Egy pap búcsúja - személyes dráma és nagy veszteség

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. június 29. hétfő

Személyes hangvételű üzenetben jelentette be nyilvános Facebook-oldalán Füzes Ádám, hogy 22 év papi szolgálat után kilép és új életet kezd. A döntés azért is sokkoló, mert a Főegyházmegye egyik legismertebb és legfelkészültebb papja, a Hittudományi Főiskola korábbi tanára hagyja ott hivatását azzal a céllal, hogy új életet kezdjen. 

Huszonkét év szolgálat után otthagyja a papságot Füzes Ádám (atya), aki az elmúlt években az egyik legismertebb papja volt az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyének. Többek között az Esztergomi Hittudományi Főiskolán tanított liturgiát, ő volt az állandó diakónusok referense, valamint az Óbudai Szent József templom igazgatója is. Személyisége miatt nem csak ismert, hanem rendkívül kedvelt is, gyakran tartott előadásokat illetve különböző médiumok is gyakran megszólaltatták. Döntését részletesen megindokolta a nyilvános Facebook-oldalán megjelent közleményében, amelyet változtatás nélkül közlünk:

“Kedves Testvérek!

Sokan ismeritek Ádám atyát, sokféle szerepben: kit általános iskolában tanítottam, kit főiskolán, egyetemen, kinek középiskolában voltam lelkivezetője, másokat eskettem, kereszteltem (akiket temettem, már nem olvassák ezt a levelet), vagy beteg rokonát látogattam, felnőtt hittanos, katekumen, Alpha kurzus résztvevője volt. Misék, szép nagyheti liturgiák, prédikációk, zarándoklatok, kirándulások, táborok – találkozhattunk, egy-egy villanásra, vagy pedig évtized hosszan. A sokféle szerepben sokfélét gondolhattatok rólam, sokmindent tanulhattunk egymástól, sokmindent köszönhetünk egymásnak.

A helyzetek, amelyekben együtt voltunk, általában véget értek, véget értek a tanulmányaitok, vagy engem helyeztek át az adott templomból. Huszonkét év papság után 2020. június 30-adikával ezek a jellegű találkozások végleg véget érnek, befejezem papi szolgálatomat.

Az elbúcsúzás gyásza van bennem, ha azokra gondolok, akiket eddig segíthettem, vezethettem, taníthattam, bármivel szolgálhattam: mert szeretettel tettem, és igyekeztem figyelni a rám bízottakra.
Talán most sokan csalódtok bennem, vagy akár haragusztok is. Megértem. Az Egyház tanítása szerint a pap “örökké” pap. Döntésemmel ezt a tanítást megsértem. Az elmúlt huszonkét évben azonban feladataimat a legjobb tudásommal, igyekezetemmel végeztem, munkáimat lezárva, befejezetten adtam át. Most is így szeretném ezt a 22 évet lezárni és elbúcsúzni.

Miért teszem ezt, ha nehéz is? Negyvenes éveimben szeretnék egységes, igaz, hiteles életet élni. Egységben magammal, életvitelemmel, vágyaimmal. Nem szeretnék egyedül megöregedni. Szeretnék családot, megtalálni a társamat, akivel kölcsönös szerelemben élhetünk. Szeretnék mindazzal a jóval, ami bennem van, mindazzal a tudással, szakmával, amim van, dolgozni, szolgálni: ott, ahol szükség van rá. Hiszem, hogy megtalálom a társamat és a működésemhez szükséges külső kereteket.

Mit fogok csinálni? A papi szolgálatból való kilépés miatt minden megbízatásomat, tisztségemet elveszítem. Ezzel együtt kapcsolatrendszerem túlnyomó részét is.
Azonban hitem Istenben töretlen, nagy bizalommal vagyok Felé, hogy amint eddig vele együtt jártam az élet útjait, most is mellettem áll szeretetével.
Eddig is az embereket szolgáltam, továbbra is ezt szeretném tenni, szupervizorként, coachként, trénerként, idegenvezetőként, stb.. Nem tudom még, hogy pontosan merre vezet majd ez az út, de van bennem elszántság, képesség a változásra, munkára. Nincs nagy tapasztalatom abban, hogyan kell karriert építeni a világban, hiszen 20 éves korom óta az Egyház adta a kereteket az életemben. Bízom abban, hogy megtalálom a kapcsolatokat az új világban.

Köszönöm az elmúlt évtizedekben mindenkinek a megelőlegezett bizalmat, nyitottságot, befogadó szeretetet, együttműködést, bíztatást, támogatást!
Azzal a szeretettel és együttérzéssel búcsúzom, amivel eddig is voltam a rám bízottak felé. Az egyházi szolgálatom változik, én maradok ugyanaz a Füzes Ádám, akit megismertetek. Kérlek, hogy ne az ítélkezés, hanem a szeretet legyen a ti hozzájárulásotok is ehhez a nehezen kiérlelt döntésben és élethelyzetben felém.

Akit atyának szólítottatok eddig, maradok testvéretek:

Füzes Ádám
ember”

Füzes Ádám

Született Budapesten, 1973. decembe 23-án, szentelték Esztergomban, 1998. június 20-án.
Ösztöndíjas a Pápai Magyar Intézetben 1998-2001. Káplán Bp.- Albertfalvi plébánián 2001-2003, templomigazgató Bp.-Belvárosi Szent Mihály templomigazgatóságon 2003-2008. Oldalagosan ellátja a Belvárosi Szent Anna templomigazgatóságot 2003-06. Plébános a Bp.-VI. ker. Szent Család plébánián 2008-2014.
Az Óbudai Szent József Templom igazgatója 2014. augusztus 1-től.
Helyettes esperes a Pesti-Északi Espereskerületben 2011-2014.
MALEZI liturgikus főreferense 2002–2004, a PPKE Hittudományi Karán a liturgika megbízott előadója 2003-2009. Állandó diakónusok referense 2008-.
Egyházművészeti Bizottság elnöke 2011. augusztus 1-től.
Megbízva a Szent József ház igazgatásával 2014. augusztus 1-től.
Az Esztergomi Hittudományi Főiskolán liturgikát tanít 2014-től.
Kanter Károly Felnőttképzési Intézet igazgatója 2015. január 1-től.
A Főegyházmegyei Ostyaellátó igazgatója is 2016-2017.

Az Óbudai Espereskerület esperese 2018-

Forrás: Füzes atya

Életrajz: Esztergomi Érsekség

You have no rights to post comments