Az emberség ára és ajándéka - Sztrilich Ágnes SSS írása
"...Annak idején, a Tavaszi szél vizet áraszt népdal, a szívem vallomása volt, hogy az Úr az én Istenem, és kifejezte az Isten-szerelem ajándékát. S ezért könnyedén és szívesen énekeltem volna a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején az un. népdal zsoltárokat. De szembejött a belső Ferenc város kis-iskolásainak könnyes kérése: Jaj ezt itt a templomba ne énekeljük, mert az anyám élettársa ezt szokta részegen üvölteni, amikor veri az anyámat…. "
Az emberség ára és ajándéka, amit a szerzetes, aki a Krisztus-követés, tehát a kereszténység normális képviselője egzisztenciálisan megél, az Istenhez és emberhez egyetlen méltó Szó – a megtestesült Ige szemlélése, fontolgatása. Az Ige testté lett és mi közöttünk lakozik…
Az Európai bencés lelkiségű közösségek magistereinek találkozóin részt vettek evangelikus szerzetes jellegű közösségek. S éppen az Ige-központúság miatt tudott fennmaradni – evangelikusként Svédországban bencés női kolostor, és talán tíz éve, mint közösség tértek vissza a katolikus Egyházba. A monasztikus közösségek Ige- központúsága ezért válhat sajátos híddá a keresztény testvérek felé.
Corona Bamberg bencés nővér és a szerzetesi hagyomány, a szentek élete sokszor hivatkozik a szíven találó Logos-ra, Igére, mely megváltoztatja valakinek, nekem, az életét. Talán úgy érint meg egy kifejezés, hogy még nem is igazán tárul fel a jelentése és jelentősége. Így talált szíven a hivatás-titok lényegeként, egészen fiatalon, a hatvanas években, Don Columba Marmion, ír származású, belgiumi bencés apát , akit II. JP. avatott boldoggá 2000-ben, könyvének címe: Sponsa Verbi. Az Ige Jegyese.
Akkoriban, az első szeretet lobogásával, a hivatás lényegeként, meghívásként éltem meg, igen, a szerzetesnek, nekem, az IGE – a Logos-Krisztus eljegyzettjének, elpecsételtjének kell lennem, s így sajátos módon szól hozzám, mint az én Uram, megszólító levele, a Szentírás, a liturgia, teremt közösséget, otthont számomra mindazokkal, akik tértől – időtől függetlenül, halllgatták és élni akarták az Igét, követni a Megtestesült Igét.
Az Isten-szeretet felfedezésének kalandja arra vezetett, hogy a szívem és értelmem együtt fedezze fel, hogy minden Istenről szól hozzám, nekem. S emlékszem arra a napra és órára, amikor személyesen felragyogott számomra a teremtéstörténet olvasása közben, hogy a Mindenható, az Ige és a Szeretet által teremt. – és teremtett engem az Ige szeretetre képes képmásiságára. Rádöbbentem, hogy milyen felelősség, hatalom, az, amit a Teremtés könyve úgy ír le, hogy a teremtmények közül, az ember beszélgetett a Mindenhatóval. S az ember kapta a feladatot, hogy szerető ismerettel tekintsen a többi teremtményre, és adjon nekik nevet. Azaz ismerje fel lényegüket, mivoltukat, nevüket, - helyüket a teremtésben. S lehet csodálni és kutatni az állatok kommunikációjának hogyanját, mikéntjét, de az mindig az ösztön-szintből fakad, a z egyed és fajfenntartás csodálatos és bonyolult érzék-rendszeréből. Az ember pedig a megismerés, a néven nevezés ajándékát és feladatát kapta az Istentől. A hetevenes évek közepe táján ámulva csodálkoztam rá a tavaszi virágpompában éneklő rigóra, és szinte irigyeltem, hogy osztatlanul zengi Isten dicséretét, míg én még ima közben is mennyire szétszórt vagyok. Aztán ez az ámulat segített rányilni a lét istent-dicsőítő valóságára bennem, - a világban, s arra is, hogy viszont én, az ember tudom ezt beemelni az üdvösségtörténetbe, tudom megszentelni, istennek ajánlani tudatosságommal, hálámmal, köszönetemmel, s hogy Isten és embertársaim javára élek a világ javaival.
