- Részletek
- Kategória: Cikkek, írások
Ősszel a polgárilag elvált vagy külön élő szülőknek újra lehetőségük nyílik arra, hogy AVE-kurzuson vegyenek részt, amely segítséget nyújt számukra a trauma utáni talpra állásban. Az Emmánuel Közösség már több mint két évtizede szervez ilyen három hétvégés lelkigyakorlatokat, Madocsai Bea vezetésével. Vele beszélgettünk az elváltak helyzetéről, gyógyulásáról.
- Részletek
- Kategória: Cikkek, írások
Mintegy 200 ezer fanatikus szélsőséges tartja rettegésben a 38 milliós Afganisztánt. Az iszlám törvény, a saría vasszigorral történő alkalmazása a militáns erőszak elegyével – ez az egészen új keletű tálib politika ismérve. Az iszlám védelme érdekében attól sem riadnak vissza, hogy felperzseljék az egész földet.
- Részletek
- Kategória: Cikkek, írások
2019 júniusában kezdődött a csatkai cigány lelkinapok sora, amit idén már harmadik alkalommal rendeztek meg augusztus 21-én. A programot Székely János püspök, az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Cigánypasztorációs Bizottságának elnöke és az esztergomi Boldog Ceferino Alapítvány kuratóriumi tagja, Csuporné Zsófi közösen álmodták meg annak idején.
- Részletek
- Kategória: Cikkek, írások
"Minden odaadással meghallgatott szentmise csodálatos hatással van lelkünkre, olyan lelki és anyagi kegyelmeket ad, amelyeket mi magunktól nem ismernénk. Ne költsd tehát haszontalanul pénzedet evilági dolgokra, hanem hozz áldozatot, és vegyél részt a szentmisén! A világ nap nélkül is meg tudna lenni, de nem lehet meg a szentmise nélkül."
- Részletek
- Kategória: Cikkek, írások
A fogyasztók naponta több százezer okostelefont dobnak ki ahelyett, hogy megjavítanák elromlott telefonjaikat, amelyek aztán csatlakoznak ahhoz a több milliárd tonna elektronikai hulladékhoz, amely a lerakókba, az óceánba és a városok utcáira kerül. Még mindig túl drága a javíttatás, túl gyors az elavulási idő az okostelefonoknál, vagy más elektronikai eszközöknél. Aljas trükk, hogy csavarozás helyett egyre inkább ragasztják az eszközöket, de az is, hogy szofteveresen akadályozzák a javítást. Az Európai Parlament már lépett.
