Ökumenikus imádságot tartanak Budapesten a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulóján

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2020. július 31. péntek

A budapest-terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban tartanak ökumenikus imádságot augusztus 3-án a Sant’Egidio közösség szervezésében a roma holokauszt 76., a kislétai gyilkosság 11. évfordulóján.

Az imaórát vezeti és szentbeszédet mond Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK Caritas in Veritate bizottságának elnöke.

A rendezvényen Székely János püspök mellett imádsággal szolgál Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök és Radnóti Zoltán főrabbi.

Tizenegy évvel ezelőtt, 2009. augusztus 2-áról 3-ára virradóra kislétai házában, álmában agyonlőtték Balogh Máriát, és súlyosan megsebesítették tizenhárom éves lányát. A bűncselekmény egy hat életet kioltó és tucatnyi sérültet követelő gyilkosságsorozat utolsó epizódja volt. Az áldozatok valamennyien cigányok voltak.

Hetvenhat éve annak, hogy 1944-ben ugyanezen az éjszakán az auschwitz-birkenaui haláltáborban a nácik meggyilkolták az addig életben maradt több mint háromezer romát és szintit.

A Sant’Egidio közösség évről évre megrendezi az imádságot a megsebzettekkel való közösség iránti vágyból, küzdve a gyűlölet és a közöny ellen, kérve az Urat, hogy szője újra az emberség erőszakkal felszakított szövetét.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak augusztus 3-án, hétfőn 19 órakor a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz templomba. 

Forrás: Sant'Egidio

Magyar Kurír

You have no rights to post comments