Ezt se így tanultuk - kisebb az agyunk a kőkorszaki ősembernél

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. május 27. kedd

Nem túl ismert tény a paleontológusok körén kívül, hogy az emberi agy kisebb most, mint húszezer éve volt. A kőkorszak vége felé az ősember agya nagyjából 1500 köbcentiméteres volt, manapság az átlag ennél kisebb, úgy 1300 köbcentiméteres. A kutatók nem biztosak abban, hogy mi okozza ezt a csökkenést.

Számos elmélet született már ennek magyarázatára. Egyesek szerint a testünk is kisebb, mint Crô-magnonii őseinkké, így értelemszerűen az agy mérete is kisebb kell legyen. Mások arra gyanakodnak, hogy azért lett kisebb az agyunk mérete, mert jóval hatékonyabb a működése.

A Bristol Egyetem pszichológusa, Bruce Hood egy új elmélettel állt elő erről szóló könyvében. Azért kisebb az agyunk mérete, mert közösségibb életet élünk. Ezt a lehetőséget először Brian Hare, a Duke Egyetem kutatója vetette fel. Amikor az ember képessé vált arra, hogy egymás mellett éljen anélkül, hogy megölné társait, csökkent az agyában mérete is.

Az elmélet alapja az a megfigyelés, hogy a szociálisabb csimpánzok agymérete kisebb, mint a többi csimpánzé. Hare a csimpánzokon kívül a kutyákat is megfigyelte, illetve felhasználta az ötvenes években élt orosz genetikus, Dmitri Belyaev munkáit is, aki a háziasítás folyamatát kutatta.

Belayevnek volt egy érdekes kísérlete, rókákat próbált háziasítani. Alig néhány generáció alatt sikerült is neki, közben azt is megfigyelhette, hogy a rókák agya egyre kisebb lett a háziasítás során. A válasz a tesztoszteron lehet, a kezelhetőbb állatokban kevesebb a tesztoszteron. A tesztoszteronnak pedig hatása van az agy méretére.

Az embernél természetesen nem a háziasítás okozta ezt a változást, hanem az, hogy megváltoztak az életkörülményei. A vadászó-gyűjtögető életmód helyett letelepedett, növényeket kezdett termeszteni, közösségben élt, szabályokat alakított ki ennek a közösségnek a szabályozására. Egyszerűen jóval kevésbé agresszíven kellett élnie, mint korábban.

Felmerülhet a kérdés, hogy az agy méretének csökkenése miatt butábbak vagyunk-e a barlanglakóknál. Nem egyértelmű az összefüggés az agy mérete és az intelligencia között. Ráadásul az agyunk egy-egy területeinek méretei csökkentek, nem átlagosan minden része.
(index)

You have no rights to post comments