Cigánymisszió - programok, tervek

Kategória: Cigánymisszió Megjelent: 2014. február 20. csütörtök

Február 23-án, vasárnap délután 4 órától cigánymisét tartunk. Előtte mindig személyesen szólítjuk meg a családokat, hogy azt érezzék, hogy őket oda nagyon várják. Ezek a szentmisék többnyire egy kicsit zajosabbak, de igen barátiak. Az ott lakó nem cigány hívek közül is néhányan el szoktak jönni, ami cigány testvéreknek is jól esik.

 

Március 6-ára Csobánkára hívtak meg bennünket az ottani cigányok és nem cigányok egy zenés Cigányélet könyvbemutatóra , amit azután szentmisével zárunk, Hoffer József jezsuita atya közreműködésével. De Érdről Zoltán atya is szeretne velünk jönni, remélem nem jön semmi közbe – itt a bizonytalan egészségi állapotára gondolok. Csobánkán a cigányságnak erős közösségi élete van amit még Hoffer atya alapozott meg. Az iskolában cigány nyelvet oktatnak, de működik tanoda is a délutáni foglalkozásokat megtoldva egy kicsit személyes felzárkóztatással.

Bízunk benne, hogy Érden is előre léphetünk egy kicsirt. Boros Zoltán atya most nyert el egy pályázatot az Emberi Erőforrás Minisztériumtól egy közösségi ház kialakítására a régi épület felújításával. Régi vágyunk kezd ezzel megvalósulni. Beérhet a sok-sok személyes családlátogatásból való kapcsolat, talán lehetőség nyílik a kor és szükségek szerinti programok külön szervezésére. Nem kell minden korosztálynak együtt szorongni, elindulhat ebben is egy fejlődés.

 Istennek legyen hála mindazért amihez eddig is adott erőt és mindazért amit ezután még ránk bíz.

 

 

                                                                    Tarnóczi Mária

 



Hozzászólások   

#2 s.gyula 2015-09-24 18:20
Kedves László!
Marikának átadom az üzenetet. Különben biztos lehet, csak az a kérdés, hogy mit szeretnétek és mikor? Kérlek írj a levélcímünkre:
Addig is minden jót! Gyula (sipos)
#1 Rácz László 2015-09-24 06:41
Tiszteletem! Rácz László vagyok színész és egy 50 fős roma tanodát vezetek többed magammal Szegeden. Érdeklődnék, hogy lenne-e lehetőség egy programra a szegedi tanodánkban. 

You have no rights to post comments