Csak sokkal később, amikor átelmélkedtem Marmion tanítását, döbbentem rá, hogy a Sponsa Verbi – az Igével egyesült emberségünk, a Máriától vett embertest, azt jelenti, hogy Isten beleemelte emberségemet az Ő életébe. A mai napig folyamatos a felfedezés újdonsága és ujjongása, hogy mit jelent, hogy a Mindenható teremtő Igéje – az ember, az irántam való Szeretetében, mindörökké az Emberfia lett tegezhetővé, testvérré lett.
S az Emberfia, Mária Fia az, aki Isten szerető tekintetével néz rám és ránk – ebben az ismét kaotikussá vált, háborúk és gyűlölet dúlta siralomkertben, és néven szólít, magához szelídít, hatalmat ad most is arra, hogy az Ő ismerete és szeretete által felismerjem és néven nevezzem, megkülönböztessem a jót a rossztól. S így ne is az egykori paradicsomkert, hanem az Ő Országa épüljön általam is.
Lassanként értettem meg, hogy én a családomban kaptam meg ennek a tanítványságnak, kereszténységnek – Krisztus-követésnek az előfeltételét. S ez a szavak Ige képmásiságának, megbízhatóágának a tapasztalata. S manapság annyira szükséges új evangelizációnak is ez a feltétele. Nagy ajándék ezt megkapni a családban, begyakorolni a mindennapokban. „Legyen a ti beszédetek igen-igen és nem-nem, és a Gonosztól van minden ezen felül. Hát igen, ezért őrködtek szüleim odahaza féltékenyen a szavak tisztaságán. Soha nem hallottam tőlük durva, hangos szót, sem egymás iránt, sem felénk, gyerekek felé. Meghívhattuk barátainkat, osztálytársainkat szalmazsákos, paprikáskrumplis együtt nyaralásra, de az első trágár szónál – viccnél, a vendég gyerek szüleinek ment a távirat és a következő vonattal a vendég gyerek is. S nem pusztán a magyar nyelv elszegényedését akarta édesanyám elkerülni, amikor kijavított, hogy a macska nem szül, hanem kölykezik, az elefántnak nem gyereke lesz – ahogyan a múlt héten a Kossuth Rádió egyébként ragyogó riportere kedélyeskedett, hanem borja. S azt is hamar megtanultuk, hogy bárki bárhogyan is beszél, de az Isten nevét hiába ne vegyed parancsa értelmében, nincs helye a jesszus Maria-nak, sem az oltári klassznak, sem az úgy imádomnak.
Komoly büntetés a hazugságért járt, a nem igaz szóért. Viszont a beismert, a megvallott hiba válasza a vigasztalás volt, az újkezdés lehetőségét megadó bizalom.
Így a szavak, a fogalmak érthetővé, ismerhetővé tették a megismerhető világot, és hálásan köszönöm, hogy így alkalmassá és képessé tettek az Igen mondásra az infantilis tagadás helyett, a szerető megismerés és elfogadás útjára, a cinikus kételkedés helyett. Valójában annak felismerésére és elfogadására, hogy minden ember élete válaszadás, felelős-felelet a létbe hívó - azaz hivatást adó Istennek.
S amikor a hivatásom útját keresgélve ’jó keresztényektől’ érkezett a féltékeny kérdés: hogyan állíthatod, hogy neked hivatásod van, akkor te különb vagy, mint én? – csak a szívem érezte még a választ, amit aztán a Hivatásgondozásról szóló vatikáni Dokumentum megfogalmazott a nyolcvanas években. Az ember-lét a z Istentől érkező létbe hívásra adott válasz – és csak ha ennek egészen személyes engem érintő szavát, Igéjét megértem, csak ha erre válaszolok, egész emberségemmel, akkor alakul ki, testesül meg bennem az Ige képmásisága.
De nem tudom nem meglátni az Isten-ellenesség nyomulását, amikor ha kinyitom a TV-t, a kefir reklám lengén öltözött hölgye sóhajtozza: istenem, istenem – és a hájas szakállas –cukormáz felhőkön terpeszkedő Zeusz háborog, hogy ki szólongatja….. S amikor a köznyelv imádja a fagylaltot, a macskát, az új mosóport, az élettársát és a gyerekét… akkor … hát
Amikor a jó és a rossz, az igaz és a fals, a szép és a giccs már csak, mint nekem jó, és neked szép, a hamis tolerancia hordozója, és agresszíven relativizál mindent.
Amikor a szabadosság és az érzelmek abszolútizálása, beetetése a gyerek-reklámokon keresztül is történik, és a karon-ülő baba a másik helyes kétév-körüli srác imitált párbeszédének csattanója: Mondd, te valójában fiú vagy-e vagy leány? És a nagyon szépen kivitelezett rajzfilm királykisasszonyáról szóló mese végén ékes, stilizált betük írják fel, régen az állt volna itt, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak, de hát az olyan uncsi… A boldogság unalmas, a becsület és igaz beszéd naív vagy csak még raffináltabb módon hazudik. S a huszonéves ismerősömet, többször félbe kell szakítanom, hogy rákérdezzek, hogy a durva jelző most azt jelenti, hogy nagyon szép vagy azt, hogy nagyon rémes….
A hazugság, a csalás, becsapás, rágalom, megszólás, a politikai és gazdasági hatalom szerzés útja, hát akkor nevezzük ezt pusztán paradigma váltásnak, megváltozott a világ, a gondolkodási, fogalmi rendszer – ez van, ezt kell szeretni, ehhez kell alkalmazkodni… De amikor eltűnik az emberélet távlata, a Teremtő örök szerető terve, melynek kibontakozása bele van vésve a Logos és Pneuma által a teremtésbe és az emberszívbe - az élet értelme s a személy méltósága kérdőjeleződik meg.
Akkor már nem „csak” a megtestesült Ige van halálra ítélve és keresztre feszítve, hanem az emberi méltóságunk, a fogalmi gondolkodásra való képességünk.
Akkor emberi méltóságunk, az Ige-képmásiságunk, van megtámadva, az, a bizonyosság, hogy szavaink, bele tudnak kapcsolni a teremtés szerető titkába, és hordozni tudják életünket, szándékainkat, hűségünket. megtámadva. S ha kinyitom az újságot és a híreket olvasom, ennek világméretű és hazai, társadalmi és személyes következményeit látom.
Ebben a helyzetben nem csoda, hogy terjed az Írások betű szerinti értelmezése, a fundamentalizmus, mely a hívó, szerető fontolgatás felfedező útját, és az Isten Szerető Igazságának megígért vezetését, az Egyház Tanítóhivatalának tekintélyét, a belső beépült bizonytalanság miatt, nem tudja elfogadni.
Annak idején, a Tavaszi szél vizet áraszt népdal, a szívem vallomása volt, hogy az Úr az én Istenem, és kifejezte az Isten-szerelem ajándékát. S ezért könnyedén és szívesen énekeltem volna a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején az un. népdal zsoltárokat. De szembejött a belső Ferenc város kis-iskolásainak könnyes kérése: Jaj ezt itt a templomba ne énekeljük, mert az anyám élettársa ezt szokta részegen üvölteni, amikor veri az anyámat…. S a bölcs káplán hamarosan ezekből a szurok-szemű tejeskávé gyermekekből szkólát formált, és a magyar gregoriánum szent dallamát zengték boldogan….
S közben naiv keresztények próbálják azt képviselni, hogy nem lehet többé különbség profán és szent között. A szociális testvérek karizmáját, Slachta Margit testvér a legrövidebben azzal határozta meg: a megszentelő Szeretet küldetésében járni… igen, a Szentlélekkel a világ megszentelésén munkálkodni, de ez nem a valóság naív összemosását jelenti, nem azt jelenti, hogy minden jó, s csak az a bűn, ami másvalakinek az érdekét súlyosan sérti.
