Egész novemberre kiterjesztik a halottak napi búcsú elnyerésének lehetőségét

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. október 25. vasárnap

Október 22-én, Szent II. János Pál pápa liturgikus emléknapján az Apostoli Penitenciária rövid dekrétumot tett közzé, mely a világjárvány rendkívüli körülményeire alkalmazza a mindenszentek és halottak napja ünnepeihez kapcsolódó teljes búcsú elnyerésének feltételeit. Az érvényes és kötelező lelki feltételek betartásával egész novemberben teljes búcsút lehet szerezni az elhunyt lelkek javára.

A dekrétum bevezetője megemlíti, hogy a Covid-19-járvány miatt idén számos kérés érkezett a papság részéről az Apostoli Penitenciáriához, hogy változtassák meg a teljes búcsú elnyerésének lehetőségeit a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára, A búcsúk kézikönyvének normái szerint.

Ennek alapján – tekintettel a csoportosulások kötelező elkerülésére – az Apostoli Penitenciária Ferenc pápa különleges rendelkezése révén megállapítja és elrendeli erre az évre: a teljes búcsút, melyet azok nyerhetnek el, akik temetőt látogatnak és imádkoznak az elhunytakért a szabály szerint megállapított napokon november 1. és 8. között, most kiterjesztik a hónap végéig. Ebben az időszakban a hívek ehhez szabadon választhatnak alkalmas napot, és külön-külön is mehetnek temetőbe.

November 2-án, halottak napján, az elhunyt lelkekre való emlékezés kapcsán teljes búcsút nyernek azok, akik vallásos lelkülettel templomot vagy kápolnát látogatnak, elimádkozzák a Miatyánkot és a Hiszekegyet. Ez a gyakorlat most áthelyezhető nemcsak a mindenszentek ünnepét megelőző és követő vasárnapokra, hanem november szabadon választott bármelyik napjára.

Az idősek, a betegek és mindazok, akik súlyos oknál fogva nem hagyhatják el a lakásukat (például a pandémia miatt elrendelt hatósági korlátozások következtében, hogy elkerüljék a szent helyeken a csoportosulás lehetőségét), teljes búcsút nyerhetnek, ha – lelkileg a többi hívővel való egyégben, szakítva a bűnnel – szándékuk szerint készek a három szokásos feltételt elvégezni: a szentgyónást, a szentáldozást és a Szentatya szándékára végzett imádságot.

Az imádság – Jézus vagy Szűz Mária szentképe előtt végezve, az elhunytakért fohászkodva – lehet a halottak napi reggeli vagy esti dicséret, rózsafüzér imádság, az Isteni Irgalmasság rózsafüzére, az elhunytakért végzett egyéb imádság, a halottak napi liturgia által javasolt evangéliumi szakaszok átelmélkedése, vagy az Istennek felajánlott irgalmasságcselekedet, felajánlva életünk fájdalmait, nehézségeit.

Azért, hogy a lelkipásztori szolgálaton keresztül az isteni kegyelem mind jobban elérhetővé váljon, az Apostoli Penitenciária nyomatékosan kér minden papot, hogy különleges nagylelkűséggel ajánlják fel a bűnbocsánat szentségének elérhetőségét, és lássák el a betegeket a szent kenettel.

A teljes búcsú elnyerése lelki feltételeinek tekintetében az Apostoli Penitenciária emlékeztet a 2020. március 19-én kiadott dekrétumban foglaltakra, melyek a gyónás módját szabályozzák a világjárvány jelenlegi helyzetében.

Minthogy a tisztítótűzben szenvedő lelkek javát szolgálja a hívek értük mondott imája, főként az oltár Istennek tetsző szent áldozata révén, ezért az Apostoli Penitenciária arra kéri a papokat, hogy halottak napján három szentmisét mutassanak be a XV. Benedek pápa által 1915. augusztus 10-én kiadott Incruentum Altaris apostoli konstitúció jegyében.

Az október 22-én kelt, egész novemberre érvényes dekrétumot Mauro Piacenza bíboros, főpenitenciárius és Maior Nykiel régens írta alá.

*

Az Apostoli Penitenciária a Szentszék három bíróságának egyike. Tagjai azok a penitenciárius papok voltak, akik a pápának fenntartott feloldozási ügyeket intézték, lényegében a pápa helyett gyóntattak. Később a főpenitenciárius munkáját további gyóntatók segítették, ők ma is ott vannak Róma négy nagy pápai bazilikájában. A pápai gyóntatók között hagyományosan képviseltetik magukat a különböző nemzetek, hogy anyanyelvükön tudják fogadni a gyónókat.

Az Apostoli Penitenciária mindig az úgynevezett benső, lelkiismereti fórum ügyeiben volt illetékes. Feladatai közé tartozik – mint a jelenlegi helyzetben – a különféle búcsúk engedélyezése és szabályozása is.

A római Santa Maria Maggiore-bazilika magyar gyóntatója jelenleg Melo Lajos domonkosrendi szerzetes, pap.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

You have no rights to post comments