Jegyzetlapok 22.: (Hit és bizalom...)

• 

Az egyéves lányunokám bátran ugrik a magasból édesapja karjaiba, és közben mosolyog. A nagy csúszdán is lecsúszik és már fut is vissza - már amennyire egy egyéves tud futni -, és mászik fel a lépcsőn, hogy újra csúszhasson, le egyenesen a szülei karjaiba. Pedig különben nem egy hebrencs személyiség, szíre-szóra nem megy oda bárkihez, óvatos, figyel, de a szüleiben teljesen megbízik...

Régebben, lelki napokon csináltunk olyan "hitpróbát", hogy kettesével felálltunk egymás mögé, és aki elöl volt, az széttárta a karjait, majd azt mondta, hogy "Jézusom bízom benned" - és hátradőlt a mögötte álló ember karjaiba. Néhányan ezt annak ellenére sem merték megtenni, hogy biztosak lehettek benne, a mögöttük lévő elkapja őket. A gyakorlat előtt természetesen nekem kellett megmutatni, hogyan kell ezt csinálni, és bevallom, bár elég sokszor előadtam már, mégis, minden eldőlés előtt éreztem, hogy izgulok, szorongok...

Ez Péter pillanata, amikor Jézus biztatására kilép a csónakból a vízre. Pontosan tudja, hogy vízen nem lehet járni, mert elsüllyedünk. Mégis kilép, mert bízik és hisz Jézusban (és talán, mert ő "férfi", aki most "megmutatja" - és ez annyira szeretni való őrültség, amit csak egy hajszál választ el a vakmerőségtől, és ez a hajszál Jézus) de aztán közbelép a tapasztalat: a vízen nem lehet járni, elsüllyedünk és megfulladunk...

"„Uram, ments meg!” Jézus kinyújtotta a kezét és megfogta. „Te kishitű – vonta kérdőre –, miért kételkedtél?” (Mt 14,31-32)

(Sípos (S Gyula, szeretetfoldje.hu)