Jegyzet a gonosz lélek jellemrajzához
Ahogy Istennek minden nemzedékben vannak választott emberei, tanítói, apostolai és prófétái, úgy a gonosz léleknek is vannak választottai, akik akár egy egész nemzedéket meg tudnak rontani bizonyos típusú bűnökkel. És bizony vannak „antikrisztusok” – lásd a János apostol első levelében leírtakat -, azaz olyan antikrisztusi emberek, akik teljesen átadták magukat a gonosz léleknek, s így személyiségükben megláthatjuk annak legfontosabb tulajdonságait.
Közéjük tartoznak a történelem nagy tömeggyilkosai Nagy Sándortól Julius Ceasaron keresztül Napóleonig és Hitlerig, illetve napjaink diktátoraiig. John Lukacs, a magyar származású, nemzetközileg elismert, tekintélyes történész, aki pontos adatokkal és dokumentumokkal dolgozik, „A történelmi Hitler” című művében röviden összehasonlítja Hitlert és Napóleont és az alábbi megállapítást teszi: „Napóleon és Hitler személyisége és vérmérséklete nagyon eltér egymástól. Napóleonnak talán a gátlástalan kegyetlenség – afféle machiavelliánus és mediterrán kegyetlenség -, volt a legrosszabb vonása, míg Hitlernek a gyűlölet – ahogy féktelen gyűlöletet szított magában.”
Így ír a fentebb említett, Hitlerről szóló művében: „És ezzel elérkeztünk Hitler kialakult jellemének egyik legfontosabb és legerősebb vonásához: a gyűlölethez és a gyűlölettudathoz. Masernak valószínűleg igaza van: Hitler ’Bécsben rájött, hogy az élet nem egyéb, mint szakadatlan, ádáz harc a gyengék és az erősek között, hogy ebben a harcban mindig az erősebb és rátermettebb győz, és hogy az életet nem humánus eszmények vezérlik, hanem a győzelem és a vereség.’ De Hitler esetében ezt a brutális és korántsem ritka világszemléletet tovább erősítette (ha ugyan ez a helyes kifejezés) a gyűlölettudata. Már 1921-ben ezt mondta egyik beszédében: ’Csak dac van és gyűlölet, gyűlölet és megint gyűlölet. Megtanulta, hogy mindig két dolog számít: ’Gyűlölni és keménynek lenni… ebben a leckében a szeretetnek nincs helye.”
Gyűlölni és a gyűlölet erejével élni - a XX. században talán Hitler az, akiben leginkább felismerhetjük ezt a fajta sátáni működést. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy az antikrisztusi emberek valami visszataszító alakok lennének, épp ellenkezőleg, hiszen „maga a sátán is a világosság angyalának tetteti magát. Nem nagy dolog tehát, ha az ő szolgái is az igazságosság szolgáinak (például, kereszténynek) tettetik magukat.” (2Kor 11,14-15)
A Jelenések könyvében azt olvashatjuk, hogy az antikrisztus az egész világot képes elcsábítani. Dönitz tengernagy - Hitler feltétlen híve és utóda néhány napig 1945 májusában a kapituláció előtt -, a nünbergi bíróság előtt ezt vallotta: „Hitler hatalmas személyiség volt… különleges intelligenciával és akaraterővel, igazán univerzális kultúrával, hihetetlenül lenyűgöző jellemmel és roppant szuggesztív erővel.” (Ne feledjük, hogy Hitlert demokratikus úton választották meg és az 1930-as években példátlan népszerűségnek örvendett hazájában és sokan váltak követőivé más országokban is. Mackensen tábornagy 1933-ban azt mondta, hogy Hitler bajsza és hajviselete ugyan nem nyerte meg, de „meghódította a szívemet mint államférfi, katona és ember” – idézi John Lukacs.)
