Három jó programunk a héten

Kategória: Munkanapló Megjelent: 2017. október 09. hétfő

A szokásos heti összejöveteleken túl. Indul Érden a Szentlélek-szeminárium, lesz egy ifjúsági evangelizációnk a Te Deum zenekarral és egy egész napos szentségimádás előadásokkal és közbenjáró imaszolgálattal. Részletek:

- Október 10-én, kedden indul az érdi közösség szervezésével és több más közösség közreműködésével Érden, Teréz anya nővéreinél a Szentlélek-szeminárium (előtte nálunk a szokásos keddi szentségimádás a Szeretetláng kápolnában, szóval "be leszünk imádkozva" :-) ).

- Október 12-én, csütörtökön lesz soroksáron egy ifjúősági zarándoklattal egybekötött evangelizáció. Az esti programra a dicsőítő zenekar a Te Deum együttes lesz, engem (S. Gy.) pedig némi előadásra (tanúságtétel, evangelizáció) kértek fel, amit nagy örömmel vállaltam.

- Október 15-én, vasárnap 0 órától 24 óráig egyházközségünk szervezésében szentségimádás lesz a templomunkban, közben a három (vasárnapi) szentmise. 16.30-tól lesz két előadás az Oltáriszentség-csodákról, a 18 órási szentmise után pedig dicsőítés és közbenjáró imaszolgálat.

Kalandra fel!

Imával és szeretettel: Sipos Gyula