Mire jó a bibliaolvasás?

Kategória: Szeretet történetek Megjelent: 2013. január 11. péntek

A történet egy öregemberről szól, aki Kentucky hegyei közt élt fiatal unokájával.
Minden reggel a nagyapa korán kint ült a konyhában, és olvasta régi, megviselt Bibliáját.

Az unokája, aki ugyanolyan szeretett volna lenni, mint ő, mindenben utánozni igyekezett a nagyapját. Egyik nap megkérdezte, "Papa, én is próbálom olvasni a Bibliát úgy, mint te, de nem értem azt, és ami...t értek, azt is elfelejtem, amint becsukom. Mire jó a bibliaolvasás?"
A nagyapa, aki közben szenet tett a tűzre, csendesen odafordult hozzá, és azt mondta: "Fogd meg ezt a szenes kosarat, menj le a folyóhoz, és hozz egy kosár vizet!" A fiú úgy tett, ahogy mondták neki, bár az összes víz kicsurgott a kosárból, mielőtt visszaért volna a házhoz.
A nagyapa nevetett, és azt mondta, "A következő alkalommal egy kicsit jobban szedd a lábad!", és visszaküldte azzal, hogy próbálja újra. Ezúttal a fiú gyorsan futott, de a kosár csak üres volt, mire hazaért. A szuszból kifogyva mondta nagyapjának, hogy lehetetlen a kosárban vizet hozni, és elindult, hogy vödröt kerítsen a kosár helyett. Az öregember ezt mondta, "Nem akarom, hogy vödörrel hozd a vizet; én egy kosár vizet kérek. Meg tudod te azt csinálni, csak nem igyekszel eléggé", ezzel el is indult, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy megnézi, hogyan sikerül a következő forduló. Bár a fiú tudta, hogy lehetetlen, most már csak azért törte magát, hogy lássa a nagyapja az igyekezetét. Megmerítette a kosarat, és futott, ahogy csak tőle telt.
Természetesen sokkal azelőtt, hogy elérte volna a nagyapját, a kosár már üres volt.
Alig bírt beszélni, "Látod, papa, nincs értelme, ugye te is így gondolod?". Az öregember azt mondta: "Nézd meg a kosarat!". A fiú ránézett, és a kosár másmilyen volt. A régi, piszkos szenes kosár helyett egy tiszta kosár volt.

 "Fiam, ez történik akkor is, amikor a Bibliát olvasod. Lehet, hogy nem érted, vagy nem emlékszel mindenre, de amikor olvasod, az kívül-belül megváltoztat. Ez Isten munkája az életünkben. Ez az, amit csak Isten tud elvégezni, átalakítani bennünket kívül-belül, és lassan Krisztushoz, a Fiához hasonlók leszünk..."
Szánj időt, hogy elolvass Isten szavából valamennyit mindennap! Élj egyszerűen, szeress nagyvonalúan, törődj őszintén, beszélj kedvesen, a többit hagyd Istenre.

(levélben kaptam)