Egy jó hír: Szlovákia enged a kettős állampolgárság ügyében

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2020. április 20. hétfő

A szlovák kormánynak a koronavírus-járvány kezelése közben kevesebb ideje jutott a kormányprogram kidolgozására, de a vasárnapi kormányülésük után részletesen beszámoltak a terveikről.

Igor Matovič kormányfő megemlítette például a kettős állampolgárságot érintő enyhítést, és a teljes tiltás helyett lehetővé tennék a hosszútávon másik országban élő szlovák állampolgároknak, hogy ennek a másik országnak is felvegyék az állampolgárságát, a szlovák elvesztése nélkül - erről tudósított az Új Szó és a Paraméter hírportál.
Kihangsúlyozták, hogy a kisebbségekkel is külön foglalkoznak, nem korlátozzák az eddig megszerzett kisebbségi jogaikat, az asszimilációt sem támogatják, ehelyett inkább olyan környezetet szeretnének megteremteni, amelyben megőrizhetik a nyelvüket és a kultúrájukat.
Egy új intézmény, a Nemzetiségi Kisebbségek Hivatalának létrehozását is fontolóra veszik, amely többek közt a kisebbségek jogaival, közügyeivel, támogatásával foglalkozna.
(Új Szó, Parameter, index)