Európa eltűnő gleccserei
"Nem tudunk pontos dátumot mondani, de a Pireneusok gleccserei halálra vannak ítélve" – idézte az AFP-től átvett hírben az MTI Pierre René gleccserkutatót. Harminc éven belül eltűnhetnek a Spanyolország és Franciaország között magasodó Pireneusok gleccserei a globális hőmérséklet emelkedése miatt – figyelmeztetnek szakértők, akik szerint a mozgó jégtakarók eltűnése felforgatná a helyi ökoszisztémákat, és súlyos csapást jelentene egyebek között a turisztikai szektorra.
Megfékezhetetlenné vált az elszegényedés?
Az Oxfam friss jelentése szerint irányíthatatlanná vált a gazdasági egyenlőtlenség a világon, a Földön élő 2153 milliárdos ma már gazdagabb, mint 4,6 milliárd ember – számol be a hírről a Bloomberg.
Ferenc pápa: Isten úgy menti meg a világot a rossztól, hogy azt teljesen magára vállalja!
Január 19-én a déli Angelus elimádkozásakor a Szentatya Keresztelő János tanúságtételére és Istennek arra a döntésére irányította a hívők figyelmét, hogy Jézusban a mi oldalunkra áll, és szolidárissá válik velünk, bűnösökkel, és kifejezte azon reményét, hogy eredményes lesz a berlini Líbia-konferencia. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
A Hold meghódítása - holdporból oxigént
"Az ESA és a NASA vissza fog térni a Holdra, de ezúttal maradunk" – mondta Tomasso Ghidini, az ESA Szerkezeti, Mechanikai és Alapanyag részlegének vezetője." Szimulált holdporból nyertek ki oxigént az Európai Űrügynökség (ESA) Európai Űrkutatási és Technológiai központjában – derül ki az ESA közleményéből. A hollandiai laborban végzett kutatás Beth Lomax PhD-kutatásának a része.
Jelenleg 260 millió keresztényt üldöznek világszerte
Az Open Doors keresztény emberi jogi szervezet kiadta a tavalyi adatok alapján frissített jelentését a keresztényüldözésről. A civil szervezet szerint napjainkban a világ 73 országában összesen 260 millió Krisztus-hívőt üldöznek hitéért. A jelentést január 15-én mutatták be az olasz képviselőházban.
13 dolog, ami a lelkileg erős embereket jellemzi
Amy Morin pszichoterapeuta szerint a következő 13 dolog ilyen:
Szír gyerekorvosnő kapja az idei Raoul Wallenberg-díjat
Amáni Ballournak, a szíriai háborús övezetben található föld alatti kórházak egyikét irányító gyermekgyógyásznak ítélte oda idén az Európa Tanács (ET) a humanitárius erőfeszítések elismerésére létrehozott Raoul Wallenberg-díjat – jelentették be szerdán Strasbourgban.
Egy protestáns mozgalom alapítója visszatért a Katolikus Egyházba
Egy népszerű nem felekezeti mozgalom indiai alapítója a hívek egy részével együtt visszatért a katolicizmushoz, azután, hogy több mint tíz évig pünkösdista pásztor és prédikátor volt.
Varga László püspök atya szavai: Mit tehetünk?
"Nem szabad elkeseredni. Szakítsunk a borúlátással és a panaszkodással. Hiába lapátoljuk a problémát jobbra vagy balra, az ugyanaz marad, nem változik, csak nő a sötétség. Szeretnünk kell és nem gyűlölni a mást, a másképpen gondolkodókat.
Az EP még zöldebb Európát akar
Az Európai Parlament nagy többsége támogatta az Európai Bizottság által előterjesztett zöld megállapodást, de még ambíciózusabb lépéseket várnak el.
Ferenc pápa: Legyünk bátor és vidám evangéliumhirdetők!
Január 15-én a Szentatya az Apostolok cselekedeteiről szóló katekézissorozatának utolsó elmélkedését tartotta. A mozgásában korlátozott, de az evangéliumot bátran hirdető Pál apostol alakját állította a hívők elé. A pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
