Egy jó hír: 70 éve nem volt ilyen kevés öngyilkosság Magyarországon

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2015. szeptember 11. péntek

A KSH adatai szerint tavaly mindössze 1927-en vetettek véget önkezűleg az életüknek - ami negatív rekordnak számít, ugyanis utoljára ilyen adatot 1953-ban mértek.

A KSH 1930-as évekig visszanyúló adatai azt mutatják, hogy az 50-es évektől a 80-as évek végéig folyamatosan emelkedett Magyarországon az öngyilkosok száma. A legtöbben, 4911-en 1983-ban vetettek véget az életüknek. A 80-as évek második felétől azonban csökkent az öngyilkosok száma, és ezt a tendenciát a gazdasági válság sem állította meg.
A visszaesés az egész országra, mindkét nemre és minden korosztályra igaz. Ugyanakkor az Alföldön élők még mindig kétszer-háromszor gyakrabban vetnek véget önkezükkel az életüknek, mint akik az ország nyugati és északi felén laknak. A területi eltérés a statisztikák létezése óta észlelhető, és egy tanulmány szerint dacol minden politikai, gazdasági, társadalmi hatással.
A szakértők az öngyilkosságok 1970 és 2010 közötti magyarországi alakulását összefoglaló tanulmányukban azt írták, hogy az öngyilkosságok száma lényegesen megnövekszik a késő tavaszi-nyári hónapok alatt, míg a téli hónapokban jóval alacsonyabb. Magyarországon a legtöbben hétfőn követnek el öngyilkosságot. A tanulmány szerint az öngyilkosok többsége az önakasztást vagy a gyógyszer-, vegyszermérgezést választja.
A kutatások szerint minden öngyilkossági eset legalább hat hozzátartozót, ismerőst érint, akik közül sokan irreális bűntudattal küzdenek. A gyermekek nagyon erős megfelelési kényszerrel reagálhatnak, ráadásul nagyobb öngyilkossági kockázatnak is ki vannak téve, mint más gyászolók.
(index.hu)