Halloween kapcsán: ami ördögi és ami nem az
Egykor az életerős és felívelő kereszténység „megkeresztelte” a pogány ünnepeket és keresztény tartalmakat adott neki. Így vált a téli napforduló ünnepe Jézus Krisztus születésének ünnepévé, karácsonnyá, vagy vált nálunk a Boldogasszony a Szűzanya egyik nevévé. Most egy ellenkező folyamat játszódik le, pogány tartalmakkal töltődnek meg szakrális elevenségét veszítő ünnepeink. A két végpont között azonban van egy hatalmas szürke zóna, ahol megkülönböztetésre van szükségünk, hogy ártatlan meséket, maszkabálokat, farsangokat ne démonizáljunk, de ellent tudjunk állni a valóban démoni befolyásoknak.
Ne akarjunk pápábbak lenni a pápánál. Amikor azt olvasom, hogy a karácsonyt nem lehet ünnepelni, mert az pogány kelta fenyőünnep, vagy természeti rítus, akkor elszomorodom. De akkor sem örülök, ha valaki a karácsonyi, húsvéti ajándékozást azzal tromfolja, hogy az Jézus születésének, illetve halálának és feltámadásának ünnepe, a szeretet ünnepe és nem a vásárlásé. Nem helyes így szembe állítani egymással a dolgokat, mert mi van akkor, ha egy rendes keresztény ember szeret ajándékozni (mert például az ajándékozás a szeretetnyelve)? Akkor ő most érezzen lelkiismeret furdalást mert ócska világi dolgokhoz igazodik? Vagy tiltsa el húsvétkor a gyerekét a locsolkodás örömétől és izgalmától, mert az pogány? Nem így tesszük épp mi magunk pogánnyá azt, ami keresztény és egyébként ártalmatlan, örömteli szokás, kultúránk része?
(Természetesen nem mindegy, hová tesszük a hangsúlyokat, de ha kiöntjük a gyereket a fürdővízzel együtt, ha frusztráljuk az ünnepelni vágyókat, dogmáinkkal jó alaposan fejbe verjük, mondván, hogy boldoggá teszlek, ha beledöglesz is, és végül savanyú arccal de hősies hitvédőként ülünk asztalhoz, azzal nem érünk célt…)
Ne törvénykezzünk éretlen és értetlen emberek módjára. Amikor azt hallom, hogy ne olvassuk a gyerekeknek Jancsi és Juliskát, mert abban boszorkány van, vagy Piroska és a farkast, mert erőszakos, akkor elszomorodom. A gyerekeknek ugyanis szükségük van ilyen mesékre. Az ő életük is tele van szorongással, a felnőttek világa még sok vonatkozásban érthetetlen és megfogalmazhatatlan számukra. A jó mese azonban tárgyat ad a szorongásának és fel is oldja azt. Jön a farkas, az erős és kegyetlen, meg is eszi a nagymamát, de aztán a vadász megmenti őket, a jó győz, és a világ igazsága helyreáll. Igaz, hogy valójában nem lehet a farkas hasából elevenen kivágni a nagyit, és mézeskalács ház (a nagy csábítás) sincs, boszorkányok sem esznek gyerekeket, de a mesében mindez lehetséges, és minden rossz legyőzhető! (A baj nem a mesével van, hanem azzal, amikor a modern feldolgozásokban mindent átkódolnak és a szép és jó királylány szép és gonosz lesz, vagy csúnya, miközben a gonosz csábító szép és győz…)
Na de, mi a helyzet a halloween-nal? Valójában a helyes kérdés először az, hogy mi a helyzet mindenszentek ünnepével és a halottakról való megemlékezéssel? Ha imádkozunk, családunkkal együtt templomba és temetőbe megyünk, ha segítünk a gyerekeinknek elvégezni a gyászmunkát és nem akarjuk „megóvni” őket a haláltól (amiről egyébként is tud, de ha nem beszélnek vele, akkor csak a szorongás marad), ha évről évre megemlékezünk, akkor jó alapokat adunk nekik ahhoz, hogy a halloween csak játék és bohóckodás maradjon számukra, hasonlóan a farsanghoz. Ha mindezt kihagyjuk, akkor valóban fennáll a veszély, hogy a töklámpás megtöltődjön pogány és hamis természetfeletti tartalommal.
Az ugyanis igaz, hogy a töklámpás, a tűzugrás, a jóskártya, a boszorkányság nem csak ártatlan huncutság és játék lehet, hanem kapu is démoni befolyás számára. Amikor nem csak maskara, hanem viselkedésminta, amikor tetszetőssé válik a hatalom, az ijesztgetés, a természetfelettivel való kacérkodás. A keresztény kultúráját vesztő országokban üres hely a kultúrában sem marad. Annak helyét kitölti a babonaság, hiszékenység és megromlott tartalom. Nem csak Istennek vannak prófétái és apostolai, nem csak Isten gyermekei lehetnek kreatívak és ihletettek, a gonoszság is tevékeny és hatékony, ezt nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni.
Mit tegyek tehát, amikor az iskolában, az utcán a kisgyerekek lelkendezve mesélik, hogy ők minek fognak beöltözni majd halloweenkor?
Pál apostol került ehhez hasonló szituációba pogány környezetben. Ő azt tanácsolta a híveknek, hogy ne kérdezgessék, hogy a piacon vásárolt hús honnan való (esetleg bálványoknak áldozott hús) – hasonlóan Jézushoz, aki azt mondta, hogy mindenki egye azt az apostoli útján, amit elé tesznek -, de Pál azt is hozzá tette, hogy ha valaki félősebb mégis megteszi és nem akar enni, akkor inkább ő se egyen, hogy meg ne botránkoztassa, vagy tévessze a gyengébb lelkűt.
Tehát: én szabad vagyok arra, hogy együtt örüljek az örülővel, a gyerekkel a jelmezének. De szabad vagyok arra is, hogy megkérdezzem tőle, vagy a szüleitől, ha úgy adódik, hogy templomba, temetőbe mennek-e? Én nem faragok töklámpást, nem ünneplek szentivánéjt, nem ugrom át tűzön, nem tetováltatok, nem jógázom, nem kérek energiát és gyógyító köveket se hordok. Ha mód adódik, akkor meg is kérdezem attól, aki ezt teszi, hogy tudja-e mit csinál? (Általában nem tudja, és ebből aztán bonyodalmak lehetnek, de ez már egy másik téma.) Keresztény akarok lenni, akiről tudható, hogy Krisztus-követő, szilárd meggyőződéssel, de megértéssel és szeretettel, és úgy, hogy fontosabb legyen az, amire igent mondok, mint az, amire nemet.
A legfontosabb dolgunk mégis az lenne, hogy egy életerős és eleven keresztény kultúrát hozzunk létre, abban éljünk, mert az védelmet nyújts, s akkor a babonák világa csak játék és pipafüst.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)