Beleborzongtam a gondolatba. Újra megtörtént velem az, amit már többször is átélhettem. Isten eszköze voltam.

 Ez a történet számomra Isten gondviselő szeretetéről tanúskodik. Ő pontosan tudja, mire van szükségünk, még mielőtt kérnénk tőle. A legapróbb részletekig ismeri még a kimondatlan vágyainkat is. Ez a rózsafüzér talán az utolsó kapaszkodó lehetett akkoriban a néni életében. Utólag tudtam meg, hogy néhány hónap múlva elköltözött az örök hazába. Azóta már számtalanszor elmesélhette az angyaloknak, hogy mi történt a születésnapján. Az angyalok pedig újra és újra huncut mosollyal hallgatják az igaz mesét, a szégyenlős operatőrről.
(Somogyi Tamás: Az angyalok mosolya - a facebookról vettem le)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés