A Szűzanya 2014. február 2-i üzenete Medjugorjéból

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. február 06. csütörtök

"Drága gyermekek, édesanyai szeretettel szeretnélek megtanítani benneteket az őszinteségre, mert azt szeretném, hogy apostolaimként munkálkodva pontosak, határozottak, de mindenek felett őszinték legyetek. Azt szeretném, hogy Isten kegyelméből nyitottak legyetek az áldásra.

 

Azt szeretném, hogy böjttel és imádsággal kiesdjétek a Mennyei Atyától a természetes és szent-Isteni megismerését. E megismeréssel betöltve Fiam és az én oltalmam alatt olyan apostolaim lesztek, akik Isten Igéjét tudják terjeszteni mindazok számára, akik nem tudnak róla, és le tudjátok majd győzni az utatokba kerülő akadályokat. Gyermekeim, az áldással leszáll majd rátok Isten kegyelme, amit ti böjttel, imával, megtisztulással és kiengesztelődéssel fogtok tudni megtartani. Olyan hatékonyak lesztek, ahogyan kérem tőletek. Imádkozzatok pásztoraitokért, hogy Isten kegyelmének sugara ragyogja be útjaikat. Köszönöm nektek"

 

-- 
Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész világért!