Nőni fog, vagy csökkenni a születésszám?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. március 22. vasárnap

A születésszám jellemzően egy-egy katasztrófát követően megugrik. Egyes óceánparti területeken például a hurrikánok előrejelzése után 9 hónappal sokkal több gyerek született. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb, ugyanis a kutatások eredményei szerint úgy tűnik, hogy az igazán súlyos katasztrófák után a születésszám csökken...

Természetesen a mostani helyzetet hiába nézzük a hurrikánszerzonban szerzett tapasztalatokon keresztül, hiszen bizonyos szempontból az sokkal kiszámíthatóbb, térben és időben jobban korlátozott, az embereknek lehetősége van menekülni. A koronavírus az egész világot érinti, és egyelőre fogalmunk sincs, hogy mennyi idő, mire megküzdünk vele és a következményeivel. És bár voltak olyan bombázások, terrorcselekmények is, melyek után robbanásszerűen nőtt meg a gyermekszületések száma, azonban ez sem tekinthető általános tendenciának.
Sok a különbség a természeti katasztrófák, a terrorcselekmények és a jelenlegi helyzet között, mégis van okunk feltételezni, hogy a járvány növeli a szexuális aktivitást. Ennek az elméletnek alapjául az a gondolat szolgál, amit Justin Lehmiller szexuálpszichológus The Psychology of Human Sexuality (Az emberi szexualitás pszichológiája) című könyvében is említ: hogy emberként hajlamosak vagyunk változtatni a viselkedésünkön, a dolgokhoz való hozzáállásunkon, amikor a körülmények emlékeztetnek minket a halandóságunkra. Kutatások eredményei szerint gyakori megküzdési mechanizmus, hogy aktívabb szexuális viselkedést vált ki a halállal való szembesülés, hiszen ez is egy módja annak, hogy enyhítsük a körülmények miatt kialakuló szorongást, egzisztenciális válságot. És ha a koronavírus hatására sok emberhez közelebb kerül a halál, joggal feltételezhetjük, hogy ez sokaknál aktívabb szexuális életet fog eredményezni, aminek következtében könnyen elképzelhető egy esetleges bébibumm.

Mi kell ahhoz, hogy több gyerek szülessen?
Vessünk egy pillantást a tágabb képre is. Önként vagy az adott állam döntései miatt, de az elmúlt hetekben rengetegen zárták magukra a lakás ajtaját. A legtöbb vállalkozás bezárt vagy rövidített nyitvatartással működik, jóval több időt töltünk otthon, mint korábban bármikor. És bár sokan otthonról oldják meg a munkavégzést, vannak, akik számára a karantén a munkával járó stressz csökkenését hozta, több szabadidejük lett, ez pedig további lehetőségeket teremt az intim pillanatok megélésére.
Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a koronavírus komoly gazdasági válságot hagy majd maga után. Rengetegen veszítették el a munkájukat, legalábbis pár hétre, hónapra, sok ember megélhetése vált bizonytalanná egy pillanat alatt, ami érthető módon feszültséget és szorongást szül. Ilyen helyzetben nagy eséllyel nem a gyerekvállalás lesz most az első, hiszen ezeknek az embereknek a következő időszak a túlélésről fog szólni.
Szintén különlegessé teszi a mostani helyzetet, hogy egyre több országban zárnak be az óvodák, iskolák, a gyerekek otthonról próbálják folytatni a tanulmányaikat, míg szüleiknek hirtelen heti hét nap, napi 24 órában kell gondoskodniuk a családról, miközben nehezített körülmények között állnak helyt a munka világában is. Természetes, hogy a karantén szabta korlátok feszültséggel járnak, sokan már annak is örülnek, hogy a nap végén bezuhanhatnak az ágyba, ez a helyzet pedig érthető módon nem igazán hozza meg az ember kedvét egy újszülötthöz.
És arról sem érdemes megfeledkezni, hogy a fogamzásgátlók még sosem voltak ennyire hatékonyak és ennyire könnyen hozzáférhetők, mint manapság. A digitális vény és a diszkrét óvszer-házhozszállítás segítségével akár a jelenleg fennálló körülmények között is beszerezhetjük, amire szükségünk van, ez pedig hozzá fog járulni a katasztrófákkal összefüggésbe hozott bébibumm korlátozásához.
A kijárási tilalom vagy az önkéntes karantén pedig nemcsak a családok életére van hatással, de csökken a randik, ezzel együtt pedig az alkalmi együttlétek száma is, ami szintén csökkenti a teherbeesés esélyét. Ez pedig bizonyos mértékben ellensúlyozni fogja azoknak a pároknak a döntését, akik a karantén ideje alatt vállalnak gyermeket.
Az egyértelműen látszik, hogy nagyon sok tényező játszik szerepet, így nehéz előre megítélni, hogy milyen hatással lesz mindez a későbbi születésszámra. Tekintettel a járvány által okozott széles körű bizonytalanságra, valószínűleg a következő kilenc hónapban nem ugrik majd meg a születések száma. Annak viszont fennáll a lehetősége, hogy a koronavírus késleltetett bébibummot hoz maga után. Idővel a járványt megtanuljuk korlátok közé szorítani, a gazdaság ismét fel fog lendülni, ezáltal pedig nemcsak a mi életünk lesz könnyebb, de a gyermekvállaláshoz szükséges körülmények is egyre optimálisabbá válnak majd.
(divany.hu)

You have no rights to post comments