"A nemzet emlékezete" kiállítás nyílt Budapesten

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2020. augusztus 25. kedd

Megnyitották hétfőn a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában A nemzet emlékezete című kiállítást, írja az MTI. A kiállításon többek között látható például az 1222-ben kiadott Aranybulla, az 1723-ban született Pragmatica Sanctio, az 1848 áprilisi törvények, de ott van Mohács (Brodarics István szerémi püspök 1527-ben írt levele I. Ferdinánd királyhoz), Trianon (az 1921. évi XXXII. törvénycikk), a magyar–szovjet jóvátételi egyezmény 1945-ből és az 1956-os elbukott szabadságharc tragikus következménye, a szovjet csapatok magyarországi tartózkodását jogilag rendező egyezmény.

A Magyar Nemzeti Levéltár háromszáz kilométer iratanyagot őriz, ebből a hatalmas halmazból kellett kiragadnunk a nemzet története szempontjából legfontosabb dokumentumokat, úgy, hogy ha ide bejön egy magyar ember, büszkeséggel töltse el – mondta Szabó Csaba,a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója. Megjegyezte, hogy a tárlat a tervek szerint helyet kaphat a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott dubaji világkiállítás magyar pavilonjában.
A kiállításon látható dokumentumokhoz magyar és angol nyelvű leírás, kisfilm és fotók kapcsolódnak a virtuálisan lapozható tárolókban.
(index.hu)

You have no rights to post comments