Bátorság, bizalom, és határozott kezdés
Milyen módokon megy végbe egy közösség, vagy akár egy egész nemzet megújulása? Példaként álljon előttünk Nehémiás története. Amikor ugyanis ő megszerezte a királytól az engedélyt, rögtön elindult, hogy újjáépítse Jeruzsálem körül a falat és felépítse a várost. Nem rettent vissza a nép kis létszámától, a mesteremberek hiányától, a környező népek ellenségességétől, hanem bátran nekifogott a kitűzött cél megvalósításának.
Értsük azonban helyesen ezt a bátorságot. Ez nem vakmerőséget jelent, ész nélküli rohanást a falnak, sem a szorongás és félelem hiányát. Abban azonban határozottan különbözött másoktól, hogy képes volt uralni a szorongásait és nem hagyta, hogy azok határozzák meg a döntéseit és cselekedeteit. Mivel világosan látta maga előtt a célt – ha a hozzá vezető út sok lépése homályos is volt előtte -, és hitte, hogy ez egybe esik Isten akaratával – amire bizonyítékul ott volt számára a királyi engedély -, ezért bizalommal elindult, hogy megvalósítsa, amit tervezett.
Ami a „királyi engedélyt és határozatot” illeti, ilyen nekünk is van a Mennyei Királytól, Jézus Krisztustól, hogy újjáépíthetjük a falakat. Hisszük hogy Isten maga is ezt akarja, hiszen ezt imádkozzuk a Miatyánkban is: „jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”. Isten akarata pedig mindig a szépre, a jóra és az igazra irányul: Isten országára bennünk és közöttünk.
Azonban ha a mennyei királyi határozat meg is van, a földi már kevésbé. A Szentírás, a szentek élete és a történelem egybehangzóan tanúsítja, hogy soha nem volt még megújulás ellenállás nélkül. Olyannyira igaz ez, hogy a szentek közül többen egyenesen Isten akaratának és jelének tekintették, ha ellenállásba ütköztek. Nagy Szent Teréz írja az Alapítások könyvében, hogy amikor az egyik spanyolországi tartományba mentek egy új szerzetes közösséget és -házat alapítani, olyan simán mentek a dolgok, hogy gyanakodni kezdett, talán mégse kellene ide jönniük. Így aztán imádságban jelet kért, amire hamarosan meg is jött a válasz: az illetékes püspök nem csak, hogy nem engedélyezte a ház alapítását, de még az egyházmegyéjéből is kitiltotta őket. Ekkor Teréz megnyugodott, hogy ezek szerint mégis Istentől való a kezdeményezés – és persze később ott is megalakult a szerzetes közösség.
Bizony, a rendszerváltozás környékén a katolikus karizmatikus megújulást is gyanakodva nézte sok egyházi személy, a Szeretetláng lelkiséget pedig kifejezetten ellenséges légkör vette körül. Hiányzott minden hivatalos elismerés és engedély, a kisközösségeket néhány helyen elfogadták, máshol megtűrték és volt, ahol tiltották. (Még két évtizeddel később is megtörtént, hogy az új plébános első dolga volt kiseprűzni ezeket a csoportokat a plébániáról…)
Határozottság és bátor kiállás, hitvallás nélkül könnyen elsodródhattunk volna mi is valami könnyebb, békésebb, elfogadottabb irányba. Ha nem így történt, az csak azért lehetett, mert Isten megtámogatott minket kegyelmével.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni az ima fontosságát! Kalkuttai Teréz anyának magyarázta egyszer valaki, hogy mennyivel több idejük lenne jót tenni, ha elhagynák a napi egy óra szentségimádást. Teréz anya azt válaszolta, hogy ha nem töltenének időt az Úr előtt, akkor még annyi jót se tudnának tenni, mint eddig. Isten gyermekei ugyanis minden munkájukat Istenre nézve és Istenért teszik. Teréz anya leányai nem világi segítő szolgálatot működtetnek, nem kórházat vagy szegényeket segítő központot, hanem Isten országát élik és Jézust látják és szolgálják minden betegben és szenvedőben. Ez pedig Isten nélkül lehetetlen…
Jézus így tanít mindannyiunkat: „Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok.” (Jn 15,5-7)
Mit kérjünk tehát, hogy el tudjuk végezni a munkát, amit Isten ránk bízott? Erőt, bátorságot, bizalmat, kitartást… mert utólag már hiába búsulunk. Talán mindannyiunk életében adódtak már olyan helyzetek, amikor nem volt bátorságuk dönteni és inkább választották a biztonságos „kicsit”, mint a bizonytalan „nagyobbat”. Hazánkban pedig a szocializmus évtizedei alatt kifejezetten arra kondicionálódtunk, hogy legyen meg a biztos munkahely – amit a Kádár-korszak igyekezett is biztosítani, még a munkahelyek falai között tartott „belső munkanélküliség” árán is -, így nem csoda, ha sokszor hiányzik belőlünk a kezdeményezőkészség és vállalkozói kedv, bátorság és bizalom.
Egy történet a saját életemből: Fiatalon, 1991-ben 26 évesen lettem a törökbálinti kis művelődési ház vezetője és ezt a munkát végeztem tíz éven keresztül. A vége felé világossá vált – és Isten külön megmutatta, el is mondtam a munkatársaimnak, bár senki nem hitte el -, hogy a következő öt évre már nem fog a képviselőtestület megválasztani igazgatónak. Közben, a választás előtt hónapokkal már bedolgoztam a biatorbágyi művelődési házba is mint megbízott vezető, és kérték, hogy pályázzam meg az állást és legyek ott igazgató. Így aztán „magától értetődőnek” tűnt, hogy oda menjek – csakhogy én már inkább keresztény könyvkiadással és előadások szervezésével, tartásával akartam foglalkozni, vállalkozóként. Érthető módon a feleségem – három kis gyerekkel -, nem nagyon örült ennek a bizonytalan választásnak, de elfogadta. De még később, évek múlva is megtörtént, hogy édesanyja, miután kifaggatott mindenről (és akkoriban jól ment a vállalkozásunk), megkérdezte: Gyula, és mikor lesz valami rendes állásod? Ildikó szülei mindketten nagyon rendes, dolgos emberek voltak, példamutató élettel, de a „rendes munka” az munkahelyet jelentett, állandó munkaidővel és biztos fizetéssel…
Azt gondolom, hogy az akkori döntésem jó volt, de visszatekintve az elmúlt évtizedekre látok bizony olyan döntéseket is, amiknél élek a gyanúperrel, hogy több volt mögöttük a félelem és visszariadás, mint a bátorság és az Istenbe vetett hit és bizalom. Ki tudja, mennyi jót tehettünk volna Isten országáért, ha akkor kicsit bátrabbak vagyunk!
Sípos (S) Gyula (Részlet a megjelenés előtt álló „Isten stratégiái” című könyvből)