Felújítva mutatják be az Egyesült Államokban az 1979-es Jézus-filmet

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. február 03. hétfő

Felújítva, HD-minőségben mutatják be a 35 évvel ezelőtt készült, Jézus című filmet idén az Egyesült Államokban.

A Jézus életét, halálát és feltámadását felidéző produkciót John Krish és Peter Sykes rendezők forgatták 1979-ben a Közel-Keleten. A becslések szerint hatmillió dolláros költségvetésű film Lukács evangéliumát dolgozta fel bibliai idézetek alapján.

Jézust a brit Shakespeare-színész, Brian Deacon alakította a filmben, és szinte minden filmvásznon kiejtett mondata a szentírásból származik. A leforgatott jelenetek hitelessége fölött 450 bibliatudós őrködött, a filmben használt díszletek és jelmezek is a lehetőségekhez mérten korhűen és autentikus módon készültek.

A filmet az Egyesült Államokban nemcsak egyes filmszínházak vetítik majd idén, hanem Blu-ray lemezen is megjelentetik. Újdonság, hogy a produkció felfrissítése során új filmzene született az alkotáshoz.

"Amikor a Jézus-film 35 évvel ezelőtt a moziba került, megelőzte korát. Azóta a film világszerte emberek milliárdjainak mutatta be Jézus személyét, az Egyesült Államokban azonban kevesen látták a produkciót" - idézte Erick Schenkelt, a film terjesztésével foglalkozó, Jesus Film Projekt vezetőjét a christiantoday.com keresztény honlap.

A film bemutatása 35 évvel ezelőtt Amerikában nem aratott sikert, a kritikusok ugyan nagyra tartották rendkívül gondos és hiteles ábrázolásmódját, ám hiányolták, hogy nem több bibliai idézetek gyűjteményénél.

A Jézust csaknem 1200 nyelvre fordították le, ezzel a filmtörténet legtöbb nyelven hozzáférhető produkciójának számít. A honlap írása szerint világszerte több mint kétszáz millióan vallják, hogy a film hatására lettek keresztények.

MTI/Magyar Kurír