Háromszoros imameghallgatás

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2012. június 05. kedd

"...Kedves hívők és hitetlenek! Ha csak egy kérésemet teljesítette volna az Úr, annak is nagyon örültem volna! Mindegyiket megkaptam!..." Zsuzsanna testvérünk tanúságtétele háromszoros imameghallgatásról, gyógyulásról:

Közbenjáró ima volt a Szent Gellér könyvesbolt Szeretet-termében, amikor erős nyomást éreztem a hátam közepén. Mögöttem nem ült senki, kör alakban ültünk. Hátranéztem, nem láttam senkit. Érdeklődésemre Gyula azt mondta, hogy biztos az őrzőangyalom volt, ezzel biztatott, hogy merjek közbenjáró imát kérni. Tudom, hogy az őrzőangyalok léteznek és régi vágyam teljesült, hogy fizikailag is megtapasztaltam a jelenlétét. Azóta még jobban kérem hathatós segítségét - dicsőség az Úrnak!

Ugyanakkor a közbenjáró ima után a kéréseimet az Úr teljesítette. Az első kérésem az volt, hogy a sok szegény ember aki a környezetemben él, kapjon kenyeret. A második fiam éjjelente mosogat egy étteremben, másnap reggel egy nagy zsák - 18 db - cipót hozott haza a munkahelyéről, ami nem fogyott el éjszaka. (EU-rendelkezés, hogy nem szabad másnap felhasználni.) Ilyen volt a "csodálatos kenyérszaporítás"! Nem győztem futkosni, hogy a rászorulóknak elvigyem a cipókat. Hogy örültek amikor meglátták! Hála az Úrnak!

A második kérésem az volt, hogy a volt férjem élettársa munkát kapjon. Néhány nap múlva, vasárnap a mise után egy idős bácsi megszólított, nem ismertem. Tudok-e valakit az Arzheimer-kóros felesége mellé gondozni, ápolni, valamint a lakást takarítani. Rögtön eszembe jutott az exférjem élettársa, szóltam neki, elvállalta s azóta is ott van, már harmadik hónapja - előtte csak egy-két hétig bírták a gondozók ott, illetve elbocsátotta őket a bácsi... A bácsi rendesen kifizeti őt, de a rokonságból is akart adni neki fizetést valaki - ahogy az előző ápolóknak is adtak, akik ezt elfogadták -, de Móni visszautasította, sőt elmondta a bácsinak, hogy mivel kísértik. Mivel becsületes volt, még inkább ragaszkodik hozzá. "A becsület többet ér!" Dicsőség az Úrnak!

A harmadik kérésemet is teljesítette az Úr. Több, mint két éve ismét nagyon fájt a lábam, a forgóm, a gerincem, a talpam. Csúszva-mászva jártam mindenhová. A közbenjáró ima óta nem fáj semmim! Hála és dicsőség az Úrnak!

Kedves hívők és hitetlenek! Ha csak egy kérésemet teljesítette volna az Úr, annak is nagyon örültem volna! Mindegyiket megkaptam! Azért közlöm veletek, hogy ti is higgyetek! A hajunk szála sem görbül meg tudta nélkül. Légy áldott Istenem! Köszönöm!

Kissné Ledó Zsuzsanna

You have no rights to post comments