A világ legmocskosabb folyója - képekkel!

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. március 16. vasárnap

2013 végén a Green Cross Switzerland környezetvédelmi szervezet és a Blacksmith Institute közzétette a világ tíz legszennyezettebb helyeinek listáját. A kutatás szerint jelenleg mintegy 200 millió ember él olyan környezetben, ahol a toxikus szennyezés riasztó mértékű. Ilyen területnek számít a Jáva szigetének nyugati felén kanyargó Citarum folyó is, mely kiváló példája annak, hogyan kell kihasználni és tönkretenni egy folyót.

Citarum, Indonézia tökéletesen tönkretett folyója

Aki járt már valaha Jakartában, az könnyen igazolni tudja a környezetvédelmi szervezetek megállapításának helyességét. Toxikológiailag ugyan nem olyan szennyezett, mint az oroszok radioaktív folyója, de a vízen úszó masszív hulladéktömeg miatt szinte már láthatatlanná vált a víz.

Kukabúvár akció közben

A folyó vízéből isznak, öntözik a földeket és fürödnek is benne

A Citarum folyó mintegy kilencmillió ember szemetét viszi magával, vizéből pedig több millióan isznak, vagy öntözik belőle a rizsföldeket, használják tisztálkodásra és egyben szemétlerakónak. A folyó táplálja a Saguling tavat is, amely a vizet biztosítja még a franciák által épített, egyébként Nyugat-Jáva legnagyobb vízi erőművének működéséhez. A felfoghatatlan mennyiségű szemét azonban olyan mértékben lassította le a folyó áramlását, amely már az erőmű és gyakorlatilag az egész ország sorsát veszélyezteti.

A láthatatlan folyó

A nagy pusztításból természetesen az ipari termelés is kiveszi a részét, a 300 km hosszúságú folyó nyomvonalán több száz gyár van, ebből hivatalos források szerint mintegy 70 ömleszti a szemetét egyenesen a vízbe. A toxikus szennyezés fő felelősének a textilgyárakat (a Greenpeace szerint többek között a GAP és a Brooks Brothers is élen járnak a szennyezésben) és azokat az aranykitermelést folytató cégeket tartják, amelyek higanyt engednek a folyóba, de emellett bőségesen kimutatható ólom és arzén is a víztömegben.

Tele van mérgező anyaggal

Az persze más kérdés, hogy számos közösségnek a folyó az egyetlen tér, ahol eltüntetheti a kitermelt hulladékot. Nincs szemétszállítás, se modern szennyvízkezelő rendszer, se csatornahálózat. A higiéniai rendszerek hiányának köszönhetően évente több tízezren halnak meg Indonéziában és a Világbank 2012-es adatai szerint több mint hét millió tonna háztartási hulladék kerül a Citarumba. 2008-ban az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) 500 millió dolláros hitelt adott az indonéz kormánynak, hogy tisztítsák meg a folyót, és annak ellenére, hogy ennek egy részét már elköltötték, még mindig a Citarum a világ leggusztustalanabb helyeinek egyike.

Lesz ebből valaha tiszta folyó?A Greenpeace szeretné tudni,ki és miért szennyezi a Citarumot

(Vizpartfejlesztesek.blog.hu)

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés