A magyar kultúra napjára

• 

József Attila utolsó versével tisztelgünk kultúránk előtt: (IME, HÁT MEGLELTEM HAZÁMAT...)

Ime, hát megleltem hazámat,
 a földet, ahol nevemet
 hibátlanul irják fölébem,
 ha eltemet, ki eltemet.

E föld befogad, mint a persely.
 Mert nem kell (mily sajnálatos!)
 a háborúból visszamaradt
 húszfilléres, a vashatos.

Sem a vasgyűrű, melybe vésve
 a szép szó áll, hogy uj világ,
 jog, föld. - Törvényünk háborús még
 s szebbek az arany karikák.

Egyedül voltam én sokáig.
 Majd eljöttek hozzám sokan.
 Magad vagy, mondták; bár velük
 voltam volna én boldogan.

Igy éltem s voltam én hiába,
 megállapithatom magam.
 Bolondot játszottak velem
 s már halálom is hasztalan.

Mióta éltem, forgószélben
 próbáltam állni helyemen.
 Nagy nevetség, hogy nem vétettem
 többet, mint vétettek nekem.
 Szép a tavasz és szép a nyár is,
 de szebb az ősz s legszebb a tél,
 annak, ki tűzhelyet, családot,
 már végképp másoknak remél.

1937. nov. 24