Felvonultak és helyet követelnek

Kategória: Eheti Megjelent: 2019. június 24. hétfő

Önmaguk szerint ők teljesen hétköznapi emberek, ami igaz is, van köztük kedves és kevésbé kedves, férfi és nő – csak hát, amit követelnek… Képzeljük el, hogy Lopás felvonul és követeli, hogy kapjon meg minden jogot, ami mindenki másnak is jár. Hiszen már a bölcsődés kisgyerek is elveszi a tárától a játékot és nem akarja visszaadni! Látható, hogy Lopás a természetünk része, kirekesztése diszkrimináció!

Igaz, hogy Lopást jól ismerjük. Már a Nagy Háború előtt is velünk volt, aztán felismertük, amikor a magántulajdont erőszakkal államosították, az emberek meg gyárból, boltból „ügyesen”visszatulajdonolták… míg aztán a rendszerváltás idején az állami tulajdont (elvileg mindannyiunk közös tulajdonát) sikerült néhányaknak újra saját magántulajdonukká lopni (hovatovább már az államot is ellopják a fejünk fölül). Ügyes!
Hasonlóképp Harag, Félelem vagy épp Paráznaság is felvonulhatna, jogait követelve, már ha volna még értelme és tétje a dolognak, hiszen ők már rég minden jogot megkaptak nálunk. Nem kell már érvelni, hogy a nemi vágyak születésünk óta természetünk részei, ezért azt nem szabad elfojtani, korlátozni, hanem épp ellenkezőleg, adjunk szabad utat neki… Nem kell Gyűlöletet sem igazolnunk, hiszen vele élünk, Félelemmel együtt, ránk köszönnek a tévéből, rádióból, hirdetőtáblákról, velük adják el a műsorokat, mosóporokat és politikusokat. Kedvenceink ők, mellettünk állnak, minket igazolnak és támogatnak döntéseinkben.
Jogos hát, ha Homoszexualitás és társai (LMBTQYXVZZS) is követelik a maguk jussát. Hiszen mivel kevesebbek ők a többieknél? És beszélhetünk-e még pedofíliáról, ha az indiai és muzulmán férfiak kilenc éves kislányokat is feleségül vehetnek? Ha nekik szabad, nekünk ugyan miért nem?
Hacsak azért nem, mert még ismerjük a bűn fogalmát. Hacsak azért nem, mert úgy gondoljuk, hogy minden társadalomnak, amelyik fent akar maradni, rendelkeznie kell a természetes erkölcs legalább valami lecsupaszított vázával, mert ha nincs, ami megtartsa, óhatatlanul szétesik.
Hacsak azért nem, mert tudjuk, hogy a bűn megront és a bűn szeretője mindenki mást is meg akar rontani, ha másért nem hát azért, hogy önmagát igazolhassa.
Hacsak azért nem, mert azt gondoljuk, hogy Jézus Krisztus tanítását Isten országáról, a mennyországról és a pokolról nem lehet félvállról venni, ezért a keresztény ember nem lophat, nem csalhat, nem gyűlölködhet, nem mondhatja a bűnt igazságnak és az igazságot bűnnek.
A világ nem érti, mit jelent a bűnt gyűlölni, de a bűnöst szeretni. A világ nem érti a keresztet, ha meg érti, hát el akarja tüntetni, akár erőszakkal is. Ha az se menne, akkor magát hazudja kereszténynek, csak hogy tovább űzhesse kisded játékait. Mi azonban, akik hiszünk Jézus Krisztusnak, nem vonulhatunk velük az úton, mert ez az a széles út, amely a kárhozatba vezet…
Legalábbis Jézus Krisztus szerint.
Sípos (S Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés