A néma Zsoltika már angolul beszél - szegény gyerekek óvodája nem csak cigányoknak
„Mi nem küldünk el gyereket csak azért, mert nem cigány” – mondja az ország első cigány nemzetiségű óvodájának vezetője, Debre Krisztina, aki édesanyjától, a legendás cigány tanítónőtől vette át a csepeli Majd Megnövök Óvodát. Ide olyan, nagyon szegény gyerekeket vesznek föl, akiket máshol elutasítanak. Az óvoda 1993-as megalapítása óta felnőtt egy nemzedék, amely szintén idehordja a gyermekeit, vagy már óvónőként dolgozik itt, az iskolások meg visszajárnak. Valamit tudnak az itteniek, mert a rendkívüli lemaradással induló gyerekek között az országos átlagot messze meghaladja az iskolaérettek aránya.
„1993-ban az édesanyám, Debre Istvánné Magdi hozta létre ezt az óvodát. Ő tanítónő volt, és azt látta, hogy az iskolában azok a gyerekek, akik hátrányos helyzetből jöttek, rendkívül sok elmaradással küzdenek. Rengeteg gyerek elbukott az iskolaérettségi vizsgálaton, holott nem volt semmilyen mentális zavaruk, csak így töltötték fel a kisegítő osztályokat,enyhén súlyos értelmi fogyatékos gyerekekkel, akik nem voltak azok, de ott azzá váltak. Anyukám azért hozta létre ezt az óvodát, mert látta, hogy mennyire hiányoznak az alapok. Egy rozzant épületben, a gettó szélén, a Soros Alapítvány támogatásával indultak el” – mesél a kezdetekről Debre Krisztina, aki nyolc éve, édesanyja nyugdíjba vonulása után vette át az óvoda irányítását.
„Kezdetben anyukám végigment a cigánysoron, és kiabált cigányul, hogy hozzák el az emberek a gyerekeiket az óvodába. Ez az a korszak volt, amikor legfeljebb ötévesen adták be őket, amikor muszáj volt. Mi is cigányok vagyunk, tősgyökeres csepeli család, mindenki ismerte anyámat a telepen. Összeszedte a gyerekeket, veszekedett a szülőkkel – ő végezte az úttörő munkát. Azután szájról szájra ment a híre, és hamarosan maguktól hozták a szülők a kicsiket. Évek óta várólistánk van, soha nem kellett hirdetni magunkat, pláne, hogy a többi óvoda is sokszor küld hozzánk gyerekeket” – teszi hozzá Krisztina.
A kétnyelvű Majd Megnövök Óvoda a jelenlegi épületet 13 éve kapta meg az önkormányzattól, és társadalmi összefogással újították fel. Csepel kertvárosában található egy lakótelepen, színpompás kerítéséről és barátságos kertjéről könnyen felismerhető. Az ország első cigány nemzetiségi óvodájának eredetileg Kovács Zoltán Alapítványi Óvoda volt a neve. „Kovács Zoltán az unokaöcsém volt, gyógypedagógus. Együtt nőttünk fel, és együtt találtuk ki ezt az óvodát a hátrányos helyzetű cigány kisgyerekeknek. Zoltán 33 évesen, fiatal családapaként hunyt el rákban. Mielőtt meghalt, azt kérte, hogy csináljam meg nélküle is ezt az óvodát. Ezért a halála másnapján felmondtam az iskolámban, 26 év tanítás után” – nyilatkozta több ízben is az alapító Debre Magda, aki unokaöccsével együtt elsőgenerációs értelmiséginek számított a vidékről jött, nyolcgyermekes családban. Magda édesanyja analfabéta volt, édesapja a papoknál uradalmi birtokon dolgozott, és a Bibliából tanult meg olvasni, nagyon sok hadifogolytábort megjárva számos nyelvet is elsajátított, majd a Csepel Vas- és Fémműveknél helyezkedett el.
A másik inspirációt Debre Magda hajdani tanítárnői, Szegedi Lujza és Dános Valérné jelentették. Dánosné, az elegáns budai úrinő ugyanis az első pillanattól a védőszárnyai alá vette a Pestre felkerült, mezítlábas kislányt. Szeretett tanítványaként Magdi nála tölthette a karácsonyi szünetet is. Tízenkét évesen az a két hét a budai várban sorsfordító volt, akkor elhatározta, hogy ő is így szeretne élni. „Ugyanazt a hivatást választotta, és ugyanúgy hazahordta a legszegényebb, cigány és nem cigány gyerekeket: megmosdatta, megetette, ruháztatta őket, és rendszeresen tanult velük. Emlékszem egy ikerpárra is, akiket nem engedett eltanácsolni az iskolából. Mindkét fiúból mérnök lett. Anyám mindenhol megkereste és pártfogolta a legproblémásabb gyerekeket” – emlékszik vissza Krisztina, aki hálás néhai apjának, amiért teljes odaadással segítette édesanyját az óvoda létrehozásában is.
Ma hatvan gyerek jár ide, akiknek az ötöde nem cigány, de egyformán szegény. „Az itt dolgozók jelentős része egykori szülő, mi tanítottuk, képeztük ki őket. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, kiváló szakemberekké váltak, hiszen jobban ismerik a gyerekek problémáit, mint bárki” – mondja az óvoda vezetője. Három csoport van a gyerekek fejlettségi szintje szerint, mindegyikkel egy-egy egész napos óvónő és egy dajka foglalkozik. Van két pedagógus asszisztensük, és jár hozzájuk logopédus és pszichológus is.
Jó napot kívánunk! – köszön a hangos és lelkes gyerekkórus, mikor benézünk a nagycsoportosok foglalkozására. Majd játszanak tovább: mondókákat mondanak, aztán elszavalják nekünk Petőfi Itt van az ősz című versét. Majd következik az „izzik a galagonya ruhája”, és meglepő, de cigány nyelven is ugyanolyan ritmusos a vers. Közben jókedvűek, hangosak, szaladgálnak, láthatóan nem idomított gyerekek, hanem élvezik a foglalkozást, az idegenek előtt való szereplést, nevetnek, és persze titokban kíváncsian méregetnek minket. Nem érződik rajtuk szegénység, kirekesztettség, csinos kis egyenruhában feszítenek. „A Britannica elit iskola egyenruhái, mi persze turkálóban vesszük őket. A szegénység nagyon kreatívvá tett minket, mindent mi csinálunk, csapatmunkában” – súgja oda Krisztina.
A gyerekek saját ruháit, amit hazamenetelkor visszavesznek magukra, az óvoda mossa és szárítja meg napközben, adományba kapott gépekkel. Itt sokkal több a gondozási feladat, mint egy átlag oviban, de nem lehet felróni a szülőknek semmit, hiszen jobbára fűtetlen, nyirkos és zsúfolt, nem túl komfortos bérleményekben élnek a családok, ahol a szárítás kivitelezhetetlen. Tavaly volt olyan gyerek, aki jó ideig – a telet is beleértve – fóliasátorban lakott, a szülei azt bérelték ugyanis lakás gyanánt havi 30 ezerért.
„Nekem négy testvérem van, és hárman járunk ebbe az óvodába” – mosolyog ránk egy copfos kislány, miközben mutatja a képet, amit falevelekből ragasztott össze a többiekkel, akik szintén nagycsaládosok. Kérdésünkre, hogy hány nem cigány gyerek van a csoportban, az óvónő kissé elbizonytalanodik. „Hú, ezt nehéz megmondani. Ennél a kisfiúnál például csak az egyik szülő cigány, a másiknál mindkét szülő félig az, míg ez a kislány teljesen az, pedig egyáltalán nem néz ki cigánynak. Az a fekete hajú lányka viszont nem cigány” – veszi sorba az előtte ülő kis asztaltársaságot az óvónő.
Minden gyerek lakjon jól – ezt itt szó szerint betartják, maradék étel nincs. Hétfőnként abból, amennyit és amilyen tempóban esznek a gyerekek, látszik, hogy nagyon éhesek. Itt a négyévesek nem iPadet kapnak karácsonyra – jó, ha két családnál akad egyáltalán számítógép. „A munkánk a családgondozásra, a hivatalos ügyeik intézésére is kiterjed. Rendszeresen gyűjtünk és osztunk szét ruha-, játék- és élelmiszeradományokat is. Karácsonyra csomagokat készítünk nekik, hogy a két hétre, amíg zárva tart az óvoda, legyen miből gazdálkodniuk” – teszi hozzá Krisztina. Havonta egyszer családi napot is tartanak, ahol közös játékokba vonják be a szülőket, akiknek az életéből a gyerekkor is kimaradt.
