Beszámoló a békéscsabai és gyulai Jerikó imanapról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2014. február 27. csütörtök

 Komoly egyeztetések és nagy várakozások előzték meg február 22-t, amikor délelőtt Békéscsabán, délután Gyulán vettünk részt Jerikó imanapon. A meteorológia szomorú, esős napot jósolt, de vidáman, és nagy várakozásokkal indultunk el hajnali 5 órakor.

 A békéscsabai Páduai Szt. Antal templomban a  hangulat meleg, a hőmérséklet hideg volt, de minden kellemetlenségért kárpótolt a helyi karizmatikus testvérek vendégszeretete, figyelmessége, áldozatkészsége. Az alkalom kezdetére igen sok résztvevő érkezett. A dicsőítő zenekar tagjai a hideg ellenére tüzesen és lelkesen  játszottak és énekeltek.Szigeti Antal plébános atya a kitett Oltáriszentség előtt vezette az engesztelő imaórát, amelyen szép imákkal gazdagította még szerény imafüzetünket. A szentmisét a magyar nemzetért ajánlottuk fel,  melynek végén Gyula testvérem osztott meg több ismeretszavát az Úr gyógyító szeretetének kiáradásáról.

Ezután a békéscsabai karizmatikus közösség tagjaival imádkoztunk  sokféle lelki és testi nyavalya megszűnéséért, majd a plébános úr meghívására tort ültünk drága Etus két tragikus hirtelenséggel elhalálozott kacsája fölött. Isten fizesse meg nekik százszorosan!

Ezután irány Gyulával Gyulára!

Levente atya fogadott igen kedvesen  20-30 testvérrel együtt.  Az imaórát az Oltáriszentségben jelen levő Jézus előtt tartottuk meg bensőséges imában. A szentmise után imádkoztunk a betegekért.  A finom pogácsa mellett elhangzott, hogy a gyulai testvérek lelkesen készülnek a zarándoklatra.

Köszönjük, Uram, hogy megfázva, betegen mentünk el, és egész napi hidegben ücsörgés után meggyógyultan vezettél haza!

Köszönjük, Uram, hogy amennyit dolgoztunk ezért a  napért, annak a százszoros örömét ajándékoztad nekünk!

Örökké megmaradó Szikla vagy, Uram, szerető Atya, Jó Pásztor, megölt Bárány, győztes Oroszlán!

Tiéd a dicsőség, a hála, és az imádás most és mindörökké! Amen!

 Kiss Zoltán, (jerikozarandoklat.blogspot.hu)

 

You have no rights to post comments