Leó pápa: A „népi” politika az igazság iránti szeretetet igényli
Április 25-én, szombat délelőtt a Szentatya az Európai Parlament Európai Néppárt-frakciójának tagjait fogadta a vatikáni Apostoli Palotában. A delegációt Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke vezette. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közzétesszük:
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!
Béke veletek!
Tisztelt Képviselők, Hölgyeim és Uraim!
Szeretettel köszöntöm mindnyájukat ezen a találkozón. Külön is köszöntöm csoportjuk elnökét, Manfred Weber urat, valamint Mairead McGuinness asszonyt, az Európai Uniónak a vallás- és hitszabadság Európai Unión kívüli előmozdításáért felelős különmegbízottját.
Találkozónk azon találkozók folytatásaként valósul meg, amelyekre elődeimmel, Szent II. János Pál pápával és XVI. Benedek pápával került sor, valamint azon üzenethez is kapcsolódva, amelyet Ferenc pápa 2023 júniusában küldött Önöknek, mivel kórházi kezelése miatt nem tudta személyesen fogadni Önöket. Ezért
örömmel veszem fel újra e párbeszéd fonalát az Európai Néppárttal, amely olyan személyiségeket tart politikai inspirációs forrásának, mint Adenauer, De Gasperi és Schuman, akiket egyhangúlag a modern Európa alapító atyáinak tekintenek.
Amint XVI. Benedek húsz évvel ezelőtt, úgy én is „nagyra értékelem, hogy az Önök csoportja elismeri Európa keresztény örökségét”. [1] Az európai projekt, mely a második világháború hamvaiból született, kétségtelenül abból a gyakorlati szükségből fakadt, hogy egy ilyen háború soha többé ne ismétlődhessen meg. Ugyanakkor egy eszményi távlat is meghatározza, nevezetesen az a vágy, hogy egy olyan együttműködés jöjjön létre, amely véget vet az évszázados megosztottságnak, és lehetővé teszi a kontinens népei számára, hogy újra felfedezzék közös emberi, kulturális és vallási örökségüket. Az alapító atyákat személyes hitük vezérelte, és a keresztény elveket olyan közös és egységesítő tényezőnek tekintették, amely segíthetett véget vetni a második világháborúhoz vezető bosszúvágyó és konfliktusos szellemiségnek.
Ferenc pápa egy szép és egyszerű kifejezést alkotott, amely összefoglalja ezt a gondolatot: „az egység a konfliktus felett áll”, [2] mert az egységkeresés képes bátran túllépni a konfliktusos felszínen, és a másikat legmélyebb méltóságában értékelni, [3] így lehetővé téve valami új és építő létrejöttét, míg a konfliktus felerősíti a különbségeket, a hatalom keresését és érvényesítését, és pusztuláshoz vezet.
Minden politikai tevékenység elsődleges feladata, hogy eszményi távlatot kínáljon, mivel a politika megköveteli a jövő tágas szemléletét, anélkül, hogy félnénk nehéz, sőt népszerűtlen döntéseket is meghozni, ha a közjó megkívánja.
Ebben az értelemben a politika „a szeretet legmagasabb rendű formája”, [4] mert teljes mértékben a közjó építésének szolgálatába állítható.
Egy eszmény (ideál) követése azonban nem jelenti egy ideológia felmagasztalását. Az ideológia ugyanis mindig a valóság meghamisításának, megerőszakolásának gyümölcse. Minden ideológia eltorzítja az eszméket, és az embert saját projektjének rendeli alá, elfojtva annak valódi törekvéseit, a szabadságra, a boldogságra, a személyes és társadalmi jólétre irányuló vágyát. A mai Európa éppen azon ideológiai projektek kudarcának felismeréséből született, amelyek elpusztították és szétszakították. Egy eszmény követése – De Gasperit idézve – azt jelenti, hogy
az emberi személyt helyezzük a középpontba „evangéliumi testvériséget építő kovászával, az ókoriaktól örökölt jogtiszteletével, a századok során kifinomult szépségkultuszával, valamint az évezredes tapasztalat által elmélyített igazság- és igazságosságvágyával”. [5]
Ez az a távlat, amelyben ma is lehet politikát folytatni, és amelyhez vissza kell vezetni a politikai tevékenységet. Önök Európai Néppártnak nevezik magukat. A nép áll elkötelezettségük középpontjában, és ettől nem tekinthetnek el. A nép nem csupán passzív alany, nem csupán a politikai javaslatok és döntések címzettje. Mindenekelőtt arra rendeltetett, hogy aktív alany legyen, hogy részt vállaljon minden politikai cselekvésben. Az emberek közötti jelenlét és bevonásuk a politikai folyamatba a legjobb ellenszere a csupán könnyű konszenzust kereső populizmusnak és a konszenzus nélküli cselekvésre hajló elitizmusnak: ennek a mai politikai színtéren széles körben jelen lévő két irányzatnak. A „népi” politika időt kíván, a tervek megosztását és az igazság iránti szeretetet igényli.