Az alapítványi óvodában hófehér falak, ajtók, átható tisztaság mindenütt. A kicsik melegben vannak, kapnak tiszta ruhát, napi négyszeri étkezést ingyen – ez utóbbit tavaly óta az önkormányzat fizeti nekik. Számos különfoglalkozást – gitárórát, angoloktatást, táncórát – biztosítanak a gyerekeknek. Térítésmentesen persze, hiszen a nemegyszer analfabéta szülőknek jó, ha közmunka jut, havi 50 ezer forint nettó bérért. De ez is több a semminél azután a húsz év nihil után, ami a cigányok életében a Csepel Vas- és Fémművek bezárása nyomán keletkezett.
„Sokáig a gyereklerakója voltunk Csepelnek. Minden óvoda a problémás gyerekeit hozzánk küldte, csak közben változott a világ, mert a nem cigányok között is egyre több a problémás gyerek. Nagyon sok szegény család van, akiknek hasonló problémáik vannak, amiket nem tud a hagyományos óvoda kezelni. Ami eddig hátrányunk volt, az előnyünkre változott, ma már sokan tőlünk kérnek tanácsot” – jegyzi meg a vezető. Hozzáteszi: időközben kénytelenek voltak egyházi fenntartás alá menni, amit nem bántak meg, mivel a baptista egyház jóvoltából két éve anyagilag stabilizálódott a helyzetük. Másrészt rengeteg segítséget kapnak a számos magán- és céges adományozótól.
„Minden évben felveszünk olyan gyermeket, aki esélytelen lenne arra, hogy normál tantervű osztályba kerüljön, és azt látjuk, hogy a többiek húzzák magukkal. Zsoltika tavaly úgy került hozzánk, hogy autisztikus tüneteket állapítottak meg nála, azon kívül epilepsziás és néma is volt” – int Kriszta egy szép arcú kisfiú felé. Nemrég volt vizsgálaton, és már nem találták autistának. Az óvónő, aki fejlesztő pedagógus is, külön foglalkozik vele. Zsoltika zseniálisan beszél angolul, amiben az egyéni kvalitások mellett annak is nagy szerepe van, hogy a magyar mellett már egy másik nyelven, cigányul is megtanultak.
Náluk a felvételi kritérium a szegénység és az életkor: 3 éves kortól jön a gyerekek többsége, sőt, már 2,5 éves kortól fogadják őket, hiszen csak így dolgozható le az átlag feletti lemaradás. „Nálunk a gyerekek valóban játszva tanulnak, ezen felül óriási hangsúlyt teszünk az állandó pozitív megerősítésre, a dicséretre. Nagyon egyszerű a módszer, és rendkívül jó eredményeket lehet vele elérni. Amikor az iskolákból visszaigazolást kérünk, akkor kiderül, hogy ezek a gyerekek osztályelsők, vagy az erős középmezőnyben vannak. Mondhatni sikeresen integráljuk őket” – meséli Krisztina, megjegyezve: felszabadultak a gyerekek, rengeteg játékot tudnak, és nagy szókincsük van, de a háromnegyedük iskolaéretlen maradna, ha nem ide járna. Krisztina a saját fiát is átíratta ide, miután a gyerek korábbi, jó hírű óvodájában a 26 fős csoportból 2 gyerek bizonyult iskolaérettnek.
A cigány kollektívának köszönhetően jó kapcsolatuk van a szülőkkel, akik elfogadják tőlük a kritikákat. „Létfontosságú, hogy legyenek szabályok, enélkül nem működik egy közösség. A szülők aláírnak egy szerződést, és kapnak egy házirendet. Harmadszori szabályszegés után elküldjük a gyerekeket. Eddig egyet kellett elküldenünk, de a többi itt van mindennap 8 órára. Ez óriási eredmény, mivel régen egy dajkának kellett behoznia a kicsiket reggelenként” – büszkélkedik Krisztina.
Innen a gyerekek nagyon erős alapokkal kerülnek az iskolákba, ám ennek hatása maximum két évig tart, hacsak egy tanodát vagy akár egy alsó tagozatos iskolát nem létesítenek az óvoda mellé, hogy az alapvető kompetenciákat – írás, olvasás, számolás – életre szólóan elsajátíthassák. A hiányzó pályázati forrásokon kívül azonban az egész napos iskolarendszer bevezetése is kerékkötője lett a tanodának, az iskolák ugyanis nehezen adják ki diákjaikat a délutáni „napköziből”.
„Nagyon erős nálunk a személyes kötődés. Azért járnak vissza hozzánk a gyerekek, mert tudják, hogy minket tényleg érdekel a sorsuk. Én gyakran beülök az iskolai nyílt napjukra is” – meséli Jóni Tiborné Ilona helyettes vezető óvónő, fejlesztőpedagógus, akinek a középső lánya nemsokára visszajön hozzájuk óvónőként. Megjegyzi: az iskolákból valóban nagyon pozitív visszajelzéseket kapnak, de az is előfordul, hogy amikor egy tanítónő megtudja, hogy a Majd Megnövök Óvodából jön a jó teljesítményű elsős gyerek, onnantól nem dicséri meg őt.
Az óvoda erőssége épp a szeretetteljes légkörben és a differenciált foglalkozásban van. Rengeteg magatartászavaros és beilleszkedési nehézségekkel küzdő gyerek jár ide, de itt megnyugszanak, nem verekszenek, nem is beszélnek csúnyán – méghozzá tudatosan. A szülők mesélik, hogy otthon rájuk szólnak ugyanezért a saját gyerekeik. Ilona szerint az erősségük egyben a hátrányuk is, mert a gyerekek ugyanezt az odafigyelést nem kapják meg az iskolákban – így nehéz szívvel engedik ki őket, ezért lenne jó egy alsó tagozat vagy legalább egy tanoda.
„Ezek az apróságok rendkívüli lemaradásokból indulva jutnak el 6-7 éves korukra az iskolaérett állapotig. Az idekerülő háromévesek szinte csecsemőkori szinten vannak, az ötévesek pedig egy kétéves szintjén, minden téren, ami sokrétű fejlesztést igényel. Ennek ellenére a sajátos nevelési igényű gyerekek tőlünk normál iskolába tudnak kerülni. A szakértői bizottságban a beszédvizsgáló meg van döbbenve az óvodásainktól, hogy ennyit fejlődni szinte lehetetlen. Az a célunk, hogy a gyerekek önbizalma megerősödjön, kialakuljon bennük egy tudásvágy, mert a fejlődés útja csakis a tanulás” – magyarázza a gyógypedagógus. Hozzáfűzi: ha egy gyerek nem szeret óvodába, iskolába járni, nem érzi magát jól ott, akkor nem fogadja be az ingereket, vagy sokkal kevesebbet, mint ott, ahová örömmel megy.
Különbözik-e bármiben egy hasonlóan szegény cigány és nem cigány kisgyerek egymástól? – kérdezem Ilonától, mire azt feleli: a cigány gyereknek nem- csak a családja szegény, hanem örökletes módon az összes rokona, ismerőse is, míg a nem cigány gyerek nem csak a nyomort látja maga körül, kevésbé zárt világban él, tehát nincs úgy lemaradva.
Végszóra betoppan az óvodába a polgármester is. „Bár ez nem önkormányzati óvoda, de olyan, mintha saját intézményünk lenne. Nagy segítséget nyújt, sokat tesz hozzá az óvodai hálózatunk működéséhez. Én büszke vagyok a saját óvodáinkra, de egy-két intézményünk esetében azt tudom mondani, hogy lenne mit tanulniuk ettől a magánintézménytől, úgyhogy gratulálok az üzemeltetéshez” – közölte lapunkkal Borbély Lénárd, aki stábjával épp végiglátogatta a kerület óvodáit. (Km.: J. T.)
(Makki Marie-Rose, hetek.hu)