Ezek a tapasztalatok adták fel nekem a leckét, hogyan lehet, kell és szabad érthetően, de mégsem profanizálva beszélni, tanúságot tenni az Örömhírről, hogy Jézus, Isten élő Igéje néven szólított, magához hív, és ez igaz. S a Szerető, minden igazságra elvezető Lélek, megadja a látást és tisztánhallást egyeseknek és minden újabb nemzedéknek, és az Ige tevékenységgé, tetté válik, vértanukat és hitvallókat teremt. Ma Tizenévesek vállalják, hogy életük árán is ragaszkodnak a keresztény hitükhöz, a Bibliához. Babát váró fiatalasszony vállalja hithűségéért a halálos ítéletet, más babát váró fiatal édesanya pedig, hogy magzat-gyermeke életét óvja, lemond az ő életét mentő kemoterápiáról, besugárzásról, mert azért még vannak, akik ébresztgetik az eltunyult kereszténység utáni Nyugat lelkiismeretét.
Nemzetközi képmutatás gyűlölet-beszédként ítélteti el az emberszívbe alapvetően beleírt, a Kinyilatkoztatásban – a Péteri tanítóhivatalban megerősített erkölcsöt, erőt a jóra, szépre, szentre – nemet a teremtés bennem, bennünk való rombolására, a bűnre.
S a szír és kopt pátriárka szétdúlt egyházmegyéjük romjain, vértanuikat, hitvallóikat siratva elűzött menekülő keresztény hiveik sorsát féltve, mégsem bosszúra, hanem megbocsátásra szólítanak. Tehát valódi Krisztus-követésre szólítanak engem és mindannyiunkat: mert a Megfeszített, a meghalt és sebeket hordoz Bárány, szüntelen ott áll és közbenjár értünk a Trónus előtt, és kenyérként a kezünkre adja magát: áldozatul adja magát ma is és az idők végezetéig minden nap: Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek….
A világ mai helyzetében, a Krisztus-követésre, a kereszténységre meghvottak, hatalmat kapnak, hogy szavaikkal-életükkel –vérükkel megvallják, Jézus a Krisztus – ő az Úr, és ez az igazi szabadság, hatalom és ismeret. S a győzelem, mely meggyőzi a világot, nem az olaj, nem a fegyver, hanem a hitvallók hite, a vértanuk vére.
Ma az új evangelizáció ereje és hatalma, hogy a vértanuk, hitvallók, a kicsinyek, talán szabad azt mondani, a mi életünk szava szíven találhatja a Mindenhatót, és a Bárány vére újra megvált, szabadít, tisztít. Így válik az új keresztények kimondott szóhoz, keresztségi ígéretéhez való hűsége, mint vérhullás az új kereszténység magvetésévé.
Ebbe a távlatba állhatok bele, a magam kicsinysége, lehetősége szerint azzal, ha a beszédem igen igen és nem-nem, ha szavaim nem hasonulnak a világ köz-beszédéhez, és ha így a hétköznapjaim, az életem nem e- világ sikeréről, hanem Krisztusnak – a Báránynak a megváltó életéről, haláláról és feltámadásáról szólnak. S az az igazi paradoxon, vagy ha úgy tetszik paradigma váltás, hogy így ragyog fel a szétesés, a pusztulás ellenére az új és ősi értékrendszer, emberségem ára és ajándéka, ember voltom szépsége, és a megváltott emberi beszéd, szó, ige méltósága.
S azt hiszem, ha ezt megsejtjük, akkor ez Tábor-hegy tapasztalat lesz, Isten közelsége teremt otthont a számunkra, és az Ige-képmása ember, én meghallhatom, hogy nekem, nekünk is szól: Szeretett, kedves Fiam! Gyermekem vagy…
S egy apátlan- anyátlan világban, új örömhír, mely reményt ad, hogy a Megfeszített Krisztus édesanyját, anyánkul adta nem csak a földi élete idejére, hanem mindörökre, és hatalmat adott, hogy Általa-Vele-Benne Atyának, édesapának szólítsuk a Mindenhatót.
Sztrilich Ágnes SSS (szociális testvér)