A politika egyik problémája az utóbbi években a nép és a képviselői közötti összhang, együttműködés és kölcsönös bevonás folyamatos csökkenése.
Újra kell alkotni a „nép” szövetét, személyes kapcsolatot kell létrehozni a polgár és a képviselő között, hogy az eszmény távlatában hatékonyan lehessen válaszolni az emberek konkrét problémáira.
Képletesen szólva: a „digitális diadalmámor” korában a valóban a közjóra irányuló politikai cselekvés az „analóg” valósághoz való visszatérést követeli meg.
Talán ez a valódi ellenszere annak a gyakran harsány, pusztán szlogenekkel dobálózó politikának, amely nem képes választ adni az emberek valós szükségleteire. A politikával szembeni bizonyos kiábrándultság legyőzéséhez újra meg kell nyerni az embereket: személyesen kell találkozni velük, és újra kell építeni a kapcsolatok hálózatát a helyi közösségekben, hogy mindenki a közösség részének és sorsa alakítójának érezhesse magát.
Mit jelent mindez konkrétan azok számára, akik cselekvésükben a kereszténydemokrata értékekre hivatkoznak? Mindenekelőtt azt, hogy
újra fel kell fedezniük és magukévá kell tenniük azt a keresztény örökséget,
amelyből származnak, anélkül azonban, hogy elhalványulna „a szükséges választóvonal a prófétai jellegű vallási tanúságtétel – mely az egyházi közösség sajátja – és a konkrét politikai törekvések szintjén működő keresztény tanúságtétel között”. [6] A politikában kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy valamelyik egyház nevében beszélünk és annak tanítását akarjuk politikai programmá tenni, hanem annak engedését, hogy az evangélium világítsa meg a meghozandó döntéseket, még azokat is, amelyek nem egykönnyen kapnak támogatottságot. Azt jelenti, hogy azon munkálkodunk, hogy fennmaradjon a kapcsolat a természeti törvény és a pozitív törvény között, a keresztény gyökerek és a politikai cselekvés között.
Ha a politikában elkötelezett keresztények akarunk lenni, az megkívánja, hogy reális szemlélettel rendelkezzünk, mely az emberek konkrét problémáiból indul ki, mindenekelőtt arra törekszik, hogy méltó munkafeltételeket biztosítson, amelyek elősegítik az emberek találékonyságát és kreativitását a mindinkább dehumanizáló és megelégedettséget aligha adó piaccal szemben; mely lehetővé teszi, hogy legyőzzük – a látszólag nagyon is európai – félelmet a családalapítástól és a gyermekvállalástól; mely képes szembenézni a migráció mélyebb okaival, gondját viseli a szenvedőknek, ugyanakkor azt is figyelembe veszi, milyen valós lehetőségei vannak a migránsok befogadásának és társadalmi integrációjának. Hasonlóképpen megköveteli, hogy
ideológiai megközelítéstől mentesen nézzünk szembe korunk további nagy kihívásaival is, mint amilyen a teremtett világ védelme és a mesterséges intelligencia. Ez utóbbi nagy lehetőségeket kínál, ugyanakkor veszélyekkel is jár.
A politikában elkötelezett kereszténynek lenni azt jelenti, hogy a szabadságba fektetünk be; nem egy banalizált, puszta tetszéssé silányított szabadságba, hanem az igazságban gyökerező szabadságba, amely védi a vallás, a gondolat és a lelkiismeret szabadságát mindenhol és minden élethelyzetben, elkerülve, hogy előidézzük „az emberi jogok »rövidzárlatát«”, [7], mely végül a hatalmaskodásnak és az erőszaknak ad teret.
Ezeket a rövid gondolatokat kívántam megosztani Önökkel, abban a reményben, hogy hozzájárulhatnak elköteleződésük átgondolásához; és miközben legjobb kívánságaimat fejezem ki az európai népek szolgálatában végzett munkájukhoz, készséggel adom Önökre apostoli áldásomat.
Köszönöm!
JEGYZETEK
[1] XVI. Benedek pápa: Beszéd az Európai Néppárt által szervezett konferencia résztvevőihez (2006. március 30.), AAS 98 (2006) 344.
[2] Ferenc pápa: Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 228, AAS 105 (2013) 1113.
[3] Vö. uo.
[4] XI. Piusz pápa: Beszéd a Katolikus Egyetemi Szövetség vezetőihez (1927. december 18.).
[5] Alcide De Gasperi: La nostra patria Europa. Discorso alla Conferenza Parlamentare Europea [Hazánk, Európa. Beszéd az Európai Parlamenti Konferencián], 1954. április 21., in: Giovanni Allara – Angelo Gatti (ed.): Alcide De Gasperi e la politica internazionale, Edizioni Cinque Lune, Roma, 1990, vol. III., 437–440.
[6] Vö. Marialuisa Lucia Sergio, in: Alcide De Gasperi: Diario 1930-1943, Il Mulino, Bologna, 2018, 24.
[7] Beszéd a Szentszékhez akkreditált diplomáciai testülethez (2026. január 9.).
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír