Címlap
Egy normális hang a pop-bizniszből
Pápai Joci nyílt levelet írt ByeAlex-nek, akinek felkerült a netre és gyorsan nagy nézettséget ért el egy új klipje, "Merülök" címmel, s amelynek első sora rögtön a drogozásra utal a "be vagyok tépve" kifejezéssel, pozitívan. Itt a nyílt levél, a józanság reményt keltő szikrája:
Szeretetláng ünnep február 2-án
1962. augusztus 1-i bejegyzés a Szeretetláng lelki naplóban. A Szűzanya szavai: "Közel az idő, mikor Szeretetlángom ki fog gyúlni, és abban a pillanatban is vakká lesz a sátán, melyet éreztetni fogok veletek, hogy bizalmatokat fokozzam. S ez nagy erőt ad nektek.
A növekedés útján
"A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne." (Lk 2,22–40)
Jézusnak növekednie kell bennünk is, nekünk pedig kisebbednünk.
Uram segíts, hogy olyan életet tudjunk élni, amiben Te is, mi is örömünket leljük! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ma: Urunk bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony
A mai ünnepen arra emlékezünk, hogy Szűz Mária, negyven nappal Jézus születése után, bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban.
Még mindig napi gyakorlat a borzalmas női körülmetélés
Iszlám világ, Afrika - kislányok érzéstelenítés nélküli körülmetélése... "egy tizenkét éves dél-egyiptomi lány meghalt, miután egy orvos körülmetélést hajtott végre külső női nemi szervén, annak ellenére, hogy a gyakorlat büntetendő az észak-afrikai országban" - közölte az MTI. (A 15 és 49 év közötti egyiptomi nők 87 százalékának nemi szervét megcsonkították.)
Brexit - megtörtént
Közép-európai idő szerint éjfélkor, angliai idő szerint pénteken 23 órakor, három és fél évvel a kilépésről döntő népszavazás után a britek 47 év után kiléptek az EU-ból. Kezdődik a következő szakasz, ami alatt meg kell egyeznie az Egyesült Királyságnak és az EU-nak a jövőbeli kapcsolatokról...
Ki lehet ez?
„Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?” (Mk 4,26–34)
Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó, a mi mesterünk, testvérünk és Urunk.
Köszönöm Uram, hogy életünk viharos tengerén mindig velünk vagy és vigyázol ránk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Sms-ben káromolták a prófétát? – Egy analfabéta keresztény házaspárt halálra ítéltek Pakisztánban
Ászja Bibi kilenc év börtön után családjával együtt ma már szabadon él Kanadában, de hazájában nem ő az egyetlen keresztény, akit halálra ítéltek káromlásért. Sagufta Kauszar négygyermekes édesanya vette át a helyét a multáni női börtönben. Jelenleg a lahori legfelsőbb bíróság döntésére várnak férjével együtt.
"Feltöltekezve, örömmel..." - beszámoló a Szeretetláng lelki napról
Nagyon vártam a január 25-i törökbálinti Szeretetláng lelki napot a kápolnában és közösségi házban, hogy közös imádsággal a testvérekkel együtt az Úr színe előtt elcsendesedjek és be tudjam fogadni kegyelmeit, áldásait!
Isten jó vetése
„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe..." (Mk 4,26–34)
Mi vagyunk a magok, növekedésre vagyunk ítélve, hogy százszoros termést hozzunk.
Öntözz meg minket Uram Szentlelkeddel, és add meg nekünk a növekedés boldogságát! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ma operálom a püspök atyát! – Hardi Richárd Kongóban szolgáló szemorvos szívmelengető története
Hardi Richárd, a Nyolc Boldogság közösség misszionáriusa hosszú évtizedek óta szolgálja az afrikai ország lakóit, hogy minél többek számára elérhető legyen a szemészeti alapellátás. A Mbuji Mayiban található Szent Rafael szemklinikát 2006-ban hozta létre; naponta húsz, akár harminc műtétet végez. Január vége felé egy szokásos, mégis rendkívüli napja volt: a helyi megyéspüspök került a szikéje alá. A Richárd Testvér Kongói Betegekért Alapítvány január 30-i Facebook-bejegyzését szerkesztett formában közöljük.
A WHO globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a genfi tanácsülésén úgy döntött, hogy a kínai Vuhanból kiindult koronavírus-járvány miatt kialakult krízishelyzetre reagálva életbe lépteti a globális egészségügyi vészhelyzetekre kidolgozott protokollt.