Tanúságtétel a Szentlélek kiáradásáról és új nyelvi imáról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2019. június 05. szerda

DJK. Ez az én tanúságtételem! A nevem T. István, vidéken élek. Május 30-án ültem a forgószékben és arra gondoltam, hogy keresek és meghallgatók egy tanítást a neten. Keresgéltem és rátaláltam S. Gyula egyik tanítására. Arra gondoltam, hogy ez jó lesz. A Szentlélekről tanított. Amikor elkezdte a tanítást teljesen nyitott szívvel figyeltem, amikor azt mondta hogy elkezd imádkozni a Szentlélek kiáradásáért, karizmákért és kenetért, azt mondtam az Úrnak: Uram teljesen kinyitom a szívem és te töltsd be azt amivel akarod.

(Én magam is szolgálók emberek felé,é s sok ajándékot kaptam Istentől, amiket használok is. Többek között a nyelvek imáját is.)  Szóval ahogy ültem és hallgattam az imát, el kezdett remegni a kezem, aztán a többi testrészem, teljesen betöltött a Szentlélek, újból átéltem azt amikor először megkaptam a nyelvek imáját, nagyon intenzíven imádkoztam, csak most egy teljesen új nyelviimát kaptam. Csodálatos érzés volt és nagy örömet kaptam. DICSŐSÉG ISTENNEK. Tanács: mindegy hogy szolgáló vagy ,kereső vagy, megtért vagy, pap vagy, stb... fontos hogy ha imádkoznak érted , akár interneten keresztül is, legyél nyitott, és hagyd hogy a Szentlélek azt tegyen amit akar. DJK

(A videó, amit István nézett, az "Élő adás a szobából 8. - Mit tesz a Szentlélek?" Itt megnézhető: http://szeretetfoldje.hu/index.php/videok )

You have no rights to post comments