Meghallgatott imádság - tanúságtétel gyógyulásról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2012. július 09. hétfő
Következzék most egy olyan tanúságtétel, aminek az írója nem gyógyító összejövetelen, még csak nem is valami imaszolgálat alatt, hanem a keresztény imaéletének "természetességében" tapasztalta meg Isten gyógyító szeretetét:
"Velem történ egy csodálatos gyógyulás! Társastáncolok 3 éve. Az ima, és a kemény munka mellett ez a hobbym, nagyon szeretem.
Céges továbbképzés miatt voltunk egy több napos rendezvényen, ahol nem tudtam pihenni, és fáradt is voltam. Úgy éreztem egy alkalommal megemeltem a derekamnál úgy, hogy nem ment ki a fájdalom csak erősödött. Gondoltam elmúlik, de mivel éves táncbemutatóra készültünk nem pihenhettem, fájdalomcsillapítóval tovább edzettem. Sokkal rosszabb lett olyannyira, hogy egy szombati napon már a fekvés is félelmetesen fájdalmas volt és a fájdalom átvándorolt a gerincembe. Lányomnak küldtem smst., hogy el kell mennem a Baleseti sebészetre mert gáz van. Ő lebeszélt róla, hogy úgysem foglalkoznának velem inkább járkáljak mozogjak. Igen jó ötletnek tünt, csak a mozgás is fájdalmas volt. Sírással küzködve próbálgattam. Kértem a Deiticei Mindenkor Segítő Szűzanyát járjon közbe értem és Szent Rafael angyalkát is azonkívül, kedves új barátaimat is hogy imádkozzanak értem.
Ez vot szombaton.Vasárnap reggel fekeltem nagy nehezen az ágyból, és erőltetve kimentem a konyhába, 10 óra fele, úgy éreztem, erősebb vagyok, 11 fele kifejezett javulást éreztem, 12-kor bekapcsoltam a zenét, értetlenkedve és reménykedve: d.u. 4-re lehet, hogy mehetek bemutatóra?
És egyre jobban lettem. Délután 2-kor ment az sms. a táncpartneremnek, hogy készüljön mert megyek. Nem értette ő sem, mert lemondtam előző nap. Vettem be azért erős fájdalomcsillapítót, biztos ami biztos és attól félve hogy eősebben visszajön a fájdalmam majd később. Istennek hála nem jött vissza a fájdalmam, a bemutató sikeresen lement.
Megtapasztaltam, milyen kiszolgáltatottan, félelemmel telve lenni, és azt is, milyen mikor az Ima hatására egyik pillanatról a másikra gyógyulás áll be. Egészségügyi végzettségem van, tudom, hogy ez a fájdalom nem becsípódés volt, és nem olyan ami nyomtalanul elmúlik.
Másnap reggel a bemutató után félve ébredtem, mivel 1 hétig előtte folyamatos derékfájdalmam volt ami átment egy erős gerinc, nyak, fájdalomba, még a mozgás is nehezemre esett. Nem fájt semmim sem! Csak hála volt a szívemben és köszönet!! Picit még éreztem a helyét, és rá pár napra tánc közben volt egy olyan feszes mozdulat, ami akkor nehéznek tűnt és féltem hogy kárt teszek megint, partnerem szólt: óvatosan! - de azzal a mozdulattal eltünt már az az apró érzékenység is ami volt másnapra!
Szerettem volna megosztani, ezt mással is. Volt már máskor is hogy Szent Rafael angyalka segített pont a Szeretetlláng találkozó reggelén egyik pillanatról a másikra. Azt mondják nagyon szeret az Úr. Én is Őt!"
D. Gabi"

You have no rights to post comments