Rontás és kegyelem

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2011. december 24. szombat

Ma hajnalban (2011. dec. 24.) miközben imádkoztam, ezt a mondatot hallottam: „Rontás közeledik.” Elgondolkodtam, hogy ez most nekem szól, a családomnak vagy talán az egész hazánknak – és egyáltalán, hogy is van ez?

A Szentírásból világosan látjuk, hogy ahol Isten kegyelme megjelenik, ott a sátán is rögtön jön, hogy lehetőség szerint megrontsa Isten kegyelmeit. Így a betlehemi csodát, Isten Fia megszületését követi a sátáni betlehemi gyermekgyilkosság.

A Szentírásból az is látszik, hogy olykor a bűn és megrontás elhatalmasodására válaszul érkezik Isten kegyelmének túláradása, hogy gyógyítson, szabadítson, helyreállítson. Így történik ez a Megváltó születésekor is, amelyik az antikrisztusi római birodalom csúcspontján, az önmagát istenné kikiáltó Augustus császár uralkodásakor történik meg.

Attól persze, hogy teológiailag igaz, még lehet hamis, amit hallottam. Lehet a sátán rémísztgetése – naná, hogy megrémültem. Így is van elég bajunk, nemrégiben egy közeli hozzátartozónkat temettük el, súlyos beteg van a családban, itt ülünk a válság kellős közepén – mi jöhet még?

De lehet, hogy igaz, amit hallottam, és ez Isten figyelmeztetése és hívása számunkra. Hívás a bűnök elkerülésére, a hibák kijavítására és főleg hívás az imára, az Istentől jövő védelem kiesdésére. És azt hiszem, akár így, akár úgy, ez a helyes válasz mindannyiunknak:

Mennyei Atyánk! Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárására, hogy Szentlelkeddel ölelj körbe minket, mint hatalmas tűz! Mindaz, ami Tőled való, hadd jöjjön át ezen a Szeretet-tűzfalon, mindaz pedig, ami nem Tőled van, égjen el benne, akár kívülről rontana ránk, akár a szívünkből jönne elő! Kérünk, moss át minket Szent Véreddel, és burkolj be, hogy minden támadástól, megrontástól és bűntől megszabaduljunk és a Te védelmed alatt élhessünk mindannyian! Add meg nekünk a bűnbánat, megtérés és megújulás örömét, hogy egészen szabadon és tisztán élhessünk a Te dicsőségedre és az emberek megmenekülésére!

Köszönöm, hogy meghallgatod imáinkat! Ámen.

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

You have no rights to post comments