Isten jelleme az önkinyilatkoztatása szerint
Keresztény hitünk szerint Isten Jézus Krisztusban mutatta meg valódi természetét és emberszerető jóságát a legteljesebb mértékben. Régóta él azonban az a vád, hogy Jézus Krisztus Szeretet-istene nem azonos az Ószövetség bosszú-istenével. Ezért nézzük meg, milyen kép rajzolódik ki az ószövetségi könyvekben Istenről.
Először egy közkeletű félreértést tisztázzunk. Sokan úgy képzelik el azokat az időket, mint békés, virágzó, egymással együttműködő emberek társadalmát, szemben Jahve szigorú, ítélkező, „szemet-szemért” világával. Ennek azonban pont az ellenkezője az igaz. Sötét és erőszakos kor volt ez rabszolgatartással (és ennek részeként például szexuális kihasználással, gyermekprostitúcióval, pedofiliával), emberáldozatokkal, rituális prostitúcióval és a különböző istenségek kultuszai által legalizált bűnökkel. (Természetesen minden társadalom, ami fenn akart maradni, tiltotta a gyilkosságot, a lopást, hogy azonban mit nevezett annak és milyen büntetéssel sújtotta a vétkest, az igen különbözött. Ebben az elvadult világban a „szemet szemért, fogat fogért” elve – tehát, hogy a büntetésnek a vétekkel arányosnak kell lennie -, épp megfékezni akarta a mértéktelen bosszúhadjáratokat.)
Nézzük most Izrael Istenét, ahogy Mózesnek megmutatkozik a törvényadás hegyén:
„Az Úr leereszkedett a felhőben, Mózes odaállt mellé, és kiáltotta az Úr nevét. Akkor az Úr elvonult előtte, és azt mondta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, hosszan tűrő, nagy az ő szeretete és hűsége. te irgalmasságot gyakorolsz ezer nemzedéken át, megbocsátasz gonoszságot, vétket és bűnt. Előtted azonban semmi sem marad büntetlen, mert megtorlod az apák gonoszságát gyermekeiken, unokáikon, harmadik és negyedik nemzedékükön!” (Kiv 34,5-7)
Isten önkinyilatkoztatásában több tulajdonságot nevez meg magáról: Ő irgalmas, kegyelmes, hosszan tűrő, nagy a szeretete, hűsége, ugyanakkor igazságos. Semmi nincs következmények nélkül, semmi nem marad büntetlen - az irgalmasság és igazságosság mértékét azonban érdemes összehasonlítani: megbocsát ezeriziglen, de számon kéri a vétket három-négy nemzedéken keresztül. (Kérdezhetjük, hogy mi köze a fiaknak az atyák bűneihez? Sajnos sokkal több, mint gondolnánk. A bűnös hajlamok átadódnak egyik nemzedékről a másikra, mintakövetéssel és a gonosz lélek családon belüli befolyásának átadódásával. A mózesi szöveg többek között erre hívja fel a figyelmet, a szabadulás lehetőségével együtt.)
