Még egy lelki kép a lelki napról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2013. január 18. péntek

A január 12-i "Szent István országáért" lelki napon egyik testvérünk a szentmise alatt a következő lelki képet kapta:

"...Jézus egy nagy kegyelemben is részesítette nemzetünket. Egy különleges koronát helyezett országunk közepére, és azt mondta: „Ez az ország is részese lesz királyságomnak.” Majd megparancsolta az angyaloknak, hogy építsenek a régi Magyarország határai köré egy aranyvárfalat, mely országunk védelmét jelképezi. Ezután megjelentek a magyar szentek és azért imádkoztak, hogy Isten országa mielőbb elérkezzen az emberiség számára. Egy Európa térkép is megjelent előttem. Több ország közepére le volt helyezve egy korona.

Később a Szentlélek Isten is megjelent, aki kegyelmei által sokak számára megadta a gyógyulás és szabadulás kegyelmét. Minden ember szívét magához ölelte, és szeretetével elhalmozta..."

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés