Barsi Balázs atya a szabadságról
„… azt ne mondja senki, hogy nagyon kicsi az emberi szabadság! Miért lehet mérni? Van 5 m és 2 kg szabadság? Ha egy kicsit vagyok szabad, akkor végtelenül az vagyok? A szabadság kérdése nem az, hogy mire használjuk. Tehát egyszer azt mondja a mai világ, hogy végtelen és szabad vagyok. Leépíthetem az embert és egy újat csinálhatok. Máskor meg azt mondja, hogy nem is vagyunk szabadok. Ekörül kavarog, hogy hogyan használja a szabadságot, mekkora területem van. Közben pedig megint elfeled rákérdezi, hogy honnét a szabadság. Az egy teremtő szabad és személyes Istentől van.
Mi az, hogy szabadság? Választási képesség a jó meg a rossz között. Nem igaz. Eredetileg nem ez volt, mert egyedül Istentől származhat a szabadság, Isten pedig nem tud rosszat tenni. Tehát a szabadság az a képességünk, ami nélkül nem lehetne szeretni. A szerető képességünk egyik komponense. És Isten csak szeretni tud. Ha az isteni szeretetből kilépünk, akkor olyan, minthogyha paksi atomerőmének minden biztosítékát kiszednénk.
A legveszélyesebb a szeretetből, a tiszta szeretetből kiszabadított szabadság. Öl, gyilkol, tönkretesz. Végtelenül szabad vagyok, ordíttatom a rádiómat, mellettem pedig egy haldokló a szomszédom. Addig tart a szabadságommal, a másik kezdődik, de ez még csak a korlátozás. A szeretetben valami végtelenséget kap, de oda a szűk út vezet. A szentek jutottak el már a szabadságra. Én szerintem odajutottak sok küzdelem után. Küzdelem a szexualitásukkal, amely megbomlott. Küzdelem az önzésükkel, a mammon, a pénz utáni sóvárgással, a hatalommal... Ez minden szentnek ott van az életében. Mire odajutott, a szűk bemenetelből egy tágas útra – ahogy mondja Krisztus. Nagyon szűk a kapu, amin átmegyünk. Egy Teréz anya például nem dönt amellett, hogy lopjak-e vagy nem. Nem tud lopni! Tehát nem tud, nem dönt az, hogy tartsam-e a fogadott szüzességemet, vagy lefeküdjek-e egy férfivel. Nem tud! Nem azon a szinten van! Tehát úgy látszik, hogy Krisztus és az ő kegyelme és az evangélium kell ahhoz, hogy emberré váljunk lassan.
És itt van a kereszténységben egy kispórolatlan, kegyetlen küzdelem, de megéri. Tehát egy halálos küzdelmet vívjatok, mint ahogyan szűk ösvényen megy át a születő magzat is, és ezért sír, és kinyílik a tüdeje.
… ez a kifordulás az önzésünkből. És azt mondja, nem majd, mikor halálunk eljön. Nem, most kell belépni. Az Úr Jézus számára a most az a pillanat, amiben élünk. Az előbbi pillanat nincs, a következő nincs. Azt mondja, elég a mának a maga baja. És azt mondja, most én itt vagyok.”