A gúnyolódás és megkérdőjelezés elhárítása
Amikor a választott nép visszatér a 70 éves száműzetésből és Nehémiás vezetésével elkezdte a jeruzsálemi templom és a város újjáépítését, a környező népek aggódni kezdtek, mert veszélyeztetve érezték saját pozíciójukat, ezért haragudtak a hazatérőkre. Első reakciójuk – amivel magukat is nyugtatgatták -, a gúnyolódás volt, lekicsinyelve az építők tehetségét és kétségbe vonva kitartásukat, lelkesedésüket és hozzáértésüket: ez egy gyámoltalan nép! Ezek semmire sem képesek! Ezek akarják felépíteni a falakat?
Nehémiás így számol be erről: „Amikor meghallotta Szanballát, hogy építjük a falat, igen megharagudott, és nagy bosszúságában becsmérlően nyilatkozott a zsidókról. Testvérei meg a szamaritánusok hadserege előtt ugyanis ilyeneket mondott: „Mit művelnek itt ezek a gyámoltalan zsidók? Eltűrik-e ezt a népek? Talán még ma áldozni akarnak és készen kívánnak lenni? Vajon fel tudják-e ismét építeni a porhalomból az elégett kőfalakat?” Mellette pedig az ammonita Tóbiás így beszélt: „Csak hadd építsenek! Hiszen, ha egy róka ráugrik, ledönti a kőfalukat.” (Neh 3,33-35)
Ma is elérhet minket a gúny, a kétségbe vonás, hogy lelkileg elerőtlenítsen, letörje kedvünket, megrendítse hitünket és reményünket. Az egyik legelső módszer ez, amivel bátortalanná, kicsinyhitűvé, szorongóvá akar tenni az ellenség: kinevetéssel, megszólással. (A szomszédasszony a jó tanácsával: inkább maradj otthon, abból úgysem lesz semmi.) A gonosz lélek ki akarja lopni a szívünkből a tervet, illetve az annak megvalósításához szükséges belső erőt. Ahogy Jézus mondja a magvetőről szóló példázatban: „Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az égi madarak (a gonosz lelkek), és fölcsipegették.” (Mt 13,4) Isten a szívünkbe önt egy tervet, meghív minket a közös munkára, lelki odafordulásra, imádságra és tettekre, a gonosz lélek pedig igyekszik rögtön az elején meghiúsítani mindezt. Ha sikerül kilopni a szívünkből a jó magot, amelyet Jézus belé vetett – nincs termés.
Nehémiásnak azt mondják ellenfelei: ugyan már, ti gyámoltalan zsidók, ti tudnátok felépíteni a porhalomból a kőfalakat? Valóban képesek lennétek erre? Ne erőlködjetek, ez úgysem fog menni…
Ehhez hasonlóan kísértette Jézust a sátán a pusztában, hogy elbizonytalanítsa küldetésében és rávegye, hogy önmaga igazolására csodát tegyen. Mindhárom kísértését azzal kezdte, hogy feltételes módba tette és így megkérdőjelezte Jézus Istenfiúságát és ezzel hivatását: Ha Isten Fia vagy… „Ekkor így szólt hozzá az ördög: Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!” (Mt 4,3) Ugyanígy próbálkozik majd a keresztre feszítésnél is: „mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről!” (Mt 27,40)
Kindelmanné Erzsébet asszony Szeretetláng lelki naplójában olvashatjuk, mindjárt az első évből: „Elmélkedésem közben rettenetes lelki kínok kezdtek gyötörni. Közben eltávoztam a templomból, az úton még jobban fokozódott a fájdalom. Lelkemben ismét a gonosz támasztott sötét kételyeket: „Látod, nem csodálom, hogy nem érti zavaros gondolataidat, pedig ő egy nagyon okos pap, és mégsem tud eligazodni zagyva kitalálásaidon. És te még elképzeled magadnak, hogy neked ezért szenvedned kell. Tudod, ilyet csak egy zavart eszű hisz el.” (1962. december 12-i bejegyzés)
Így próbálkozik nálunk is, hogy rögtön az elején megtorpantson, elbizonytalanítson minket: Te tényleg azt gondolod, hogy Isten gyermeke vagy és valamit rád bízott az Úr? Van neked erre bármilyen bizonyítékod? Nem lehet, hogy ezt te csak úgy beképzeled magadnak?
Amikor Törökbálinton tervbe vettük a Szeretetláng kápolna építését 1996-ban, többen kétségbe vonták, hogy ez lehetséges lenne, hiszen hazánkban akkor még nem volt elfogadott ez a lelkiség. Amikor pedig mégis megkaptuk a püspök atya szóbeli engedélyét, haragra gerjedtek. Az egyik „látnok” és a papja azt mondta szegény Angyi néninek (Hámori Alfonzné, ő ápolta a férjévl együtt élete utolsó heteiben Erzsébet asszonyt, és a szobája helyén lett a kápolna), hogy ha megépül a kápolna, akkor Angyi néni el fog kárhozni, de különben se fog megépülni, mert addigra Jézus visszajön… Jézus nem jött vissza – különben meg mindig velünk van -, a kápolna pedig 1997. tavasza óta áll és működik…
Látszólag milyen reménytelen munkát vállalt Nehémiás! Hatalmasak az ellenségei. Hadsereggel rendelkeznek, kiépült városokkal, kultúrával, istenekkel... Ha „józan ésszel” nézné, azt mondaná: inkább visszamegyek a király pohárnokának, ez egy veszett fejsze nyele, ezzel nem érdemes foglalkozni, aztán majd valami újat kell kezdeni, hátha abból lesz majd valami. (Ezt mondják a hamis tanítók és egyházszakítók ma is.)
Nehémiás azonban nem engedi, hogy ez a hamis világ a megrontott kultúrájával és hamis isteneivel a befolyása alá vonja és megkérdőjelezze hivatását. A szívében ott van Isten világos hívása arra, hogy építse újjá a templomot és Jeruzsálemet. Ezért hozzáfog azzal, amit ott talál. Azokkal, akik vállalkoznak rá: imádkozzunk és dolgozzunk, menjünk előre. A feladatra koncentráljunk és azzal törődjünk, ami szükséges...
Felméri a falak állapotát - néhány helyen a földig legyalulva és nincsenek meg a kapuk - majd nekiáll újraépíteni a teljesen leromlott állapotúakat is. Lelkesedése átragad másokra is. Imádkoznak és cselekszenek, ahogy Nehémiás könyvében írva van: „Halld csak Istenünk, mennyire megvetnek minket! Fordítsd vissza fejükre gyalázkodásukat! Tedd, hogy megvessék őket a rabság földjén. Ne takard el gonoszságukat és ne engedd, hogy bűnüket eltöröljék színed elől, mert kigúnyolták azokat, akik építkeznek. Mi azonban tovább építettük a falat és félmagasságig kijavítottuk az egészet. A nép ugyanis lelkesen nekilátott a munkának.” (Neh 3,36-38)
Sípos (S) Gyula (Részlet a megjelenés előtt álló „Isten stratégiái” című könyvből)
(www.szeretetfoldje.hu)