„Isten nem ígérte, hogy nem fogunk szenvedni” – Francis S. Collins kapta az idei Templeton-díjat

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. május 25. hétfő

A genetikus és orvos Francis S. Collins részesült idén a rangos (másfél millió dolláros díjazással járó) Templeton-díjban. Heather Templeton Hill, a díjat odaítélő alapítvány elnöke indoklásában azt mondta, hogy Collins azt példázza: „a természettudományos kutatás segítséget nyújthat az emberiségnek a legmélyebb és legnehezebb egzisztenciális kérdések megvilágításában”.

Collins, a Pápai Tudományos Akadémia tagja, aki egész pályafutása alatt a hit és a tudomány egységének lehetőségét hangsúlyozta (Isten ábécéje című könyve magyarul is olvasható), a hír közzététele után így nyilatkozott: „Jelenleg szinte minden ébren töltött percemet arra fordítom, hogy terápiát és vakcinát fedezzek fel a koronavírusra. Az emberi biológia finom összetettsége szüntelenül csodálatot ébreszt bennem. Ugyanakkor szomorúsággal tölt el a szenvedés és a halál, amit magam körül látok, s be kell vallanom, néha mardos a kérdés, hogyan engedhet meg ilyen tragédiákat egy szerető Isten.

De aztán eszembe jut, hogy Isten, aki a kereszten függött, nagyon jól ismeri a szenvedést. Isten nem ígérte, hogy nem fogunk szenvedni, csak azt, hogy oltalmunk és erősségünk lesz a baj idején (Zsolt 46).”

Francis S. Collins 1950-ben született. 1974-ben szerzett doktori fokozatot kémiából a Yale Egyetemen, és saját bevallása szerint 1977-ben lett keresztény. 1993-tól sikeres lezárásáig, 2003-ig a Humán Genom Projekt vezetője volt.

Forrás: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír

You have no rights to post comments