Rekordnak számító ukrajnai civil áldozatszámra figyelmeztetett ENSZ
Júniusban az Ukrajna elleni orosz csapások következtében legalább 265 civil vesztette életét, további 1816-an pedig megsebesültek; ez a nyílt háború 2022-es kezdete óta az egyik legmagasabb havi civil áldozatszám – hívta fel a figyelmet pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsában Rosemary DiCarlo, az ENSZ főtitkárának politikai és békeépítési ügyekért felelős helyettese az MTI beszámolója szerint.
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye elhatárolódik
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye általános helynöke, Süllei László csütörtök este küldött a főegyházmegye papjainak. Erdő Péter közvetlen munkatársának elhatárolódását az alábbiakban közöljük:
A hübrisz (gőg) és a valóság - röviden
„Don’t Die” (Ne halj meg) mozgalom alapítója, Brian Johnson technológiai milliárdos tízmillió dollárokat költött arra, hogy testét visszafiatalítsa, és megpróbálja megdönteni a kereszténység kétezer éves „monopóliumát” az öröklét kérdésében. A halhatatlanságra törekvő biohacker azonban nemrég váratlan bejelentést tett: súlyos, gyógyíthatatlan autoimmun betegséget diagnosztizáltak nála.
Emberkereskedelem Magyarországon
Két kiskorút is szexuális célú kizsákmányolás áldozataként azonosítottak annak az emberkereskedelem elleni nemzetközi akciónak a magyarországi részében, amelyet június 8. és 12. között tartottak – derült ki a rendőrség hétfőn kiadott közleményéből.
Háborús hírek + ima a békéért
Rakéta- és dróntámadások sorozata Kijev ellen; jelentősen romlott a civilek helyzete; a Kreml hivatalosan a háborúnak minősítette...; 325 tonna olaj ömlött a tóba; drónkezelőnek hívták, gyalogos katona lett; titkos orosz akciók; aknamentesítés; négymillió elpusztult csibe a támadás után... hírek + ima a békéért:
Heti könyvajánló: Ez a mi hitünk, a keresztények hite

Szeretettel ajánljuk ezt a kis könyvet azoknak, akik szeretnék megismerni, kiben-miben hisznek a keresztények, de azoknak is, akik szeretnének kicsit jobban elmélyedni hitükben.
Amit az iskolakezdési támogatásról tudni lehet
Az iskolakezdési támogatás összege gyerekenként egységesen 100 ezer forint lesz – jelentette be a miniszterelnök. Megkaphatják a támogatást mindazok, akik:
Háborús hírek + ima a békéért

Bombatámadás 11 órán keresztül; pokollá váló Zaporizsja; orosz katonák titkos kiképzése Kínában; kétmillió halott és sebesült orosz és ukrán katona; egy frissen besorozott katona életben maradási esélyei; rakétacsapás; aktív orosz toborzás külföldön; egyre intenzívebb légicsapások; néhány ukrán városban már nem maradt üzemanyagtöltő-állomás; orosz nacionalisták atomfegyver bevetését sürgetik... hírek + ima a békéért:
Heti könyvajánló: Magyar jelenség - hazánk a hit, remény és szeretet fényében

Ez egy optimista könyv .
Nem kerget illúziókat, nem akar haszontalan emberi fantáziákra építeni. Sőt, épp ellenkezőleg, nagyon komolyan igyekszik számot vetni hazánk jelenlegi morális, társadalmi állapotával, gazdasági vagy épp kulturális és vallási helyzetével - és mégis bizakodó, nem oktalanul. Ez a könyv azért született meg, hogy jól megalapozott reményt keltsen minden olvasóban.
Az amerikai alelnök ismét a pápát támadja
J. D. Vance amerikai alelnök élesen bírálta a Vatikán migrációval kapcsolatos álláspontját, miután XIV. Leó pápa ismét kritikát fogalmazott meg Donald Trump bevándorlásellenes intézkedéseivel szemben.
Súlyos aszály - imádkozzunk
Súlyos aszály sújtja Magyarországot: a HungaroMet adatai szerint a 90 napos csapadékösszeg 40-100 milliméterrel marad el a szokásostól, a talaj középső rétege az ország nagy részén kritikusan száraz, a hőség pedig a napokban tovább fokozódik.
