Átkozódó boszorkányok - sírjunk, vagy nevessünk?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. október 13. kedd

Donald Trump október elsején jelentette be, hogy koronavírusos. Azóta kiderült, hogy ennek a dátumnak a boszorkányságban/asztrológiában hívők igen nagy jelentőséget tulajdonítanak, mert aznap éppen telihold volt, ráadásul ez volt idén az őszi nap-éj egyenlőséghez legközelebb eső telihold. Sőt, ez egy különleges október abból a szempontból is, hogy ebben a hónapban két telihold lesz, merthogy a következő 31-ére esik majd. Szóval ezek után több amerikai boszorkány is úgy érezte, hogy egyszerűen nem lehet véletlen, hogy pont erre a különleges október elsejére esett  Trump covid-diagnózisa.

Az egybeesésnek utánament a Vice magazin oknyomozó újságírója: feltárta a Reddit és Twitter vonatkozó archívumait, illetve meginterjúvolta Pamela Grossman boszorkányt, és arra jutott, hogy többé-kevésbé poénból, de több banya is úgy érzi, a dátum nem jelenthet mást, mint azt, hogy az ő betegséget hozó átka lett sikeres pont teliholdkor, ezért kapta el a paranormális dolgokra valószínűleg elég fogékony elnök a koronavírust.
A cikkből kiderül, hogy az amerikai elnök eddig egész jól állta a sarat, mert a boszorkányság művelői saját bevallásuk szerint már Trump megválasztása, azaz 2016 óta bombázzák őt mindenféle átkokkal, amik között vannak bajt hozó rontások, de olyan átkok is, amik csak azt szolgálják, hogy a megátkozott fél ne tudjon ártani másnak. Nos, négy év után bizonyos boszorkányok úgy érzik, hogy most végre látványos eredménye van a munkásságuknak, csak abban nem tudnak megegyezni egymás között, hogy pontosan melyikük átka eredményezhette azt, hogy az elnök tesztje pozitív lett.
Grossman azért a biztonság kedvéért hozzáteszi, hogy a dolgok menetének megváltoztatásához szerinte sem elegendő csak átkokat szórni, hanem a valóságra fizikai úton is kell hatni olyan cselekményekkel például, mint a szavazás.
(velvet.hu)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés