Az első szó
A niceai hitvallás, a Hiszekegy minden szava és kifejezése fontos és erős tartalommal bír. Némelyiket több évszázad imája, elmélkedése csiszolta olyan fényesre és tisztára, amennyire csak lehetett, hogy pontosan fejezze ki azt a keresztény tartalmat, amit a zsinaton rögzíteni akartak. A Hitvallás megértéséhez azonban a kaput mégis az első szó jelenti: Hiszek.
Ma már alig értjük ennek a szónak – és általában a szavainknak -, a jelentőségét. Kihűlt a szeretet, megfogyatkozott a bizalom az emberek között is, így aztán a hit szavunk is kiüresedett. Általában véve is elkoptattuk szavainkat - „sok beszédnek sok az alja” -, elveszett a súlyuk, jelentésük mélysége és magassága, és jelentőségük. Ma már az ételeinket és kutyáinkat is „imádjuk”. Megtanultunk mosolyogva örök hűséget esküdni, s közben nyitva hagyni a hátsó ajtót a hűtlenség lehetőségének. Életünk természetes részévé vált a hazugság, a reklám, a „piár”. Egykor egy kézfogással pecsételtek meg üzletet és az adott szó szentség volt, ma pedig már a sokoldalas szerződésekben is a kiskapukat keressük. Elveszíteni a becsületet, hazugnak bizonyulni, akiben nem lehet bízni, az egykor személyes és közösségi tragédia volt minden érintett fél számára. Mára azonban gondolataink és mondataink szentségét elpiszkolta a kultúrává vált csúnya beszéd, hőzöngés, a soha be nem tartott ígéretek sokasága, amit ma politikának, kultúrának, gazdaságnak, üzletnek nevezünk és azt gondoljuk, hogy ez az élet természetes rendje. (Így aztán igehirdetésünk és imánk is erőtlen, súly nélküli fecsegés – hacsak életünk és a Lélek élete bennünk súlyt és hitelességet nem ad neki.)
De térjünk vissza a Hiszekegy első szavához: Hiszek. Hinni valamit, hinni valamiben vagy valakiben ezt jelenti, hogy megbízom annak igazságában, elfogadom, hogy az adott dologban ez az igazság sziklaként és megdönthetetlenként áll. Ha ezt Istennel kapcsolatban állítom, mármint, hogy hiszek Istenben, az azt jelenti, hogy elismerem, hogy Ő létezik, Istenemnek, azaz Uralkodómnak ismerem el – bármilyen kellemetlenül is hangzik ez a szó ma a fülünknek -, megbízom benne és egészen az Ő tanítása és akarata alá helyezem magam.
Hinni Istenben egyben azt is jelenti, hogy hinni Istennek, Őt szentnek – minden bűntől elkülönültnek -, tartani és hinni, hogy amit Ő mond az életről, a világról, az emberekről, az igaz és bizalmat érdemel, ezért ezekre az igazságokra kell építenem az életem.
Hinni Istenben és Istennek azt jelenti, hogy amikor az Ő szava ellentétbe kerül az én szavammal, életemmel, amikor tanácsának követése kényelmetlenséget, nehézséget, önmegtagadást és lemondást jelent, akkor meghajtom a fejem, „aláalázom magam” az Ő szavának, mert fontosabbnak és igazabbnak tartom Isten Igazságát, mint az én igazságomat.
Mindez eddig nagy feladatnak, sziszifuszi tehernek is tűnhet, és valóban az is lehet, ha nem tapasztaljuk meg, hogy Isten – az az Isten, akiben mi hiszünk -, Szeretet és odaadás. Hogy Isten bennünk és közöttünk lakásának, a Szentléleknek a gyümölcse bennünk: „a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Gal 5,22-23) Amikor ma azt mondják az emberek, hogy „nem tudnak hinni”, annak oka a hiányban keresendő: a szeretet-hiányban, ismeret-hiányban, és mindezek okaként pedig a találkozás-hiányban. Aki ugyanis találkozott Istennel, megtapasztalta jelenlétét életében, az nem tud nem hinni és nem imádkozni. (Persze ez a hit aztán kihűlhet, ha nem gondozzuk, és elsorvadhat, mint ahogy minden elsorvad szeretet és gondozás nélkül. Ezért ilyen nehéz most az egész teremtett világ helyzete…) Aki megtapasztalta Isten lenyűgöző, ingyenes szeretetét, amivel átölel minket, gyógyítja szívünk sebeit, kisebbrendűségi érzéseinket és kicsinyhitűségünket, elvetettség-érzésünket és magányunkat, aki megéli, hogy Valaki őszintén és úgy szereti őt, ahogy van, annak semmi sem drága, csak hogy ezt viszonozhassa! Isten szeretetéért le tud mondani a bűnről, az önigazultságról és hisz annak, aki teljesen odaadja neki önmagát…
Visszatérve: a „hiszek” szó az Isten felé irányultságot jelenti. Hogy miben hiszek, hogy mi a hitemnek a tartalma, arról még nem mond semmit. A hitem fordulhat egészen rossz felé is. Hihetek hamis istenekben, hatalmi, politikai berendezkedésekben, hihetek abban, hogy a pénz a megoldás, vagy épp az egyszerű élet… Ma, a hit elértéktelenedésének és kiüresedésének idején már egészen ostoba és banális dolgokban képesek hinni az emberek. Ez már nem is hit, hanem hiszékenység és babona, aminek tartalma akár napról-napra is változhat, ahogy az épp aktuális bálványunk (tévé, rádió, internet, újság, a legújabb guru, film, stb.) elénk adja.
A mi hitünk azonban nem disznók elé vethető hamis gyöngy, hanem kicsiszolt gyémánt, amit egykor a zsinati atyák bölcsessége fogalmazott egybe a Hitvallásban, s azóta majd kétezer év hitélete mélyített el. Ezért mi, keresztények, amikor azt mondjuk, hogy „hiszek”, akkor valami végtelenül komoly és életfontosságú dologról beszélünk. A Hiszekegy pedig megmutatja, mi a tartalma a mi hitünknek.
Hiszekegy-sorozat, 2. rész Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)