A megbocsátással és az ember felelősségével kapcsolatban Jézus is több példabeszédet mondott, a legnyilvánvalóbb talán a gonosz szolgáé, akinek az ura elengedi az tízezer talentumos adósságát, míg ő börtönbe veti szolgatársát száz dénárért… Teljesen egyértelműen beszél azonban a tanítványainak, amikor imádkozni tanítja őket: „és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg a Gonosztól. Mert ha megbocsátjátok az embereknek botlásaikat, nektek is megbocsát a ti mennyei Atyátok. De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem fogja megbocsátani nektek a ti botlásaitokat.” (Mt 6,12-14)
Isten nem önkényúr. Bár sokat olvashatunk büntetésekről és csapásokról, de mindig csak a bűnös tettek következményeként, és mindig sokszoros figyelmeztetés után, lehetőségként. A bűnök megbánása és visszatérés a jó útra pedig csökkenti, sőt el is törölheti a büntetést. A legjobb példa erre Jónás története. Őt azért küldi be Isten Ninivébe, hogy figyelmeztesse lakóit, hamarosan elpusztulnak a vétkeik miatt. Csakhogy Ninive lakói bűnbánatot tartanak, böjtöt hirdetnek, így Isten megbocsát nekik. Az egyetlen haragvó lény Jónás marad, aki megszégyenülten üldögél a hőségben: „Nagy szomorúság vett erőt erre Jónáson; haragra gerjedt, és könyörgött az Úrhoz és mondta: Kérlek, Uram, vajon nem erre gondoltam-e akkor, amikor még otthon voltam? Ezért menekültem sietve Tarziszba, mert tudtam, hogy kegyes és irgalmas Isten vagy, türelmes és nagyirgalmú, aki megbánod a rosszat. Így hát, Uram, kérlek, vedd el az életemet tőlem, mert jobb nekem a halál, mint az élet.” (Jón 4,1-3)
Jónás szerint Isten türelmes és nagyirgalmú, aki megbánja a rosszat, a büntetést, amit elgondolt, ezzel viszont szégyenben hagyja a prófétáját, aki a büntetést meghirdette. Figyeljük meg azonban Isten pedagógiáját, aki nem hatalommal akarja lenyomni prófétája torkán a döntését, hanem meg akarja vele értetni annak okait, hogy Jónás szíve is megnyíljon az irgalomra:
„Mondta erre az Úr: „Azt hiszed-e, hogy jogos a te haragod?” Jónás aztán kiment a városból, és a várostól keletre letelepedett, és ott hajlékot készített magának, és leült alatta az árnyékban, hogy lássa, mi történik a várossal. 6Erre az Úr Isten repkényt növesztett, és az Jónás feje fölé kúszott, hogy beárnyékolja fejét és megvédelmezze, mert elbágyadt. Jónás nagyon megörvendett a repkénynek. Másnap hajnalhasadtával az Úr egy férget rendelt oda, és az megszúrta a repkényt, úgyhogy az elszáradt. Mikor aztán felkelt a nap, az Úr forró, égető szelet rendelt oda, a nap pedig rátűzött Jónás fejére. Olyan rosszul lett, hogy a halált kívánta magának, mondván: „Jobb nekem meghalnom, mint élnem!” Mondta ekkor az Úr Jónásnak: „Azt hiszed-e, hogy jogos a haragod a repkény miatt?” Mondta: „Jogos a haragom mindhalálig!” Mondta ekkor az Úr: „Te bánkódsz a repkény miatt, pedig nem dolgoztál érte, nem nevelted; egy éjszaka támadt s egy éjszaka elpusztult; és én ne irgalmazzak Ninivének, a nagy városnak, amelyben több mint százhúszezer ember van, aki nem tud különbséget tenni jobb és balkeze között, és számos állat?” (Jón 4,4-11)
Megállapíthatjuk tehát, hogy az ószövetségi iratokból kirajzolódó istenkép megegyezik Jézus Krisztus Istenével, a mennyei Atyával, aki irgalmas, aki különösen odafigyel a hatalommal nem rendelkezőkre, az idegenekre, szegényekre, elesettekre és özvegyekre. Íme egy utolsó idézet a mózesi törvények közül, ami megmutatja az Ő gondoskodó szeretetét: „Ha zálogba vetted embertársad köpenyét, naplemente előtt add vissza neki. Hiszen az az egyetlen takarója, melybe beburkolja testét, és nincs egyebe, amiben alhatna. Ha hozzám kiált, meghallgatom, mert én irgalmas vagyok.” (Kiv 22,25-26)
A szegény ember köpenyére gondot viselő Isten pedig ugyanaz, mint aki az újszövetségben azt mondja a halálból feltámasztott kislánynak, hogy adjanak neki enni… (Mk 5,43)
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)