"Az Úr a te gyógyítód!"

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2016. február 21. vasárnap

"Ez év január 1-én Kunszentmártonban tartott hűség-lelkigyakorlaton vettem részt. Itt történt a gyógyulásom, amiről most beszámolok.

A kiscsoportos megbeszélésen Sipos Gyulával egy csoportba kerültem. Megosztottam vele, hogy négy éve várom hitből való gyógyulásom - a betegségem krónikus epegyulladás, epekő, epevezeték eliszaposodásból állt. Azt mondta Gyula, akkor most imádkozzunk Isten gyógyító szeretetéért. Én igent mondtam, mert szeretttem volna tanúságot tenni Isten gyógyító kegyelméért.

Négy nap múlva orvoshoz mentem és kértem egy ultrahangos kivizsgálást, amelynek során megállapították, hogy nincs már epekövem, nincs eliszaposodott epevezeték és epehólyag-gyulladásom sem.

Dicsőség az Úrnak! Az Úr a te gyógyítód! 

G. István, Kunszentmárton"

Hozzászólások   

0 #2 S.Gyula 2016-05-12 08:25
Kedves Rózsi néni!
Isten kegyelmében, és így a gyógyulásban mindig szabad reménykedni! És ahogy az orvoshoz elmegyünk, úgy kell még inkább Istenhez is járulni a gondjainkkal, mert neki semmi sem lehetetlen! Hálás szívvel köszönöm az imákat, ma délelőtt a Szeretetláng kápolnában én is imádkoztam önökért. Imával és szeretettel: Gyula
Idézet
0 #1 Németh Dezsőné 2016-05-11 19:23
Kedves Gyula! Nagyon örülök a leírt gyógyulásoknak. Igazán csodálatos, amikor ilyenről hall az ember. Én is sokat gondolok Önökre ilyenkor, mivel 26- éves Unokám Veronika sajnos már hat éve le bénult autó-balesetben . Ugyanabban az évben halt meg az Édesapja, ugyacsak autó ütötte el 45- évesen. Azóta nagyon sokat imádkozok Vera gyógyulásáért. Sajnos mind hiába. Ugyanis felfekvése is van, amit nem lehet be gyógyítani, mivel nincs keringés azon a részen, mellette állandóan izzad, mert a nyirok rendszere is sérült.Sokat szenvedünk miatta. Vajon , ilyen esetben várható e gyógyulás? Telefon számom: 06-92- 370- 111 Isten bőséges Áldását kérem Önökre. Szeretettel. Némethné. Rózsi néni.
Idézet

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés