Karakter-gyilkosság
Persze így csak a modern politikai irodalomban hívják és ajánlják különösen a választási küzdelmek idején. A lejárató kampány bevett és elfogadott eszköz lett – régen ezt hazugságnak, befeketítésnek, rágalomnak hívták és erkölcstelennek tartották. Természetesen minden kor és kultúra ismerte ezeket a fogásokat, a Bibliában az első leírása rögtön az ember megteremtése után történik. Az első karakter-gyilkosságot a sátán követi el, amikor Istent kicsinyesnek, önzőnek és hazugnak festi le, azaz pont olyannak, amilyen ő maga. Milyen szomorú, hogy a karakter-gyilkosságról nem csak, mint a múlt ködébe vesző gyakorlatról vagyunk kénytelen beszélni, hanem mint napjaink eleven és egyre népszerűbb gyakorlatáról, amelyiket minden politikai oldal nagy kedvvel gyakorol.
Egy történet a hitről
"...Egészen elképesztő történet. Azt mondani ennek az embernek, akinek akkora hite volt, hogy halottakat támasztott, aki több száz fiatalt fogadott magához, pedig olykor egy ebédre se volt pénze, aki olyan hitvédelmi könyveket írt, hogy némely keresztény felekezetből (szektából) meg akarták őt ölni, mert teljesen lerontotta a munkájukat – azt mondani neki, hogy nagyobb hite és bizalma is lehetett volna Istenben…."
Görög ideál? – a meleg-fesztivál margójára
Szókratészt, a legnagyobb görög bölcset arra ítélték, hogy igya ki a méregpoharat. Gyűlölték, mert nem elégedett meg a közhelyekkel és szokásokkal, hanem rákérdezett azok gyökerére. Platón értetlenül és döbbenten írja le, hogy Szókratész nem volt hajlandó lefeküdni egyetlen tanítványával - csinos és körülrajongott fiatal férfiakkal – sem, ráadásul hűséges maradt a hírhedten házsártos feleségéhez és csak a „daimónja”, belső lelkiismerete hangját akarta követni. Megölték, majd halála után tisztelték, de követni nem akarták kortársai.
Hívószavak
Szavakkal ölni is lehet – ez olyan közhely, ami sajnos nincs piros betűkkel a szívünkbe írva. Pedig tudjuk, hogy a gúnyos megjegyzések összetörhetik önbecsülésünket, a vádaskodás, gyűlölet szavai depresszióssá tehetnek és valóban, az internetes közösségi oldalakon keresztüli zaklatással, szavakkal több érzékeny embert is öngyilkosságba kergettek már. A magyar kultúra pedig döntően szó- (és írott) kultúra. (Nálunk egy festő presztízse nyomába se érhet egy francia, angol vagy olasz otthoni rangjának.) Vajon beszédmódunk miatt is van, hogy hazánk évtizedek óta elöl szerepel minden rosszkedv- és depresszió-skálán? - pedig a szavakkal gyógyítani, építeni is lehetne...
Miért kerül egyre több elrejtett rossz dolog a napvilágra?
„A válság egyik jellemzője az, hogy hirtelen felfedi a benne lévők valódi természetét.” Csehországban a kormányfő is kénytelen volt lemondani a korrupciós botrány miatt, Amerikában a sokadik lehallgatási ügy robbant ki. Erkölcsi visszaélések, szélsőségesen megengedő törvények vagy épp az erőszak kultusza – úgy tűnik, nem kerülhetjük el a szembesülést és döntést, nincs „semleges zóna”, az emberek és események eddig homályban maradó, valóságos karaktere egyre nyilvánvalóbbá válik.
Élő víz – ha nincs az is baj, ha van az is baj
Emlékszünk még a szárazság éveire, amikor a balatoni szervezetek közösen követelték, hogy egyik folyónkat (nem nevezem meg, nehogy hírbe hozzam) azonnal csatornázzák össze nagy tavunkkal – az pedig hazaáruló, aki bármikor vizet enged le a Balatonból, holmi „szakmai érvekre” hivatkozva –, és vezessék az élő vizet a tóba. Akkor kevés, most meg túl sok a víz az országban - máshol folyékony arany, nálunk csak a pénzt viszi. Pedig a középkori krónikákban még úgy írtak hazánkról, mint földben, vízben, halban, vadban gazdag, tejjel-mézzel folyó kánaánról. Mi történt a századok alatt és lehet-e ezen változtatni?
Európa hangos, újra hangos
Petőfi Sándor még így búsongott: Európa csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai… Nos, a csendességnek újabban befellegzett, úgy tűnik, Európa újra hangos, Franciaországtól Svédországig, Törökországtól Spanyolországig mindenhol tüntetnek, gyújtogatnak - de hogy ennek örülnünk kellene? Kötve hiszem.
Miért lesz a jó kezdeményezéseknek rossz végük?
Az esküvőjükre készülődnek – már ha eljutnak egyáltalán eddig a jó döntésig -, nem az jár a fejükben, hogy ahhoz a 40%-hoz fognak-e tartozni, akiknek a házassága néhány éven belül felbomlik. Mint ahogy amikor meghallottuk, hogy elkülönítik a dohányboltokat a gyermekek védelmében – hazánk a második legdohányosabb nemzet Európában -, nem gondoltuk volna, hogy trafik-mutyi lesz belőle, a „Nemzeti Dohányboltban” árusított jégkrémmel, újsággal és ki tudja még mi mindennel… Miért lesz a jó kezdeményezéseknek ilyen sokszor és ilyen rendszeresen rossz végük?
Három rövid groteszk történet
Erre a hétre - mégiscsak a Szent István Könyvhét hetében vagyunk - a 33 rövid történet és néhány hosszabb című könyvből tettem fel három történetet: Az élet értelme; Miért sírnak a csigák; Franz Kafka emlékére. Mert olvasni jó, olvasni élvezet...
Döntés: megvallás és megtagadás
Minden döntésünk valami mellett egyben megtagadása is valami másnak. Döntünk a házasság és házastársunk mellett - és egyben döntünk a többi nő/férfi "ellen", döntünk a hűség mellett és a hűtlenség ellen. Döntünk Isten mellett és egyben döntünk a a többi hamis isten ellen. Kortünet és kórtünet, hogy ma sokan szeretnének úgy dönteni valami mellett, hogy az egyben azért ne legyen döntés valami ellen is. Krisztus mellett - de azért belefér a reinkarnáció is. A "párom" mellett - de azért beleférnek ilyen-olyan kalandok (csak ne tudódjon ki). Azaz a másik mellett (szeretet) való döntés helyett így mindig magam mellett (önzés) döntök. Az önzetlenség helyett az önzés, a szeretet helyett a vágyak mellett...
Koldulunk
Nem, mintha ez szégyen lenne. Don Bosco élete utolsó éveiben – amellett, hogy foglalkozott a gyerekekkel és iskolákkal, könyvkiadót és nyomdát működtetett és egy folyamatosan növekvő szerzetesrend vezetője volt – járta a világot, előadásokat tartott, aztán imádkozott a betegekért (még halottat is támasztott), majd kérte a jelenlévőket, hogy adakozzanak, mert a gyerekek etetéséhez és iskoláztatásához bizony sok pénzre volt szükség… azaz koldult.
