Imakilenced hazánkért 7. nap: buzdítás az imádság erejéről

Kategória: imádságok hazánkért Megjelent: 2026. január 15. csütörtök


A Biblia tanúsága szerint Jézus, miután egész nap szolgált az emberek felé, még elment és az egész éjszakát imádságban töltötte. Ha pedig neki szüksége volt az imára, mennyivel inkább szükségünk van nekünk és hazánknak is az ima erejére!

Amikor az első Nemzeti Imanapot szerveztük 2004-ben, ezt az igét kaptuk: “Kerestem köztük olyan embert, aki falat építene, és odaállna a résbe elém az országért..” (Ez.22, 30) Falat építeni minden gonoszság ellen az emberek védelmére, de utána kiállni a résbe, az egyetlen helyre, ahol eltalálhat az ellenség nyila, kiállni Isten elé az országért – igen, erre kér minket az Úr. De nem csak kér, hanem ígéretet is ad mellé, ahogy azt az idei évi igében is megkaptuk: „Ekkor Makkabeus, látva a közeledő (ellenséges) tömeget, sokféle fegyverzetével és dühös vadállataival, kiterjesztette kezét az ég felé, és a csodatevő Úrhoz kiáltott, aki nem a fegyverek ereje, hanem tulajdon akarata szerint juttatja a rá méltóknak a diadalt.” (2Mak15,21) Így kiáltunk mi is a csodatévő Úrhoz, hogy adja meg nekünk a győzelmet minden bűn, baj, betegség, a gonosz lélek minden kísértése, csábítása, zaklatása felett és árassza ki ránk a kegyelmeit, családjainkra, lakóhelyeinkre, hozza el a békét és a megújulást, hogy életünk legyen benne és bőségben legyen. Kérünk téged Atyánk, Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya és minden szentek segítségével, add meg ezt a népünknek! Ámen. 
Imádkozzunk most saját szavainkkal és/vagy kötött imákkal is... 
Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...