Forradalmi imaharc március közepén - és a békesség kötelékei

Kategória: imádságok hazánkért Megjelent: 2012. március 14. szerda

Elég sok helyre eljutunk az országban, és mindenütt tapasztaljuk, hogy rengeteg szomorúság, keserűség van az emberekben. Lelkileg összetörtek, tele kísértéssel, a gonosz lélek zaklatásával és elnyomásával. Most ráadásul kívülről is nyomnak minket, vihar az EU-ban, vihar a határainkon belül és az elszakított részeknél. A március 15-i ünnepséget szinte minden politikai párt és szervezet erődemonstrációra akarja felhasználni. Biztosak lehetünk abban is, hogy sokan vannak, akiknek érdekük a viszály, a harag, az összecsapások kirobbantása. Hogyan győzhetnénk ezek felett?

Kérdezzünk vissza: Ki lehet, mi lehet nagyobb Isten erejénél?

Az Efezusiakhoz írt levélben Pál apostol arra buzdít, hogy "igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében" (Ef 4, 3). Ez elsősorban az Egyházon belül élőkre vonatkozik, de igaz ez minden más emberi közösségre is. Hogyan őrizzük eg az egységet? A béke kötelékében. Nem az igazság kötelékében - két magyar embernek amúgy is három igazsága van -, nem a gazdasági fellendülés kötelékében, nem az ideológiai közösség kötelékében, nem is a test és vér kötelékében, hanem a béke kötelékében.

De vajon ki tudja most ezt a sokféle embert kibékíteni? Ki tudná a békével "összekötözni" ezt a széthulló nemzetet?

Csak Krisztus - és Krisztus által mi, keresztények. Akár ott leszünk valamelyik felvonuláson akár nem - az imáink és jópéldánk által Isten cselekszik. Ő ugyanis körül tud minket kötözni a béke kötelékével, kétféle módon is. Egyrészt az imaharc által megkötözi a levegőégben uralkodó gonosz hatalmasságokat, akik a romlásunkat akarják, másrészt ugyanazon imaharc által szívünkben és közöttünk is kimunkálja a megbékélés művét: megbékélést Istennel és megbékélést egymással.

Ezért a napokban különösen is térdeljünk Isten elé, kérve a béke és kiengesztelődés ajándékát életünkbe!

Az elmúlt hetekben több írást és egy videót is feltettem, ami segíthet legyőzni a csüggedést. Szeretettel ajánlom a figyelmetekben az Imádságok hazánkért menüpont  (http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/imadsagok-hazankert) alatt a Szent István országáért-sorozatot, valamint az alábbi cikket és videót:

- Őrizd a szíved - avagy néhány példa március 15-e ürügyén: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/eheti/1576-rizd-a-szived--avagy-nehany-pelda-marcius-15-ueruegyen

- Ne csüggedj el! (http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/videok)

Imával és szeretettel: Sipos Gyula (www.szeretetfoldje.hu)