Mi köze a házastársi hűségnek a civilizációk felemelkedéséhez?
A történelem során minden nagy birodalom úgy indult kulturális felemelkedésnek, és lett belőle nagy civilizáció, hogy abszolút monogámiát követelt meg a férfiaktól és a nőktől. J. D. Unwin etnológus mutatta ki, hogy a jólét állapotában rendre bekövetkezett a szexuális normák fellazulása, amit mindig a kultúrák hanyatlása, elnéptelenedése kísért. Megállapításainak érvényességét alátámasztják a modern civilizáció jelenkori folyamatai is, nevezetesen a ’60-as évek óta tartó szexuális forradalommal egyidejűleg a nyugati jóléti társadalmak hanyatlása, öregedése és fogyása.
A szexuális szokások és a civilizációs fejlettségi szint közti összefüggést eddig kevesen kutatták. Az egyetlen és egyben máig legfontosabb művet e témában Joseph Daniel Unwin Sex and Culture című könyve jelenti, amelynek végkövetkeztetése az, hogy a szexuális normák fellazulása minden esetben a fejlett civilizációk kulturális hanyatlásához vezetett. Az oxfordi etnológus, szociálantropológus professzor hiánypótló kötete 1934-ben jelent meg – és őt magát is meglepték empirikus kutatásának eredményei. „Ha előre tudtam volna, hogy (munkám) eredményeképpen milyen mértékben kell megváltoztatnom a véleményemet, lehet, hogy bele sem kezdek” – írta.
A 20. században, amelynek erkölcsiségére olyan személyek nyomták rá bélyegüket, mint a szélsőségesen házasságellenes feminista írónő, Simone de Beauvoir vagy az ellentmondásos szexológus, Alfred Kinsey, Unwin monumentális, 700 oldalas szakkönyvét máig tartó hallgatás övezi. Az etnológus egyébként az 1920-as években népszerű freudi szublimáció-elméletből indult ki. „A társadalmi szabályok korlátozzák a szexuális késztetések azonnali kiélését. Ez érzelmi konfliktust okoz az emberben, ami más formában manifesztálódik. Amit ma civilizációnak hívunk, az mindig az ösztönös késztetések kielégítésének kötelező feláldozása árán jött létre” – vélekedet Unwin. Függetlenül attól, hogy a freudi magyarázatot érvényesnek gondoljuk-e vagy sem, az oxfordi professzor tényszerű megállapításai több mint érdekesek. Unwin munkásságának magyarországi megismertetésében nagy szerepe van Krúdy Tamás szakújságírónak, az alábbi összefoglalásban az ő kutatómunkájára is támaszkodunk.
Unwin a társadalmakat két nagy csoportra bontotta: 16 „civilizált” és 80 „civilizálatlan” társadalomra. „Civilizáltak” a sumérok, babiloniak, egyiptomiak, asszírok, hellének, perzsák, hinduk, kínaiak, japánok, szasszanidák, arabok (mórok), rómaiak, teutonok, angolszászok és angolok. A „civilizálatlan” társadalmakhoz tartoztak például afrikai, új-guineai, délkelet-ázsiai, indián és számos egyéb, kevésbé fejlettnek tartott népcsoportok. Unwin azt vizsgálta, hogy a szexuális szabályok és a kulturális fejlettségi szint között milyen összefüggés van.
Szigorú metodológiát dolgozott ki, s a kulturális szintet a rítusok – a legfontosabb életeseményekre, születésre, halálra, időjárásra, betegségre stb. adott magyarázatok – alapján vizsgálta meg. A társadalmak között fejlettségi sorrendben a zooisztikus (állatok tisztelete, varázslók), a manisztikus (ősök tisztelete, sátrak) és a deisztikus (kiforrott istenkép, templom, papok, traszcendenssel való bonyolultabb kapcsolat) csoportokat különböztette meg.
A szexuális szabályozás tekintetében a vizsgált társadalmak lehetnek endogámok (saját közösségen belüli házasodás) vagy ennek ellentettjeként exogámok, és létezhet házasság előtti, valamint házasság utáni időszakra vonatkozó szexuális szabályozás.
A „civilizálatlan” társadalmakat a kulturális állapotuk és a szexualitás szabályozása alapján különféle kategóriákba sorolta. Végül döbbenetes megfeleltethetőség jött ki a kulturális állapot szintje és a szexualitás szabályozottsága között.
A legfejletlenebbnek számító zooisztikus társadalmak mindegyike engedélyezi a házasság előtti szexuális szabadságot és viszont: az összes társadalom, amelyik engedélyezi a házasság előtti szexuális szabadságot, a zooisztikus kulturális szinten áll.
Minden manisztikus társadalom olyan szexuális normákat alkalmazott, amelyek alkalmankénti vagy időszakos önmegtartóztatást követeltek és viszont: az összes társadalom, amely ilyen szabályokat alkalmazott, manisztikus állapotban volt.
Minden deisztikus társadalom ragaszkodott a házasságig tartó szüzességhez és viszont: minden olyan társadalom, amelyben elvárták az önmegtartóztatást a házasságig, a deisztikus kategóriába tartozott.
A társadalmi energia
Unwin az egyes társadalmak világképének komplexitását is megvizsgálta, hogy megnézze, milyen esélyük van a civilizációs felemelkedésre. Azt találta, hogy a zooisztikus világkép meglehetősen primitív: nem tesz különbséget a lehetséges okok között, minden történést egyetlen elvre vezet vissza, számrendszere is egyszerű. A deisztikus világkép ellenben sokkal komplexebb, kiterjedt szókinccsel bír a különböző jelenségek értelmezésére, és fejlett számrendszere van. A manisztikus nézetrendszer a kettő között helyezkedett el.
Unwin arra jutott, hogy minden társadalom a környezetének egy nagyon egyszerű értelmezésével kezdi. Egyes társadalmak aztán gyors fejlődésnek indulnak, míg mások stagnálnak, esetleg egy magasabb kulturális szintről egy alacsonyabbra esnek vissza. A deisztikus népek azért állnak magasabb kulturális szinten, mert a társadalmi elit többet gondolkodott a környezetre vonatkozó kérdéseken. Ezáltal nagyobb tudás birtokába jutottak – amit Unwin „társadalmi energiának” hív –, amellyel jobban tudtak befolyást gyakorolni a környezetükre.
(Makki Marie-Rose, hetek.hu)