Ahogy lehetetlen is lehetségessé válik
Képzeljük el, hogy Isten és a sátán sakkozik (remélem, senkit nem botránkoztat meg ez a kép). A sátán ismer minden lépést, minden kombinációt és trükköt és akkor csal, amikor csak tud. Isten betart minden szabályt – és végül mégis mindig Ő győz.
A lázadó angyalok a mennyben úgy gondolták, hogy bármeddig folytathatják lázadásukat, hiszen ők pótolhatatlanok, így Istennek ki kell egyeznie velük, hacsak nem akarja, hogy még rosszabbra forduljanak a dolgok. Isten azonban megteremtette az embert a saját képére és hasonlatosságára, az élet leheletét lehelte beléjük, és így alkalmassá váltak a bukott angyalok helyének betöltésére és a mennyei rend és harmónia helyreállítására.
A sátán ekkor elbuktatta az embert és közénk helyezte a bűnt és a halált, hogy sohase juthassunk vissza Istenhez. A bűnt, ami elválaszt minket a szent, tiszta és igaz Úrtól, és a halált, ami a hallhatatlan Istent választja el tőlünk. Élt azonban a gyanúperrel, hogy Istennek lehet valami terve erre is, ezért minden időben és korban kéznél tartott magának olyan embereket, akiken keresztül az Úr bármilyen tervét meghiúsíthatta. Ezeknek a királyoknak, félisteni hősöknek a történetei most is olvashatók a népek mítoszaiban és történeteiben.
Egy történelmi pillanatban azonban, amikor a Föld egyik nagy birodalmában Augustus császár épp élő istenként imádtatta magát, egy eldugott kis judeai faluban megtörtént a lehetetlen. Mert hogyan is lehetne az lehetséges, hogy a halhatatlan, hatalmas és erős Isten, az egész világ ura elengedje minden hatalmát, erejét és szolgai alakot öltve halandó emberként, önmagát teljesen kiszolgáltatva jöjjön erre a világra egy szegény fiatal lányon keresztül? A hatalommániás, önző és gőgös sátán számára ez elképzelhetetlen volt. És ugyan hogyan is testesülhetne meg a szent, tiszta és igaz Isten a bűnben? Hiszen ahhoz magához kellene ölelni azt – akkor pedig mégis a sátánnak volt igaza… Isten azonban megőrzött a bűntől egy tiszta edényt, Máriát, az új Éden első reménysugarát, hogy tisztán és szenten jöhessen el közénk.
Isten útjai nem a mi útjaink, gondolatai nem a mi gondolataink, és nem is a sátáné. Isten mindig győz és Őt nem lehet rákényszeríteni semmire. Pedig hányan megpróbálták már! Júdás is azt gondolta, hogy olyan helyzetet tud kialakítani, amivel rákényszerítheti Jézust, hogy végre kinyilvánítsa dicsőségét és felüljön a trónra. Talán még képzelgett is arról, hogyan fogja majd Jézus megköszönni neki ezt az ügyes húzást! Azt azonban elképzelni se tudta – pedig Jézus többször beszélt nekik erről és őt külön is óvón figyelmeztette -, hogy Isten Fia hajlandó elvállalni a szenvedést, a gyötrelmet és a halált, de semmiképp se egyezik ki a gonosszal.
Így történt, hogy Isten emberré lett, helyreállította Isten és ember szeretetszövetségét, majd átment halálon – a halál átkát is megtörte -, és a Szövetséget örökké és széttéphetetlenné tette.
Ez a mi szövetségünk, ez a mi reményünk. Ha nem Istent akarjuk rákényszeríteni, hogy úgy tegyen, ahogy mi szeretnénk, hanem elfogadjuk Őt és a tanácsait, akkor az Ő élete lesz a mi életünk és ebben a közös életben a lehetetlen is lehetségessé válik. A gyűlöletből kiengesztelődés és szeretet lesz, a gyógyíthatatlan gyógyíthatóvá válik, a rabság kötelékei elszakadnak, a horizont kitágul, a szomorúságból öröm, a háborúból béke lesz, megszületnek a gyerekek és kivirul az Élet.
Mindez egy fiatal lány igenjével, beleegyezésével kezdődött, Betlehemben folytatódott, ahol megtörtént a csoda, és valóra vált az ígéret: Emmánuel, azaz, velünk az Isten!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)