A sátán fontos jellemvonása a hatalom akarása, minden áron. Egészen döbbenetes, ahogy Julius Fröbel 1848-ban már ezt jósolja: „A német nemzetnek elege van az elvekből és doktrinákból, az irodalmi hírnevekből és az eszméknek áldozott életből. Amit akar, az a hatalom, hatalom, hatalom, és aki hatalmat ad neki, azt imádni fogják, jobban, mint álmodna róla.” Hitler erre vágyott, ezt akarta és ezzel kecsegtette a népét is: a hatalommal, a német felsőbbrendűséggel, egész Európa leuralásával és egy tágas „élettérrel”. Nem mintha Hitler számára a nép többet jelentett volna eszköznél. Carl Hilpert német tábornok háborús naplójában ezt jegyzi le 1945 április 18-án – ami egyben megmutatja a Führer végletes önimádó egoizmusát is: „Hitler hátradőlt és hosszú előadásba kezdett a német nép küzdelméről. Mondanivalója a következőkben csúcsosodott ki: ’Ha a német nép elveszti a háborút, bebizonyítja, hogy nem méltó hozzám.” (Minden idézet John Lukács könyvéből.)
A sátán embergyilkos kezdettől fogva, aki azért jött, hogy öljön és pusztítson, és mint ordító oroszlán jár körbe, lesvén azt, hogy kit nyelhet el. (1Pét 5,8) M. Scott Peck pszichológus tanulmányozta az emberi gonoszság lélektanát, részt vett több egyházi ördögűzésen is. Itt szerzett tapasztalatai alapján így ír a sátánról az „Ördögi emberek - az emberi gonoszság lélektana” című könyvében:
“Bár a Sátán valóságos hatalommal rendelkezik, vannak szembeszökő gyengeségei is (...) az ördögűzés során nemcsak az ördögi zsenialitás, hanem az ördögi ostobaság is lelepleződhet előttünk. (...) Ha a Sátán nem lett volna olyan elképesztően gőgös és nárcisztikus, akkor minden valószínűség szerint egyáltalán nem is fedte volna föl magát. Kevélysége túltesz az eszén s így ez a hazug démon egyben egy hencegő alak is. Ha tényleg olyan okos lett volna, akkor már rég otthagyta volna mindkét beteget, már jóval az ördögűzés előtt. Ő azonban nem engedhette meg magának a vereséget. Mindenképpen győzni akart, ezért mindkét esetben az utolsó percig kitartott - aminek az lett az eredménye, hogy most már én is és mások is jól ismerjük őt.
Tapasztalatom szerint két további vakfoltot is megfigyelhetünk a Sátán intelligenciájában. Az egyik az, hogy extrém énközpontúságából következően soha nem értheti meg a szeretet lényegét. A szeretetet csupán olyasvalaminek tekinti, amely ellen harcolnia kell, s amelyet esetleg még utánoz is, de amely őbelőle teljességgel hiányzik, és amit ő egyáltalán nem is ért. A Sátán számára a szeretet csak egy ízetlen tréfának tűnik. Az áldozatvállalás fogalma teljességgel ismeretlen számára. Amikor az ördögűzés során a résztvevők a szeretet nyelvén beszélnek, akkor a Sátán nem is érti, mit mondanak. Amikor pedig szeretetteljesen viselkednek, akkor a Sátán a legalapvetőbb elvekkel sincs tisztában. (...)
A Sátán viszont, aki önmagát ugyanúgy becsapja, mint másokat, nem is érti, hogy lehet az, hogy valaki esetleg nem akarja becsapni magát. Annyira el van telve saját akaratával és annyira gyűlöli az igazság fényét, hogy számára az emberi tudomány(os gondolkodásmód) teljesen érdektelen és értelmetlen.
Gyarlóságai azonban nem szabad, hogy elfeledtessék velünk a Sátán erejét sem. Rendkívül szuggesszíven próbálja ugyanis a fejünkbe verni hazugságait.”
Érdemes ezen elgondolkodni és így értő szemmel körül nézni világunkban…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)