Gyógyulásom története

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2022. március 01. kedd

"A törökbálinti Szeretetláng kápolnában szombati lelki napot hirdettek. Előtte szerdán és pénteken böjtöltem. A lelki nap imaórával kezdődött, utána előadás volt, majd szentmisén vettünk részt. Délután az Oltáriszentség előtt a gyógyító alkalmat Sipos Gyula vezette, aki előttem ült a széken.

Először hangosan imádkozott, kérte a Szentlelket, hogy erejével gyógyítson minket. Rövid csend után Gyula hátra nézett. Azt mondta, valakinek gyógyítja az Úr a lábát. Erre én is hátra fordultam. Ekkor Gyula megkérdezte: fáj valakinek a lába? Mivel főleg idősek voltunk, akik ott maradtunk, az egyik a hétfői közösségből való testvér azt mondta: a lába mindenkinek fáj...

Idő elteltével arra gondoltam, a vírus miatt kevesebbet jövök-megyek, azért nem fáj a lábam. Aztán 2021. őszén megjártam Medjugorjéban a jelenések hegyét fájdalom nélkül. Nemrégen pedig itthon egy nagyobb túra után sem éreztem fájdalmat. Így aztán meggyőződtem arról, hogy az én lábam gyógyult meg a lelki napon.

Hálatelt szívvel köszönöm meg Jézusnak, hogy érdemtelenül pont az én lábamat gyógyította meg.

Dicsőség az Úrnak!

Srankóné"

You have no rights to post comments