Xavéri Szent Ferenc nagy motivációja
Xavéri Szent Ferenc az első jezsuiták közé tartozott és kora egyik legnagyobb apostolává vált, aki elvitte az Örömhírt Keletre és sokakat megtérített, meggyógyított, megkeresztelt Japánban, Indiában és a környező szigeteken, míg Kína partjai előtt vissza nem adta lelkét Teremtőjének. De mi volt az ő nagy motivációja, ami a világ végéig is elvitte őt?
Mondhatnánk egyszerűen, hogy ennyire megragadta őt Isten szeretete - "Krisztus szeretete sürget minket" (2Kor5,14) -, illetve, hogy minden erejével be akarta tölteni azt a küldetést, amit Jézus rábízott - de azért tudunk ennél pontosabb választ is adni. Olvassuk el ezt e részletet Xavéri Szent Ferencnek Szent Ignáchoz írt egyik leveléből:
„Amióta Ázsiában vagyok, egyáltalán nem pihentem; szorgalmasan körüljártam a falvakat, és megkereszteltem minden gyermeket, aki még nem volt megkeresztelve. Köztük rengeteg olyan csecsemőt is, akik – mint ahogy mondani szokás – még azt sem tudják, miben különbözik jobb kezük a baltól. A nagyobbacska gyermekek pedig a zsolozsmát elmondani vagy enni és pihenni sem hagytak, csakhogy valamilyen imádságra tanítsam meg őket. (…) Ezen a vidéken sokan csak azért nem lesznek kereszténnyé, mert nincs, aki keresztényekké tegye őket. Nagyon sokszor eszembe jutnak az európai egyetemek, különösen a párizsi; szeretnék végigrohanni rajtuk, és válogatás nélkül szerte kiabálni, hogy azokat, akikben több a tudomány, mint a szeretet, így döbbentsem meg: »Jaj, a lelkek milyen nagy száma van kizárva a mennyországból a ti bűnötök miatt, és jut kárhozatra!« (…) Bárcsak ennek a feladatnak is annyira nekifeküdnének, mint a tanulmányaiknak. (…) Bár ez a gondolat arra indítaná őket, hogy feledve egyéni kedvteléseiket meg a pusztán emberi dolgokat, mindenestül Isten útmutatására és döntésére bízzák magukat, és szívből így kiáltanának: »Itt vagyok, Uram! Mit akarsz, hogy cselekedjem? Küldj, ahová csak kívánod, akár még Indiába is!«”
Ezt nem szeretjük gondolni: "Jaj, a lelkek milyen nagy száma van kizárva a mennyországból a ti bűnötök miatt, és jut kárhozatra!..." Inkább azt szeretjük gondolni, hogy Isten szeret minden embert és valahogy mindenkit bejuttat majd a mennyek országába, és azt is szeretjük gondolni, hogy mi is jó emberek vagyunk, természetesen mi is bejutunk.... Ferenc azonban Jézus szavait gondolta a szűk kapuról és a keskeny útról, amin kevesen járnak, és az Egyház tanítását gondolta, hogy nincs üdvösség Krisztuson kívül... "De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak, ha nincsen, aki hirdesse?" (Róm 10,14)
Isten jobban szeretett minket önmagánál, amit azzal is bizonyított, hogy eljött közénk Fiában, vállalta az emberi életet minden szenvedésével együtt és végül meghalt értünk a kereszten. Istennek már nem kell bizonyítania a szeretetét, Krisztus már megnyitotta a mennyet a saját testén keresztül - itt a kapu, itt az egyetlen biztos út a mennybe, minden más csak bizonytalanság és hiábavalóság.
Ferenc szívében forró vágy élt, hogy megmentse az embereket. Prédikált, gyógyított - munkáját pedig Isten jelekkel és csodákkal, nagy megtérésekkel, gyógyulásokkal, még halottak föltámasztásával is kísérte és igazolta -, és elment a világ végéig is, hogy "mindenkinek mindenévé legyen", mint egykor Pál apostol. A kérdés csak az, hogy mi szeretjük-e ennyire embertársainkat, szeretjük-e Istent és őket jobban, mint önmagunkat, van-e erőnk és bátorságunk elmondani nekik, hogy meg kell térniük, különben az örök kárhozat veszélye leselkedik rájuk?
Az előttünk álló új évben ki fog derülni ez is...
Istentől megáldott új esztendőt kívánva mindenkinek, imával és szeretettel: Gyula (sipos)