Egy 9 éves kislány hivatalosan is a légszennyezésbe halt bele

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. május 07. kedd

Bírósági ítélet mondhatja ki, hogy a légszennyezés vezetett a 9 éves londoni Ella Kissi-Debrah halálához, és ezzel a kislány lenne az első brit személy, akinél ezt nevezik meg a halál okaként. És hazánkban?

A kislány ügyvédei szerint nagyon is valószínű, hogy a törvénytelen mértékű légszennyezés nélkül Ella nem halt volna meg súlyos asztma miatt, ami három éven át gyötörte. A jogi csapat szerint ezzel bebizonyosodna, hogy a brit kormány megbukott az emberi jogokról szóló európai egyezményben vállalt kötelezettségei betartásában.
Ella Kissi-Debrah 2013-ban hunyt el, és halála okaként a súlyos asztmát jelölték meg, amely a légzőrendszere leállását okozta. A védőügyvédek viszont azt állítják, hogy az újabb bizonyítékok alapján a kislány által belélegzett levegő szennyezettsége okozta a halálát.

És hazánkban?
Hazánk az OECD statisztikája szerint második helyen áll a légszennyezés által okozott halálozás ranglistáján. Persze csak oly módon, hogy a magyarok kimagasló arányban halnak meg szívbetegségben, agyvérzésben, tüdőrákban és hörghurutban, és ezeknek a szennyezett levegő az okozója.
(CBS, index.hu)

You have no rights to post comments