Már II. János Pál pápát is támadják

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. november 19. csütörtök

Egyre nagyobb hullámokat vet az a minapi vatikáni jelentés, amely a visszaélésekbe belebukott amerikai bíboros, Theodore McCarrick ügyeiből kiindulva volt hivatott feltárni a katolikus egyház felelősségét. A hullámok már Szent II. János Pálig érnek; egyes katolikus körök szentségének visszavonását is követelik.

Qui seminat ventum, turbinem metent – mondja a latin, de magyarul is ismerjük: ki szelet vet, vihart arat.
A kárvallott ezúttal nem más, mint Szent II. János Pál pápa (1920–2005), akiről Budapesten is teret neveztek el. A nevéhez fűződik ugyanis a szentté avatási folyamat felgyorsítása a katolikus egyházon belül, márpedig most éppen az ő szenti mivoltát kérdőjelezik meg egyes katolikus körök, főleg, de nem kizárólag, Amerikában.
A National Catholic Reporter szerkesztőségi cikkben sürgeti az amerikai püspököket, hogy fojtsák el a lengyel pápa kultuszát, Kathleen Cummings, a Notre Dame katolikus egyetem egy központjának vezetője pedig azt mondta a The New York Timesnak: II. János Pált túl gyorsan kanonizálták, és ha vártak volna öt évet, valószínűleg hozzá sem fognának az egyházi szexuális visszaélési botrányban való érintettsége miatt.
Az abúzusbotrány most azáltal érte el a pápát, hogy a Szentszék a minap tette közzé a Theodore McCarrick volt amerikai bíboros, washingtoni érsek ügyében való felelősségét taglaló jelentését. Még Amerikában sem ez volt az egyetlen abúzusbotrány, ami az utóbbi években-évtizedekben rossz fényt vetett a katolikus egyházra.
A jelenleg 90 éves McCarrick ugyanis az első bíboros, aki – két éve – lemondásra kényszerült az ellene felhozott szexvádak nyomán, sőt kitaszították a papi rendből, kitüntetéseit, díszdoktori címeit vonták vissza. Viszont karrierje II. János Pál pápasága alatt az ellene felhozott vádak dacára töretlenül ívelt felfelé, Washingtonba is ez idő alatt nevezték ki.
Jézsó Tamás katolikus hittanár, a Felszabtér blog szerkesztője a McCarrick-ügy jelentőségéről az Indexnek azt mondta: A jelentés nagyon jelentős esemény a katolikus egyház történetében. Röntgenfelvételt ad az egyház viselkedéséről, és arról is, hogyan érhetett ilyen magasságokba a hierarchiában egy köztörvényes bűnöző. Ferenc pápa azonban harcot hirdetett a szexuális visszaélésekkel szemben, és ez megtisztulási folyamatot, az ilyen ügyek gyökeres felszámolását hozhatja el.
Jézsó a blogon a magyar katolikus egyház álláspontjára is rákérdezett, és választ is kapott. Ebben a többek között az olvasható: Már tavaly ősztől minden egyházmegyében ... elérhető olyan szolgálat, és fogad minden olyan panaszt, amely ... bántalmazással vagy szexuális visszaéléssel kapcsolatos... Az egyházi jog lehetővé teszi a legsúlyosabb büntetés alkalmazását számos olyan esetben is, amelyek a világi jog szerint nem büntethetők. (Sok esetben nem gyermekekkel, hanem felnőttekkel szembeni szexuális visszaélésről, abúzusról van szó.) Mindez Szent II. János Pál örökségét is megkérdőjelezi; a lengyel főpap a zaklatások szempontjából kritikus időszakban, 1978 és 2005 között volt a katolikus egyház feje. Nagyon ellentmondásos a személyisége, akinek azonban az érdemeit sem lehet elvitatni, hiszen számos pozitív tettet vitt véghez, amelyeket Magyarországon is átéltünk. Az első modern pápa volt, aki nagyon közel állt a hívek szívéhez. De nem feledkezhetünk meg az árnyoldalairól sem, ugyanis égbekiáltó bűnei is voltak. Az egyházon belüli visszaéléseket pápai titok palástolta –  mondta Jézsó Tamás, hozzátéve, nemcsak az Egyesült Államokban, de Dél-Amerikában és Franciaországban is vannak olyan szerveződések,amelyek követelik II. János Pál szentté avatásának visszavonását.
Tudatosan falazott-e az egyházfő McCarricknak? Noha erre nincs közvetlen bizonyíték, a kapott információkból valószínűsíthető, hogy II. János Pál pápa korábbi lengyelországi tapasztalatai arról, hogy hogyan lehet légből kapott püspökellenes állításokkal az egyház helyzetét rombolni, szerepet játszottak abban, hogy higgyen McCarrick tagadásának. - írta a jelentésről a Katolikus.ma felekezeti hírportál.
Szülőhazája, Lengyelország mindenesetre kitart az egykori krakkói érsek Karol Wojtyła mellett. Stanisław Gądecki, a lengyel püspöki konferencia elnöke is a fenti érvvel vette védelmébe II. János Pált. Szerinte a volt egyházfőt McCarrick és több más amerikai püspök cinikusan megtévesztette. Przemysław Czarnek lengyel oktatás- és tudományügyi miniszter pedig egy interjúban – amelyet a távirati iroda ismertetett – azt mondta, Szent II. János Pál elsőként vette fel a harcot az egyházon belüli szexuális visszaélésekkel szemben.
A lengyel egyház háza táján sincs felhőtlen nyugalom. Éppen most halt meg, 97 évesen Henryk Gulbinowicz volt wrocławi érsek, akit pedofíliával vádoltak, sőt szankcionált is ennek nyomán nemrég az egyház.
(index.hu)

You have no rights to post comments